Hol vannak az idők, amikor még azon aggódtunk, hogy a Pindúr pandúrok vajon legyőzik-e Mohó Jojót, és persze mindezzel párhuzamosan, gyerekfejjel a másik oldalon, titkon bíztunk benne, hogy Tom végre elkapja Jerry-t? Ha nagyon leegyszerűsítve szeretnénk megfogalmazni az állításunkat, miszerint minden film a jó es a rossz örökös viszályát mutatja be, nem is hazudnék akkorát. Legyen szó az ara és az anyós párosáról, szuperhős és gonosztevő végeláthatatlan hajszájáról, vagy a bűnöző és a rendőr játékáról, mindig ugyanazt a sztorit kapjuk. A pozitív karakter hol áldozatok, hol erején túl elkapja a gaztevőt, aki aztán hosszú időre súlyt tetteinek következménye. Kis túlzással láthattuk azt példának okán az összes Bond filmben, a Star Wars minden része során, de még a Shrek során is felleljük a bizonyos jó és rossz archetípusokat, akik megfelelnek az elvárásaink, és azt, ami kerekké teszi a világunkat. A jól felépített, jól árnyalt, és jó sebekkel rendelkező jó karakterekkel akár Tiszát lehetne rekeszteni, de az egyensúly fenntartásához egy méltó ellenfélre, a hagyományos “rossz” karakterre is szükség van a teljes kép kialakításához. Elvégre a Yin sem létezhet Yang nélkül, ahogy Batman sem Joker nélkül. Hol vagytok “jó” gonoszok? Miért nem tudott a XXI. Századi filmipar egy árnyalt, méltó, hagyományos értelemben vett rendes negatív karakter felépíteni? 

Forrás: Warner Bros

A Google mindenre tudja a választ, így hát beírtam a kérdésem: where are the good ol' unapologetic evil characters? Természetesen nem kaptam meg a válaszomat a kérdésemre, de annyi biztos, hogy a kérdésem jogos. Joker óta igényünk van a rosszra is, amely teljessé teszi a történetet, amely által láthatjuk a túloldalt, nem csupán a csillagokat és a pillangókat. Megannyi és ezer sztori, ami ezt a szimbiózist példázza, és tudat alatt, önkénytelenül is, de szimpátiát ébreszt a nézőkben az egyik karakter, jobbára a pozitív protagonista karakter iránt. A protagonista főbb ismertetőjegyei közé tartozik, hogy a film javarészében jobbára őt mutatja a kamera, az ún. jó ügyért harcol, és mindezek között a legfontosabb, hogy a döntéseit nem a logika, hanem inkább az érzelmei irányítják. A pozitív főszereplőt sok negatív csapás érheti az életben, amely a jellemfejlődésük egyik meghatározó kiindítója lehet. Zsánertől függetlenül is kapásból fel tudnánk sorolni olyan darabokat, amelyekben egyértelműen, már-már a néző szájába rágva mutatják be a pozitív szereplőt, ahogy azt tették, főleg a 90-es évek során, mint például olyan kasszasiker filmekben, mint a kalandfilm a Robin Hood és a tolvajok fejedelme, ártatlan vígjátékokban, mint a Mrs. Doubtfire, vagy az egyik kedvenc James Cameron filmem, szintén kasszasiker a True Lies esetében is. Ez csupán néhány példa, már- már is ironikus is, mert az élet nem feltétlenül így működik. A zöld a jó szín, a piros a rossz, vagy 
De miért is fontos ez? Miért is kell, hogy mindenképpen megértsük, hogy a jó a jó és a rossz a rossz?  
Vegyük is rögtön az elején a példát, rögtön érthetővé válik mire is gondolok. A már példaként említett, True Lies című, 1994-es filmben, amiben pontosan a huszadik percben küldik ki a titkárnőt a teremből, hogy végre elkezdődhessen Charlton Heston-nal az “igazi” beszélgetés, természetesen a korhűségnek megfelelően csupán férfiak társaságában, a tökéletes mintapéldáját láthatjuk a szimpatikus jó és a bűnös rossz karakter között. A Schwarzenegger által alakított főszereplő Henry, aki annyira titkos ügynökként dolgozik, hogy még a saját családja sem tudja, mivel is keresi ténylegesen a kenyerét, próbálja megtalálni az egyensúlyt a hivatása és a családja között, néhol több, de inkább kevesebb sikerrel. Egy őrült terrorista eközben pedig a világ leigázására készül, amit Henry-nek meg kell állítania, eközben pedig próbálja kideríteni, hogy a felesége tényleg megcsalja-e vagy sem. Esetlen, de élvezhető történet, amiben Schwarzenegger mellett Jamie Lee Curtis, Tia Carrere és Art Malik hozza a formáját, már valahol az elején elárulja mi is a vége. A film kategorikusan jó karaktere, akinek van humora, van miért élnie, támogató családja és remek munkája van, egyszerűen rá még akkor sem lehet haragudni, amikor a film első 14 percében 12 emberrel végez és még állatkínzást is elkövet, majd mintha mi sem történt volna, hazamegy és nyugovóra tér felesége mellé az ágyba. A gonosz karakter ezzel szemben felvezetés nélkül, szinte a semmiből tűnnek elő, akiről csupán az árulja el, hogy rossz szándékai vannak, hogy ráncolt szemöldökkel képeli fel Tia Carrere-t, nem túl kedves sztereotípiáknak megfelelően a közel-keleti származású, majd mindennek tetejében egy félautomata fegyver is kerül a kezébe, hogy biztos legyen a dolgunk. Itt jegyezném meg, hogy a True Lies tipikusan az a film, amit, ha ma mutatnának be, nem biztos, hogy megállná a helyét a mozipénztárak, a kritikusok és a közönség előtt, hiszen a pc érzékenység és az alacsony ingerküszöb az elmúlt 30 évben gyökeresen megváltozott a moziiparban. Így fordulhatott elő, hogy egy pakisztáni színész szociopata terroristaként került ábrázolásra, holott Art Malik szimpatikus vonása miatt inkább elmenne egy pakisztáni Alan Rickman-nek, mivel a színész eredetileg angol, így a film során ráerőltetett erős akcentus is a kényszer szülte megoldás volt. A remek színészi teljesítmények és a szórakoztató cselekmény ellenére is Malik figurája egy token karakterré zsugorodott, így a filmben nemhogy nincs rendesen felépítve az antagonista karaktere, hanem közhelyes figurává is válik a film végére.  
Habár nem minden film épül az akciófilmekben bevett recept alapján, kicsit messzebbre kell kalandoznunk, hogy párhuzamba hozzuk a dolgokat.

You complete me.  

Egy mondat, ami két filmben is elhangzott egy-egy kulcsjelenetben, habár két teljesen különböző zsánerű darabról van szó. Az egyik mű, amikor a szebb napokat is látott Cameron Crowe keze munkáját dicsérendő Jerry Maguire-ben Tom Cruise ezzel a mondattal vall szerelmet a lélegzetelállító Reneé Zellweger-nek, ám ugyanez a három szó egy egészen más kontextusban is elhangzik, mégpedig hihetetlen Heath Ledger szájából a Nolan-féle The Dark Knight című darabban, a Batman trilógia második felvonásában. De ne szaladjunk ennyire előre.  
Tegyük fel a kérdést magunknak, miért Joker a legzseniálisabb gonosz, akivel csak találkoztunk a filmvásznon? Röviden megválaszolva a kérdést: csak azért, mert valaki pszichopata és társadalmilag elítélendő dolgokat cselekszik, még nem biztos, hogy a véleményében még nincs igazság. Még rövidebben megválaszolva a kérdést, azt mondhatjuk, hogy Joker az egyetlen (pontosabban az egyik) villain, akinek végre van személyisége, és amelyre, oly régóta várunk (vártunk). Miért is működnek a jól felépített gonosz karakterek?  
Egyszerű. Mint azt már korábban említettem, való életben nem minden fekete-fehér a szigorúan vett értelemben, ezért jó ügyvéd módjára igenis kutya kötelességünk meghallgatnunk mindkét oldalt, mert ki tudja, hol rejtőzik az igazság. Joker karakterét egy olyan páncéllal ruházták fel, amit nagyon nehéz rendesen felépíteni egy hagyományos értelemben vett negatív karakternél: személyiséget adtak neki. Joker annak ellenére, hogy az eredeti tervek szerint a képregényben nem sokkal a bemutatását követően meghalt volna, a karakter szinte önálló életre kelt, és Batman nemezisévé fejlődött ki, amely által Batman karakterét is érdekesebbé, a történetet pedig még izgalmasabbá tette. A személyiségét még színesebbé tette, hogy felvértezték egyfajta szadista humorérzékkel, amely réteget és mélységet adott Jokernek. A bomlott elméjű Jokert háromszor is zseniálisan vitték filmvászonra, 1989-ben Jack Nicholson, aki az alakításával, jelenlétével, hangjával és minden értelemben meghatározó volt a filmtörténelemben, mint aki erre a szerepre született. Két évtizeddel később, a néhai Ledger bőrébe bújva kelt életre a karakter, és ezzel méltó utódjává vált Nicholson alakításának, és legutóbb a hihetetlen karrierívet bemutató Joaquin Phoenix tette fel a pontot az í-re Todd Phillips előzményfilmjében, a The Joker-ben. Ahogy azt jól példázza, pontosan ezek a személyiségrétegek teszik lehetővé azt, hogy még évtizedekkel később is megállja a helyét, és ezzel újabb és újabb bőrt lehúzva - jó értelemben - a karakterről, úgy, hogy közben valami újat mondunk róla.  

Forrás: Warner Brothers Pictures

Időt álló figurák tekintetében Joker tette ugyan a le a legszignifikánsabb lábnyomot, de emellett még egy hasonló szereplőt is meg kell említenünk. A nevét inkább egyfajta szürkezónában tüntetném fel, szigorúan a film alapján ábrázolt személyisége miatt. A DC helyett kicsit kanyarodjunk el a Marvel filmekhez, és azok főgonoszához, akit egyszerűen nem lehet jó szívvel bekategorizálni, mint gonosz karakter.  
Thanos, a MCU főgonosza, akit az őrült titánként emlegetnek, egészen sajátos, ám cseppet sem elítélendő célja, hogy mesterműveként egyensúlyt teremtsen az univerzumban, azáltal, hogy a Végtelen köveket felhasználva kiirtsa az univerzumban élő lények és fajok felét. Az aktuális környezeti katasztrófák, a túlnépesedés problémája, valamint a globális felmelegedés fényében Thanos ideája, miszerint megmenekíti a Földet a pusztulástól, egy rokonszenves ötlet és vonás, emellett egyáltalán nem elítélendő. Mint azt tudjuk, Thanos mesterműve sikerrel jár, egy ideig, ám az is egy szimpatikus jellemvonás a karakterben, hogy miután kivitelezi a tervét, megsemmisíti a köveket, annak érdekében, hogy pontot tegyen a terve végére. A karakter a látszat ellenére hataloméhségének meglétéről nem tesz tanúbizonyságot, sokkal inkább támasztja alá ezt az a nézet, miszerint Thanos fő célja a tervének megvalósítása volt, mintsem, hogy hatalom legyen a kezében, hiszen a köveket a saját erejüket felhasználva megsemmisíti. A filmekből pedig tudjuk, hogy visszafordítják Thanos tetteit, ezzel megmentve az univerzum kihalt felét is, azonban ez a tett áldozatokkal jár. De tekintsünk mélyen magunkba. Nyugodt szívvel nehezen tudjuk kijelenteni, hogy Thanos egy kifejezetten gonosz karakterként kell, hogy bevonuljon a filmtörténelembe, hiszen a problémák, amiket megpróbált orvosolni azok valós problémát jelentenek a ma emberének is.  

Habár következtetésképpen levonhatjuk, hogy senkit nem tesz terroristává az ország, ahonnan származik, senki nem lesz pszichopata mesterelme, mert rossz dolgok történtek vele, vagy senki sem lesz világleigázó gonosszá, mert értelmes és logikus tervei vannak, érdemes vigyázni, nehogy egy film főgonoszává váljunk az ambícióink miatt. Inkább kedveljük be a Kulturpunktúra Insta oldalát, elvégre, ezzel nem vesztünk semmit! 

Aki zabálja a sorozatokat, nagyon is jól tudja, hogy egy széria a pilot epizódon áll vagy bukik. Beszippantja-e a néző a történet világa, hangulata, karakterei, és hogy vajon miért is érné meg neki hétről hétre nyomon követni a sztori alakulását? Az ún. Pilot epizód a televíziózásban bevett kifejezés, ami a zömében egy új sorozat első részét jelenti, amely alapján a stúdió eldönti, berendel-e egy teljes évadot az adott sorozatból vagy sem. A 2021-es évben a nagyobb egyesül államokbeli stúdiók, mint példának okán az ABC, a CBS, a the CW és a FOX stúdiónként összesen 32 pilotnak adott zöld utat, és rendelt be első évadot az ígéretesnek ígérkező sztorikból. Habár ennek ellenére tényleg töredékük éli meg a második évadot, a pilot epizód nagy jelentőséggel bír a tévétörténelemben. Vannak olyanok, amelyekből később legendák lesznek, és vannak, amiket elrettentő példának hagynak fent az utókor számára, hogy hogyan ne csináljunk első epizódot egy sorozathoz. A lehengerlően szimpatikus ún. “script doctor”, egykori forgatókönyvíró Peter Russell szavaival élve: 100 epizód alattira tervezett történetnél inkább ne is kezdjünk bele egy sorozat írásába. Fontos a folytonosság, a hosszú távon való gondolkozás, és ami talán még a sztorinál is fontosabb, hogy jól felépített, izgalmas és a többszörösen árnyalt karakterek, akikkel a néző így vagy úgy, de azonosulni tud több évad során hétről hétre. Az alábbi sorozatok első epizódjai nem csupán zöld utat eredményeztek a széria számára, de hatalmas mértékű karriert futottak be, pilot-jaik felépítését pedig akár oktatni is lehetne. 

Breaking Bad 

A még mindig csupán 54 éves Vince Gilligan lassan három évtizedes karrierjét a legnagyobb sikerek övezik. Alig huszonévesen került be az X-akták írói közé, ahol egészen a sorozat végéig, és később a revival során is közreműködött a sorozat alkotója Chris Carter mellett, néhány epizód során pedig Gilligan rendezőként is kipróbálhatta magát. Az író karrierjét kisebb-nagyobb próbálkozások, mint például az X-Akták spin-off-ként induló, rövid életet megélt sorozat a The Lone Gunmen, vagy a szintén tiszavirág életű sorozat, a Robbery Homicide Division Tom Sizemore főszereplésével repítették el 2008-ig, ami kisebb túlzással, de nem csupán Gilligan karrierjét, de a televíziózás képét is megváltoztatta. A neo-western stílusú sorozat, a Breaking Bad Gilligan fejéből még az X-Akták írása alatt pattant ki. A sorozat fő koncepciója felrúgja a hagyományos mintát, és a protagonista antagonista szereplővé válik, egyfajta csavart adva a megszokott sorozatfelépítésnek. Gilligan kockázatvállalása bejött, így 2008-ban az AMC égisze alatt gyártották le a Breaking Bad-et. A pilot epizód struktúrája, felépítése és már maga a történet is erősen felépített és egészen meghökkentő volt az akkori televíziózás történelmében, hogy nem véletlenül került még a Guinness Rekordok Könyvébe is a sorozat, mint legjobb sorozat kritikai elismerések tekintetében.  

A pilot epizódban megismerhetjük a főszereplőnket Walter White-ot, aki kémiatanárként tengeti életét, békés és unott családi környezetben, ahol nem veszik elég komolyan, mellékállásban pedig egy autómosóban dolgozik. White-ot váratlanul kizökkenti megszokott medréből a hír, miszerint rákos, így hát annak érdekében, hogy családjáról gondoskodni tudjon, drogfőzésbe kezd. A pilot epizód közel 1 órás játék idejében láthatjuk azt, ahogy a főszerepet játszó Bryan Cranston darabokra esik, a forgatókönyv pedig pazarul felépíti az 5 évadot megélt sorozat táptalaját. White karaktere az epizód végére teljesen más emberré válik, mint amilyennek az epizód elején megismertük, tettei következményeit pedig egy ideig ugyan, de megússza. A Breaking Bad egyebek mellett megélt egy teljes estés mozifilmet is (El Camino) valamint egy rendkívül sikeres spin-off sorozatot is Bob Odenkirk főszereplésével, amelynek címe Better Call Saul. Tucat Emmy-, Golden Globe-, és Critics Choice Awards is írandó a Breaking Bad számlájára, egyben megmutatták, hogyan is kell a modern televíziózásban sorozatot gyártani. 

Arrested Development 

A listánkon szereplő sorozatok közül talán a Fox égisze alatt gyártott Arrested Development-re igaz a kijelentés, miszerint a széria jóval megelőzte a korát. Az egyik legelismertebb sorozatként van számontartva, olyannyira, hogy a legitimnek mondható első három évadot követően kisebb cult-following vette kezdetét a sorozat befejezését követően 2006-ban. A modern TV alfája és ómegájaként is tekinthetünk rá, hiszen stílusában, felépítésében és kivitelezésében maradandót alkotott. Parks and Recreation, 30 Rock, Modern Family, Community: csak néhány szintén ismert széria, amelyek láthatóan ihletet merítettek az Arrested Development-ből. 
A filmes fenomén, Ron Howard és a zseniális Mitchell Hurwitz keze munkájaként és szerelemgyerekeként tűzte műsorra a Fox a sorozat pilot epizódját. Howard az akkor még csak gyerekcipőben járó reality show-k műsorának stílusában akart gyártani valami olyat, ami közel sem valóság-show, de a néző mégis azt hiheti, hogy az. A sorozat minden egyes képkockájában azt érezhetjük, mintha mi is a beszélgetés részei lennénk csendes megfigyelőként, és nyomon követhetjük a Bluth család minden egyes lépését. Még akkor is, amikor ők azt nem látják.  

A híres és gazdag Bluth családra épp egy parti közben csap le a rendőrség, a család fejét pedig George Bluth azonnal letartóztatják sikkasztás vádjávál. A feleség Lucille, gyermekei az elkényeztetett Lindsay, az álmodozó GOB, a hipochonder Buster próbálják megtartani mindazt, amit meglehet a jó fiú Michael pedig fiával, George Michael-lel együtt pedig őket próbálja egyben tartani hol több, hol kevesebb sikerrel. A pilot epizód rövid plot-ja után az ember azt hihetné valamilyen családi drámáról szól a történet, ám aki ezt hiszi, az nagyobbat nem is tévedhet. Annyit elárulhatok, hogy a sorozatot nem lehet elégszer megnézni, még így, csaknem 20 évvel a sorozat kezdete után is olyan, mintha először látná az ember, mivel olyan sok rejtett poén és utalás van a történetben, hogy van, ami jóval, csak évekkel később áll össze, vagy ha úgy tetszik esik le a tantusz. 
Habár a sorozatot 2006-ban elkaszálta a Fox, ám 2013-ban már a Netflix égisze alatt kapott folytatást, így összesen 2003 és 2019 között 5 évad készült a sorozathoz olyan sztárokat “kinevelve”, mint Jason Bateman, Will Arnett, Michael Cera, Alia Shawkat, és Tony Hale, mellettük pedig tucatnál is több név tűnt fel a sorozatban egészen Liza Minelli-től James Lipton-ig. Az Arrested Development a létező összes díjat bezsebelte, köztük 6 Emmy-díjat, emlékeinkben pedig élénken fog élni örökké a lassan egy éve elhunyt Jessica Walter. 

The Sopranos 

“Éppen nem négy csinos nőt mutattak Manhattan-ben. Itt kövér csávók voltak Jersey-ből. Hihetetlenül valóságosabb volt”  

-így foglalta össze a sorozat főszereplője, a néhai James Gandolfini a pilot epizód, ezzel maga a sorozat esszenciáját. David Chase sorozatkészítő és író bevallottan nem fűzött túl sok reményt a The Sopranos-hoz. Habár akkor Chase már két évtizede a pályán volt, valahogy a siker mégis elkerülte a karrierjét. A sikerszéria előtt korábban a 90-es évek elején vágta komolyabban a fejszéjét sorozatgyártásba, így készült el az Almost Grown című sorozat, amit a kritika ugyan jól fogadott, ezzel együtt még egy Emmy-jelölést is bezsebelt, de a sorozatot alig 10 epizód után törölte a kínálatából a CBS csatorna. Talán emiatt a rossz tapasztalat miatt és maga a maffiasorozat témájának érzékenysége miatt is hihette azt Chase, hogy ez lehet mégsem egy jó ötlet. 1997-ben azonban mégis csak elkészült a pilot epizód az HBO számára, ám mielőtt elküldte volna azt Chase, extra pénzen forgatott a 45 perces részhez még ugyanennyi időt, és kiegészítette egy egész estét mozifilmmé a The Sopranos bevezető epizódját, arra az esetre, ha végül igaza lesz. Az HBO 1997 karácsonya előtt pár nappal kereste Chase-t, hogy közöljék: a The Sopranos-ból igenis sorozat lesz.  

A sorozat a Soprano család feje, Tony köré épül, és az ő nehézségeiről, viszályairól, miközben próbál valamilyen harmóniát keresni az alvilág és a családi kötelezettségei között. David Chase akár aranyat is bányászhatott volna, kétség sem fér hozzá, hogy akkor sem tudott volna nagyobb sikert elérni. A széria hat évadot élt meg, 21 Emmy-, és 6 Golden Globe-díjat zsebelhetett be, és no nem csak emiatt, de minden idők egyik legjobb tévésorozatának kiáltották ki.  
Olyan hatása volt, mind a médiára, mind a közéletre és a hétköznapokra, hogy leginkább azzal lehetne kifejezni befolyását a Tony Soprano köré épített sorozatnak, hogy mikor az FBI a new york-i alvilág egyes tagjait megfigyelés alá vonta, a nyomozás során a hangfelvételekből kiderült, hogy a banda tagjai épp a The Sopranos egyik epizódját tárgyalják ki, kifejtve, hogy mennyire “róluk” is szól a sorozat.  
James Gandolfini mindössze 36 évesen kapta meg a sorozat főszerepét, és fiatal kora ellenére ekkor már több, mint 15 éve a pályán volt. Addigra már túl volt a Tarantino-féle True Romance-on, az Elmore Leonard könyvéből adaptál Get Shorty-n, és még Demi Moore mellett is brillírozhatott a The Juror című filmben. Viszonyításképpen - mindenféle shaming nélkül - hogy kontextusba helyezzük, mennyi is ez a harminchat év, a következő felsorolásban olyan színészek szerepelnek, akik idén töltötik a 36-ot: Frankie Muniz, Dave Franco, Emile Hirsch, Anna Kendrick, Ashley Tisdale, Gal Gadot, vagy Amanda Seyfried. Gandolfini élete szerepére mondott igen Chase-nek, ezzel beindítva karrierjét a világhírnév felé. Gandolfini 2013-ban hunyt el, alig 51 évesen.  

Succession 

Az egyik legfrissebb sorozat a listánkon, és talán az egyik, amit legnehezebb szavakba önteni, és ugyanúgy nehéz bekategorizálni. De talán ez a sorozat legnagyobb erénye, hogy erre nincs is semmi szükség. Jesse Armstrong, angol író, forgatókönyvíró, akit nem csupán Oscar-jelölt íróként tartunk számon (az In The Loop című filmért cserébe), hanem ő felelős minden idők leghosszabb ideig futó angol sitcom-ért, a Peep Show-ért, akiknek olyan sztárokat is köszönhetünk, mint például Olivia Colman. Armstrong-nak, aki addig zömében inkább vígjátékokat és szituációs komédiákat írt, ám 2011-ben jött el a Jordan Peele-i fordulat a karrierjében, amikor az épp csak berobban Black Mirror című antológia sorozat egyik legjobb darabjának titulált epizódját írta meg, a The Entire History of You című részt. Az író ezzel bebizonyította, hogy zsánertől függetlenül is piszok tehetséges, és nem csupán a szerencsének köszönhette az Oscar-jelölést sem. Habár a 2010-es évek zömét szintén komédiák írásával töltötte, 2018-ban tette fel az í-re a pontot témánk központi szériájával, a Succession-nel. 

No, de mit is kell tudnunk róla? A sorozat a gazdagok világába, pontosabban a Roy család belső hatalmi viszályába enged mélyebb betekintést. Az idős Logan Roy, habár annak ellenére, hogy kora és egészsége sem engedi már, hogy tovább vigye a céges vállalt irányítását, mégsem mondd le az elnöki székről, ahogy arra az egész családja, és főleg apja elismerését kereső fiúgyermek Kendall sem számít. Miután összeszedtük az első 3 percben, hogy miről is szól a sorozat, a hosszú főcím alatt azonban mégis képtelen lennénk elkapcsolni, mivel az összetéveszthetetlen theme song, és pár felirat hatására hirtelen meg is áll bennünk az élet. Nálam két felirat érte el, hogy mégsem kapcsoljam ki a családi drámát: az egyik, hogy az executive producerek felsorolása között ott virít Will Ferrell neve, a másik pedig maga a pilot epizód rendezője, a filmezés hercege, a veterán odamondó, Adam McKay. Habár miattuk mondtam igent, nem csak miattuk maradtam, hiszen a parádés szereposztásban a legjobb színészeket láthatjuk, mint a brutálisan alul értékelt Jeremy Strong, akire három epizód után jöttem rá, hogy ő bizony, Alan Ruck, a skót előkelőség, Brian Cox, aki miatt azt kérdezzük magunktól, mit keres itt nem Mr. Darcy, Matthew Macfadyen, és aki miatt tényleg maradunk, Kieran Culkin.  
A szakma, a nézők és a kritikusok is zabálják a jelenleg harmadik évadánál járó sorozatot joggal, nem mellesleg egy csomó rangos tévés elismerést is bezsebelt, múlt héten ebből kettő Golden Globe-ot, mi több nemrégiben bejelentették, hogy egy negyedik évadra is visszatérnek Roy-ék. De tényleg nem akarok semmi poént lelőni, csupán kedvet csinálni ahhoz, ha szombat esténként éppen elegünk van az életünkből, akkor kapcsoljuk a Succession-re, így mások életéből is elegünk lehet! Enjoy! 

További érdekességekért kövesd a Kulturpunktúra instagram oldalát! 

Habár a 2021-es év Adam McKay-jel bezárólag erős évet zárhatott nem csupán minőségben, de anyagilag is, amit a számok is alátámasztanak. A 2020-as pandémia időszak mozilátogató kedve jócskán alulmaradt az elvárttól, hiszen az esztendő legtöbb bevételt hozó amerikai filmjének dicsőségével a Bad Boys 2 büszkélkedhet, a maga közel 200 millió dolláros profitjával, összehasonlításképp ez az összeg megegyezik a Nolan-féle Tenet gyártási költségével. Ezzel szemben jól példázza, hogy a kedv és a színvonal is a tavalyi évre megnőtt, hiszen a Marvel atombombának köszönhetően a top 10 legtöbb bevételét hozó amerikai film között 5 bizony a franchise égisze alatt készült, több, mint 1 milliárd dollárt összegereblyézve a mozipénztáraknál.  
No de, Spiderman ide, Venom oda, az idei összeállításban nem fog szerepelni sem Wakanda, sem Morbius, de még Batman sem. Inkább lássuk azokat az ígéretesnek tűnő darabokat, amelyekért maximális biztonság mellett, még akár a szomszédos filmszínházba is megéri elsétálni 2022-ben. 

Moonfall  

Ha annyit mondok, a darab rendezője Roland Emmerich, itt be is fejezhetném az elemzést, és jó éjszakát kívánva sétálnék a hűtőig, hogy felbontsak egy jó üveg bort. Miért is? Nos, akik eddig még nem voltak ismerősek a híres rendező nevével, azok ezen sorok után biztosan meg fogják jegyezni. 
A film akár Armageddon allegóriájaként is leírható, hiszen a történet szerint a Hold ismeretlen okból kifolyólag letér pályájáról és egyenesen a Föld felé száguld, előidézve a világvégét. Két asztronauta és egy összeesküvés hívő összefog, hogy megakadályozza a becsapódást, vizsgálataik során pedig arra a következtetésre jutnak, hogy a Hold nem az, aminek tűnik.  
A történetben az Oscar-díjas Halle Berry, a remek Patrick Wilson, a szorgalmas Michael Peña, és a tényleg mindenben szerepet vállaló Nicolas Cage Donald Sutherland is részt vállalt. Itt pedig megragadnám az alkalmat és visszakanyarodnék ahhoz a fontos tényhez, miszerint a darabért Roland Emmerich felel. A rendező az a katasztrófafilmeknek, mint Michael Bay az akciófilmeknek. Emmerich felel ugyanis többek között a már említett Armageddon-ért, a Függetlenség napjáért, a Godzilla-ért, a Holnaputánért, de még a 2012 című filmekért is. A recept adott, és talán szöges ellentéte lesz mindannak, mint amit a Don’t Look Up-ban láttunk. De kit érdekel a realitás, ha szórakozni akarunk? 

Ha pedig nem érdekel minket a film előzetese, hanem inkább a nyitó 5 percet néznénk meg, azt is megtehetjük. A Moonfall idén februárban érkezik a mozikba.

Last Looks

A születésnapját január 3-án (instalányunkkal, Florence Pugh-val együtt) Mel Gibson látott már szebb napokat. A 90-es évek megasztárjaként azonban mára csupán halovány emléke önmagának, részben magánéleti botrányai miatt, ám tehetségét senki sem vitathatja a filmszakmán belül. 1996-ban pedig bebizonyította, hogy “csapnivaló színész”, hiszen mint legjobb rendező emelhette magasba, alig 40 évesen az Akadémia Arany Szobrocskáját a Rettenthetetlen című filmért cserébe, amit Robert Zemeckis nyújtott át neki.

“Most, hogy a kezemben tarthatom ezt az arany fiút, most döbbenek rá igazán, hogy a színjátszás az, amit inkább szívesen csinálnék” - hangzott el köszönőbeszédében. 

A zajos, szintén Oscar-jelölt Apocalypto-t követően Gibson kis szünetet tartott, és később, a 2010-es Jodie Foster rendezte furcsa, ám remek The Beaver-ben tűnt fel ismét. Az idén februárra tervezett thriller, a Last Looks-ban Gibson olyan nevek mellett fog szerepelni, mint Rupert Friend, Morena Baccarin, Charlie Hunnam és Dominic Monaghan. 
A film Howard Michael Gould azonos című, bestseller regénye alapján készült, a rendezői teendőkért pedig Tim Kirkby felel, az előzetes során pedig élvezettel hallgatjuk az angol Charlie Hunnam amerikai és az amerikai-ausztrál származású Mel Gibson brit akcentusát. 

A filmet idén februárban kezdik el vetíteni.

Bullet Train  

David Leitch karrierjét annyiban összefoglalhatjuk, amennyit a Deadpool 2 intro-jában mondanak róla: ő az egyik csávó, aki miatt kinyírták a kutyát a John Wick-ben. A Bullet Train-ről elsősorban annyit kell tudnunk, hogy a történet a népszerű japán író, Kōtarō Isaka történetén alapszik.  
Másodsorban pedig annyit, hogy Leitch összecsődített minden színészt, aki ma számít, így Brad Pitt-et, Joey King-et, Aaron Taylor-Johnson-t, Zazie Beetz-t, Sandra Bullock-ot, aki Lady Gaga helyett ugrott be, de még a zenei karrierjéről ismert Bad Bunny-t is.  
A sztori öt bérgyilkos történetét meséli el, akik a vonaton utazva rájönnek, hogy egyéni feladataik összefüggésben állnak.  
A film érdekessége, hogy a karrierje kezdetén még kaszkadőrként dolgozó Leitch Brad Pitt dublőrjeként működött közre, David Fincher rendezésében, a Harcosok klubjában. A Bullet Train forgatásán azonban Pitt-nek nem volt dublőre, így az akciófilm forgatása során látható izgalmas, és néhol veszélyes jelenetek mindegyikén őt láthatjuk viszont. A Bullet Train az ígéretek szerint idén júliusban kerül mozikba.
Mivel a filmnek még nincs előzetese, így a filmben is szereplő, sokoldalú színész Michael Shannon interjúját láthatjuk. A filmről 6:00-nál beszél röviden. 

The Man from Toronto

Woody Harrelson-nal épp a minap néztem újra az egyik kedvenc limonádé filmemet, a Friends with Benefits-et, és miközben tudatosult benne, hogy Harrelson karaktere egy mondatban is érdekesebb, mint Gluck rendezésében a középszerű karakterek párosa, úgy vajon a film hibája, a forgatókönyv vagy a cinematográfus miatt van? Nem az a kérdés, hogy miért van, hanem hogy bármennyire rövid is a játékidő, Harrelson bármihez is ér, arannyá változik.  
Az Oscar-jelölt színész lassan 40 éve van a pályán, ám korán sem tétlenkedik, ennek egyik ékes bizonyítéka a The man from Toronto. Az akció-vígjátékban Harrelson mellett feltűnik Kevin Hart, Kaley Cuoco és Ellen Barkin is, a filmet pedig az akció-komédiákban jártas Patrick Hughes rendezi, aki olyan filmekért felel, mint az The Expendables 3 vagy a The Hitman’s Bodyguard és annak folytatása, a The Hitman’s Bodyguard’s Wife.  
A film előzetes híján szintén kilóg a sorból, ám Harrelson felismerése még évek múltán is mosolyt csal az arcunkra, idei filmelőzetes ide vagy oda.  

Everything Everywhere All At Once 

Felsorolásunk talán gyöngyszeme ez a darab. A film a szememben már akkor zöld utat kapott, ahogy a közösségi médiában pár hete megláttam, hogy a film a független filmes stúdió, az A24 égisze alatt fog készülni. A filmgyártó, ami olyan filmekért felel, mint az Oscar-díjas Moonlight, a szintén Oscar-díjas Room, a Midsommar, az Ex Machina, az Amy, az Uncut Gems és még sorolhatnánk. 
Az Everything Everywhere all at once nem sokat árul el az előzetesében, de elegendő információt kapunk arról, hogy bizony brutálisan érdekes lehet. A történet szerint egy idősödő bevándorló nő egyedül azzal mentheti meg a világot, hogy a különböző dimenziókban leélt életével kapcsolatba kerül. Áh unalmas? Láttam már? Inkább nem nézem meg? Na jó!  
Azzal sem győzhetlek meg, hogy a két csodafigura Anthony és Joe Russo kezei is benne vannak a dologban? Tudtam, hogy vevő vagy az alkura! 
A The Daniels rendezői néven futó Daniel Kwan és Daniel Scheinert korábban szintén az A24 oltalma alatt hozták össze a rendkívül fura, kritikai sikert aratott Swiss Army Man-t. A főbb szerepekben a mesés Michelle Yeoh-t és Jamie Lee Curtis-t is láthatjuk. A tervek szerint 2022 márciusában érkezik a mozikba az Everything Everywhere All At Once.  

Érdekelnek a filmek? Még inkább, csak okosan akarsz dobálózni pár filmes idézettel? Látogasd meg és kövesd az Insta Kulturpunktúrát is! 

Michael J. Fox a 80-as évek Adam Sandler-e.

Habár karrierjük és életútjuk merőben eltérő ívet írtak le, tehetségükben, karizmájában és végtelenül szimpatikus személyiségükben igencsak hasonlítanak. Fox majdnem három évtizedig tartó karrierje során öt Emmy-, négy Golden-Globe-, kettő SAG-, és egy Grammy-díjat is begyűjött, és filmjei összesen csaknem 2 milliárd dollárt gyűjtöttek össze a mozipénztáraknál. Habár a színész már visszavonult a filmezéstől és a nyilvánosságtól, filmjeit bármikor újranézhetjük ugyanazzal a rajongással és szeretettel.  

“Most már, hogy úgymond megengedhetem magamnak a luxus dolgokat, de néha körbenézek, és látom ezeket a velem egykorú srácokat, hatalmas sport autókban dicsekednek milyük van. Utálom őket, igazi tökfejek. Szóval vettem magamnak is sportkocsit.” 
 
- mondta az akkor még csupán 24 éves színész a legendás Johnny Carson műsorában 1985-ben. Fox viccesen mesélt egy interjú során is arról, hogy még felnőttként is gyakran elkérték a személyi igazolványát, mert annyira fiatalnak nézett ki, amit viccesen csak azzal magyarázott, hogy ez olyan, mintha folyamatosan lenne valami a homlokodon. 
Fox 13 éves kora óta színészkedett kisebb-nagyobb darabokban, de az igazi mérföldkő karrierjében 1982-ben érkezett el, amikor a népszerű amerikai sorozatban a Family Ties-ban kapta meg Alex szerepét. A sorozatban egyebek mellett olyan sztárok tűntek fel, mint Courtney Cox, Tom Hanks, Geena David, vagy a néhai River Phoenix.  
Kisfiús srámjával és lehengerlő stílusával, humorával robbant be a köztudatba ugyanebben az évben a színész a legendás, Vissza a jövőbe trilógia első részében. Robert Zemeckis időutazós sagá-jában Fox mellett Christopher Lloyd, Lea Thompson és Crispin Glover is feltűnik, és ami visszafordíthatatlan módon tette a filmtörténelem részévé a DMC DeLorian járművet. Kicsivel kevesebb, mint 400 millió dollárt gereblyézett össze a kalandos történetű film, és kitermelt két folytatást is, nem beszélve az óriási popkultúrára gyakorolt hatásáról. Habár 2015-ben – mivel Marty ebbe az évbe utazik el 1985-ből - az írók lehet egy-két dolgot helyesen eltaláltak, de egy dologban teljesen mellé lőttek, mégpedig Michael J. Fox hajvonalának megjóslásával, hiszen a csaknem 60 éves színész a mai napig szinte ugyanaz a kölyökképű srác, akit akkor megismert a közönség.  

“Amikor először olvastam a forgatókönyvet, nem igazán tudtam mi is volt, akkoriban csak Teen Wolf-ban szerepeltem, és azt hittem ez a karrierem vége. Az akkori beosztásom és a Family Ties miatt teljesen be voltam táblázva, így másé lett a szerep. Gary Goldberg nem is engedhette meg, hogy nélkülözzön engem. A remek színésszel, Eric Stoltz-cal forgatott le Zemeckis és Spielberrg öt hetet, de valahogy nem volt az igazi, úgyhogy Gary behívott az irodájába, egy hatalmas boríték volt az asztalán, amiben a szkript volt, és megkérdezte, akarom-e a szerepet. Megemeltem a borítékot, ami elég súlyos volt, és annyit mondtam: Ez a legjobb forgatókönyv, amit valaha a kezembe foghattam.” 

Forrás: Peter Simon/Gazette file photo

A teljes képhez hozzátartozik, hogy Gary Goldberg a Family Ties, illetve később a Spin City – amin szintén Fox-szal dolgoztak együtt - Steven Spielberg, a Back to the Future producerének egyik legjobb barátja volt, és kis túlzással szívességet tett Fox szerepeltetésével a filmben Spielberg-nek. A döntés bejött, hiszen visszanézve igen-igen nehéz lehetett volna mással elképzelni Marty McFly karakterét. (Talán, mai szemmel nézve még Tom Holland-nak lett volna esélye megformálni a magabiztos srácot, akinek a szíve a helyén van.) 
Habár Fox-ot inkább könnyed, és vidám szerepeiről ismerjük, kevesen tudják, hogy drámai szerepekben is a körülményekhez képest helyt tudott állni, mint ahogy azt tette a Bright Lights, Big City című drámában is Phoebe Cates és Kiefer Sutherland oldalán.  

Életének egyik fordulópontja a Doc Hollywood forgatásán történt, mindössze 29 évesen. Fox a forgatási szünetben arra lett figyelmes, hogy a kisujja rángatózik, így a szokatlan tünetével addig járt orvosról orvosra, amíg ki nem derítették mi okozza a furcsa rángást. A fiatal színész megkapta a diagnózist a Parkinson-kórról, ami egy progresszív neurológiai betegség. Muhammad Ali, Johnny Cash, Neil Diamond, Ian Holmes, Ozzy Osbourne, Robin Williams: csak néhány név, akik szintén Parkinson-kórral küzdöttek életük során. A világon közel 10 millió ember küzd ezzel a kórral, aminek okozójáról és eredetéről meglehetősen keveset tudunk.  
Fox 8 évig tartotta titokban betegségét a nyilvánosság elől, ezzel is bebizonyítva azt, hogy a betegsége nem fogja meghatározni azt, ki is ő. A színész talán legaktívabb időszakát produkálta karrierje során, hiszen sorra gyártotta a filmeket, évente hármat, amelyek között két szinkronszerep is megtalálta, a zseniális Atlantis: Az elveszett birodalom Milo-jaként, illetve a Stuart Little kisegér hangját is szintén Fox kölcsönözte a ma már szupersztár Hugh Laurie és Geena Davis mellett.  

“A diagnózis után egy percet sem aggódtam, ez van. Ezzel kell együtt élnem.” 

Fox 2000-ben alapította meg a Michael J. Fox Foundation nevű szervezetet, ami a Parkinson-kór áldozatainak hivatott segíteni, és a betegség utáni kutatásban is részt vesz. Az alapítvány eddig közel 1 milliárd dollárt adott a betegség gyógyítására különböző szervezeteknek, remélve, hogy egy nap a Parkinson-kór nem csupán kezelhető, hanem megszüntethető is lesz.  
Fox-ot 2002 után csak kisebb epizódszerepekben és filmekben láthattuk, 2020 óta pedig egyáltalán nem vállal semmilyen filmszerepet, habár interjúkat szívesen ad, amelyeken megbizonyosodhatunk és példát vehetünk arról, milyen is a töretlen optimizmus.  

Forrás: Randall Slavin/Contour by Getty Images

“Tracy olyan, mint én. Ő is azt mondta, először foglalkozzunk a viccesebb dolgokkal, a drámára ráérünk később is.” 

Tracy Pollan, színésznő, Fox felesége, akivel egyébként a Family Ties forgatásán találkoztak, hiszen a színész karakterének Pollan karaktere volt a filmbéli barátnője, Ellen. A pár 1988-ban házasodott össze, és négy gyermeket nevelnek együtt.  
Fox 2020-ban adta ki önéletrajzi könyvét, a No Time Like the Future-t, amiben őszintén vallott karrierjéről, betegségéről és önmagáról is.  

“Mindenre van időnk, és az én időm, ami 12 munkaórából és hét oldalnyi magolandó dialógusból állt, már mögöttem van...megkezdtem a második nyugdíjamat. Ez is változhat, ahogy minden változik. De ha ez a színészi karrierem végét jelenti, hát akkor azt jelenti.” 

Ha valakinek, akkor Jeff Lindsay-nek a vérében van az írás, arról nem is beszélve, hogy még csak nem is sejtette mekkora visszhangja lesz négy regénnyel a háta mögött, amikor 2004-ben publikálta a Dexter sorozat első kötetét, a Darkly Dreaming Dexter-t.  

Mellékesen jegyezném meg, és tényleg csak lábjegyzetként, távol álljon tőlem az ítélkezés, hogy Jeff Lindsay felesége Hilary Hemingway, író, akinek a neve azért is csenghet ismerősen, mert a nő maga Ernest Hemingway unokahúga.  
 
Lindsay – akinek az eredeti családneve “ironikusan” Freundlich – regénysorozatának első kötetével bezsebelt rögtön 2005-ben egy Dilys-díjat, nem beszélve arról, hogy csaknem 2 millió példányban kelt el a sorozat első kötete az Egyesült Államokban. No, de ugorjunk is előre egy pár évet, mégpedig 2006-ba, amikor is a Showtime csatorna bemutatta a könyv alapján készült sorozatot, a Dexter-t. Michael C. Hall kis túlzással telitalálat volt a szerepre, hiszen a hangulatában némileg hasonló Six Feet Under című feketekomédiában is láthattuk már a színészt. Elképzelhető, hogy kicsit előre szaladtam a dologban.  

Forrás: Showtime

“Helló, a nevem Jeff Lindsay, a Dexter könyvek szerzője, a Darkly Dreaming Dexter, a Dearly Devoted Dexter, és a....mi is a harmadik könyv címe? Áh, most nem jut eszembe, de annak is benne van a címében az, hogy Dexter”  – Jeff Lindsay

Így mutatta be könyvét maga az író, valamikor 2007-ben egy interjú során. De mi is a szokatlan vagy különleges Dexter történetében? Vajon a jó gyilkos nem gyilkos?  
A könyvek főszereplője Dexter Morgan, akinek a karakterét járja körül a történet, a Miami-i rendőrség vérkép elemzőjeként dolgozik nappal, éjjel pedig sorozatgyilkosként járja az utcákat olyan emberek után, akik kicsúsztak az igazságszolgáltatás hátsó ajtaján, így áldozatai főleg pedofilok, gyilkosok, vagy szexuális erőszakért el nem ítélt bűnözők. A történet során nem csupán a morális kérdéssel találjuk szemben magunkat, ami azt kérdezi tőlünk a gyilkosság vajon eredendően megvetendő bűn, vagy van egy határ, amin belül elfogadható cselekedetnek számít, attól függően, hogy kivel teszik azt? A könyv és a sorozat nagy érdeme is, hogy nem próbálja meg ezt a dilemmát helyettünk megválaszolni, sőt egyre több és több helyzet adódik, hogy szürreális szimpátiát érzünk Dexter karaktere iránt, megfoganva a nézőben és az olvasóban is a gondolat, hogy valahol mélyen megérti a főszereplő indíttatásait és motivációit. Lindsay könyveiben és a sorozatban is leválik a sok réteg Dexter rideg, már-már pszichopata tulajdonságokkal borított külsejéről, és a történet haladtával egyre többet és többet tudunk meg a főszereplő gyerekkoráról, eredetéről, és arról miért is lett sorozatgyilkos.   
A sorozat pedig, aminek befejezése minden idők egyik leggyűlöltebb sorozatbefejezését kapta meg, ezt rendkívül jól kihasználta és testesítette meg Michael C. Hall kiválasztásával, mivel a korábban inkább színpadi szerepeiről ismert színészben megvan az a fajta nyugtalanság, amit évekkel később Bill Skarsgard-ban találtunk csupán meg: ránézel és nem tudod eldönteni, hogy vonzódsz hozzá, vagy inkább menekülnöd kellene előle. Hall temérdek díjat és a kritikusok elismerését is kivívta alakításával, ám ez nem volt egyenesen arányos az évadok nézettségével és minőségével sem. Lényeg a lényeg, a Dexter elérte azt, amit korábban csak a Jóbarátoknak sikerült: hogy emberek – lehet túlzás ezt állítanom, de – ezrei állítsák át a sorozat főcím zenéjét csengőhangjuknak, többek között én is így tettem. Külön érdekesség, hogy Lindsay volt az egyik legnagyobb ellenzője annak, hogy Michael C. Hall-t válasszák ki Dexter szerepére a sorozatban.  
 
“Amikor elmondták, hogy Michael is esélyes a szerepre, csak annyit mondtam, nem. Dexter teljesen máshogy néz ki, más az arcformája, más a hajvonala, alacsonyabb, nem így néz ki. Michael remek színész, de addig csak annyit tudtam róla, hogy ő volt a meleg srác a Six Feet Under-ben.” – Jeff Lindsay

Michael C. Hall később bevallotta, hogy miután párszor elolvasta a sorozat szkriptjét szó szerint értette a method acting fogalmát, ezért éjszakánként nemes egyszerűséggel beült a kocsiba és embereket követett az utcán, majd elképzelte ahogy végez velük az éj leple alatt. A színész továbbá annyira akarta a szerepet, hogy később maga Lindsay hangját imitálta a Dexter narrálása során, amikor a főszereplő karakter monológját hallhatják a nézők.  
Érdekesség, hogy Hall a való életben 11 évesen prosztatarák miatt vesztette el édesapját, és valamelyest a sors fintora is ez, hiszen a Six Feet Under-ben és a Dexter-ben is központi, már-már kulcsfontosságú jelentőséggel bír az apa figurája és annak elvesztése is.  

Miért is olyan fontos ez? Miért is kell arról beszélni, hogy Dexter talán jobb befejezést érdemelt volna annál, minthogy elvonul az erdőbe fát vágni, és megnöveszti a szakállát? Vajon van még a Dexter-ben valami, amit idestova – rossz is kimondani – 8 év várunk? Még szép!  
A napokban látott napvilágot a Dexter – New Blood című, 10 részes folytatás előzetese, ami annyira izgalmas, hogy szinte lehetetlen róla nem beszélni. Hiába az új név, az új élet és az új hely, a változás belülről fakad, a múltad pedig előbb vagy utóbb, de utolér. Az új részek a visszatérő Clyde Phillips-szel együtt 2021. november 7-én érkezik a Showtime-ra.  

Tovább olvasnál? 

Rossz filmajánlók

Jó filmajánlók

Taika Waititi

Phoebe Waller-Bridge

Habár a pánikrohamaim nehezen múlnak, és néhányan kikövettek a közösségi médiában is - ami úgy gondolom, inkább a személyem ellen irányuló kinyilatkoztatás, mintsem annak az eredménye, hogy rosszul írok, mert egy kis méltóságom és magabiztosságom még hadd maradjon már - törekvésem, hogy egy nap elismert író és forgatókönyvíró leszek, ami lehet közelebb van, mint gondolnám, vagy éppen talán sosem jön el, nem fog emiatt elmúlni. Csak azért, mert még nem vagy ott, nem azt jelenti, hogy nem éred el.  

A siker felé vezető út sosem könnyű, a feladás felé már tudom merre kell menni, de akármennyire is emészted magad a múlton, inkább nézz előre emelt fejjel, és olvasd el milyen remek filmekkel készül nekünk a filmipar 2022-re!  

The 355 – A sok nő filmje  

Forrás: Universal Pictures

Habár a The 355 című filmprojekt 2018-ban került tárgyalás és kivitelezés alá, kalandos utat járt be az idestova 3 év alatt a mozipénztárakig. Valamikor egy éve kezdte el promotálni Instagram-ján második kedvenc színésznőm, Jessica Chastain, és az eredeti tervek szerint 2021 januárjában be is mutattak volna, ellenben Fan Bingbing színésznő eltűnése, és a pandémia miatt is el kellett tolni, mint ahogy megannyi más film bemutatóját is, így a The 355-ot 2022-ben láthatjuk a mozikban. A történetben nemzetközi titkosügynökök próbálnak visszaszerezni egy titkos fegyvert a CIA segítségével, ami nagyon rossz kezekbe került Chastain és Fan mellett láthatjuk Diane Kruger-t, Penelope Cruz-t és Lupita Nyong'o-t is. A film rendezője Simon Kinberg, aki korábban olyan filmekért volt felelős, mint a Mr. és Mrs. Smith és a Sherlock Holmes.  

Death on the Nile – Kenneth Branagh filmje 

Forrás: Variety/Rob Youngston

Az remake-ek reneszánszát éljük, így talán nem is olyan meglepő, hogy Agatha Christie Halál a Níluson című könyvéből az 1978-as változat után 2022-ben is a mozikba kerül egy. A zseniális Kenneth Branagh nem csupán a főszerepet, de a rendezői feladatokat is magára vállalta, ahogy tette azt a korábbi Christie adaptáció, a Gyilkosság az Orient expresszen során is. Érdekesség, hogy a film a már korábban említett Simon Kinberg és Ridley Scott vállalta a 2017 fim produceri teendőit, és a középszerű végeredmény ellenére is több, mint 350 millió dollárt gereblyézett össze a pénztáraknál. A Halál a níluson is hasonló sorsra várhat, hiszen Branagh rendezőként, Kinberg és Scott pedig producerként ismét jelen lesz a film készítésénél, mellesleg remek gárdát is gyűjtöttek össze a történethez Gal Gadot, Anette Benning, Emma Mackey és Dawn French személyében. A film a tervek szerint 2022 februárjában érkezik a mozikba. 

The Batman – Itt nincs kérdés.... 

Forrás: Matt Reeves/Vimeo

Vágjunk is a közepébe! Christian Bale és Michael Keaton Batman-je után nehéz lesz bármi maradandót is összehozni. Habár Ben Affleck hellyel-közzel helyt állt a DC univerzum denevérembereként, sokan elfelejtik, hogy korábban viszont a Marvel égisze alatt volt vak szuperhős Daredevil-ként. A 2022-es Batman shortlistjén olyan színészek voltak esélyesek a főszerepre, mint Aaron Taylor Johnson, Nicolas Hoult vagy a szebb napokat is látott Armie Hammer. Ám Matt Reeves szeme és szíve a helyén volt, amikor a pazar Robert Pattinson-ra tette le a voksát. Nolan felülmúlhatatlan trilógiája után a DC ismét egy trilógiát tervez Batman karaktere köré, és tény, hogy fel kell kötni a gatyájukat a filmkészítőknek, mert Todd Phillips a Joker-rel olyan lelket lehet a DC-be, amit nem szabad veszni hagyni. A The Batman jövő év márciusában kerül mozikba.  

65 – Valami érdekesség Adam Driver-rel 

Forrás: GQ

Habár a filmről elég keveset tudunk egyelőre, tény, hogy a készülő sci-fi és thriller elemeket is ötvöző történetben egy asztronauta szenved balesetet, aminek következtében egy idegen bolygón landol. Habár azt hiszi biztonságban van, kis idővel később rájön, hogy nincs egyedül. A filmet a veterán Sam Raimi producer munkája dícséri, a főszerepben pedig az izgalmas karriert magának tudható Adam Driver-t láthatjuk Scott Beck és Bryan Woods rendezésében. A páros többek között az A Quiet Place-en is együtt dolgozzott, a soron következő 65 című darabjukat pedig 2022. májusában láthatja először a nagyérdemű.   

Untiteled Jordan Peele horror movie – Benne vagyok! 

Forrás: Instagram/Monkeypaw Productions

Az írásom kezdetekor még név nélküli Jordan Peele néven futott a film, ám július 22-én az Oscar-díjas író, rendező közösségi oldalán osztotta meg a projekt plakátját, ami a Nope nevet kapta. Annyit lehet tudni, hogy szintén - habár Peele a pályáját humoristaként kezdte – egy sötétebb hangvételű horrort fogunk látni 2022 júliusában, mint ahogy tettük azt a remek Get out! és a hátborzongató US során is. A Nope során ismét remek színészgárdát verbuvált össze Peele, hiszen a rendező már-már ügyeletesnek számító színésze, a színtén Arany Szoborral jutalmazott Daniel Kaluuya, Keke Palmer és a The Walking Dead-ből is ismert Steven Yeun vállalták a főszerepet. A forgatási munkálatok egy hónapja kezdődtek meg, és habár a film történetéről nem sokat tudunk, a film plakátja mindenképpen - jó - aggodalomra adhat okot, hiszen egy gyanús felhővel találjuk szemben magunkat, ami a kivilágított város felett, akár egy lufi, lebeg. Kíváncsian várjunk 2022. július 22-ét!  

Babylon – Damien Chazelle végre csinált valamit  

Forrás:IMDb

Damien Chazelle-re sok mindent lehet mondani. A végtelenül szimpatikus rendező, aki nem csupán kassza, de olyan kritikai sikereket tudhat magáénak, amiért más filmes ölni tudna: a 2014-es Whiplash, a 2016-es La La Land, és 2018-as First Man. Habár a Babyon történetéről egyelőre nem sokat tudunk, annyi ismeretes, hogy a hollywood-i aranykorban fog játszódni Brad Pitt és Margot Robbie főszereplésével, a főszereplő karakterek tündöklését és bukását fogja bemutatni. Chazelle úgy összegezte a történetet, hogy olyan lesz, mintha The Great Gastby szteroidot szedne. A filmet idén decemberben mutatták volna be, ám a pandémia bizonytalan helyzete miatt 2022-re tolták a Babylon premierjét. A két főszereplő mellett olyan nevekkel is találkozunk a stáblistán, mint Flea, Spike Jonze, Eric Roberts vagy Olivia Wilde. 

Érdekesek lehetnek:

J.J. Abrams

Filmes összeállítás 2002

Harry Potter színészek klipekben

Valahol ott tartottunk, hogy észrevettem van egy különleges képességem.

Általában, ha beszélek egy filmről, vagy csak megemlítem egy beszélgetés során, azt hiszitek vagy sem, de hetek múlva a televízió képernyőjén látom viszont. Annak ellenére, hogy alig nézek tévét - kereskedelmi csatornát egyáltalán nem, és büszkén vállalom, hogy más vagyok, mert egy Barátok közt epizódot sem láttam - amikor bekapcsolom a fekete dobozt mindig magába szippant, és elégedetten veregetem meg a vállamat, hogy bizony ezt is megéreztem. No, de elég belőlem, itt az idő, hogy a pénzről beszéljünk, mivel ekörül forog az életünk!  
Mi izgat bennünket? A színes magazinok, televízió, az ötszáz csatorna, egy név az alsógatyánkon, viagra, hajnövesztő, műolaj és az, hogy mely filmeket szedtem össze a filmáttekintés második felvonásához! Egy felsorolás tele mindennel, amit szeretünk: Star Wars, Marvel és Bruce Willis.

1995 –2015 

Die Hard 3 vs Star Wars: The Force Awakens 

Azt hiszem két olyan franchise egy-egy epizódja mérkőzik meg egymással, ami mellett képtelenség szürke nézőként elmenni. A Die Hard a 90-es évek hatalmas filmes robbanása volt, és akár szeretik a nézők, akár nem, mindenkinek megvan a véleménye róla.  
A korábban inkább vígjátékban és komikus szerepekben ismert Bruce Willis – gondoljuk csak a Cybill Sheperd-del közös Simlis és a szendére, vagy a kevésbé sikeres, de értékes Hudson Hawk-ra – 1995-re végérvényesen levetkőzte a Broadway-ra éhes múltját, és korunk legnagyobb akcióhőseként vált ismertté a filmtörténelemben. John McClane-nek is voltak tervei, és a harmadik "instalment" nem csupán azért érdekes számunkra, mert a néhai Andy Vajna volt a film producere, hanem mert McClane-t a harmadik részre felfüggesztik, és egy terrorista – akit az örök gonosztevő szerepekben brillírozó Jeremy Irons alakít – fenyegetésével kell szembe szállnia, oldalán a kor kötelező tokenjével, Samuel L. Jackson-nal. Hogy elvesztjük-e McClane-t az epizód végére? Persze, hogy nem, hiszen a franchise 8 évvel ezelőtt jelentkezett a sorozat ötödik részével, ezzel téve Willis-t az energiaitalok reklámplakájaira.  
J.J. Abrams nagyon jó abban, amit csinál, no nem nevezném zseninek, ám kétségtelenül tehetséges, és ügyesen mozgatja a televíziózás szeleit a saját irányába. Az Alias és a Lost után szinte megkerülhetetlen lett a neve a filmipar tekintetében - nem beszélve, hogy az 1998-as, a listán is szereplő Armageddon forgatókönyv íróját is tisztelhetjük benne, erre alapozva jelenthettem ki a lehető legnagyobb tisztelettel, hogy még messziről sem hívnám zseninek – az életrajza pedig kétségtelenül megérdemelne egy önálló posztot:  

- J.J. Abrams - Út az Arany Málnától az Emmy-ig 

Ám jelenleg a Star Trek Wars kapcsán szedtük elő, mivel George Lucas űreposza soron következő epizódjában nem csupán rendezői, de írói és produceri teendőket is magára vállalt, ezzel kimaxolva 2015-öt, mivel az év legtöbb bevételét hozó filmje lett a The Force Awakens alcímmel rendelkező Star Wars epizód. Aki még nem látta, annak nem akarom lelőni a poént, de a lényeg, hogy bizony kedves olvasó, emiatt ismered John Oliver vágyainak tárgyát, Adam Driver-t. A filmben egyébként viszont látjuk Harrison Ford, Mark Hamill és Carrie Fisher mellett, Lupita Nyong’o-t, Andy Serkis-t, Daisy Ridley-t, Oscar Isaac-et és a zseniális Daniel Boyega-t is.  

1996-2016 

Függetlenség napja vs Captain America: Civil War 

Valahol réges-régen, valamikor majdnem 25 évvel ezelőtt, amikor csupán a katasztrófafilmek gyártásából állt ki minden év, volt egy film, ami minden rémálmodat egyesítette. Földönkívüliek, akik ártó szándékkal jönnek a Föld környékére - ellentétben Denis Villeneuve zseniális Arrival-jával - és próbálják elpusztítani az emberiséget, ám van egy szuperkülönleges ügynök vagy hős, jelen esetünkben Will Smith, aki Jeff Goldblum és a szebb napokat is látott Bill Pullman oldalán. Az üzenet átjött, és az év legjövedelmezőbb vállalkozásává tette a filmet, hiszen Roland Emmerich alkotása több, mint 800 millió dollárt hozott a mozipénztáraknál. A mozi két Oscar-jelölést is begyűjtött, amiből egyet díjra is váltott, mint a legjobb vizuális effektért versenyző film. 
Az Amerika Kapitány ellenben már más tészta. Az MCU és Jon Favreau berobbanását a filmiparba nehezen lehetett nem nyomon követni. Egy kijelentésnek pedig mindenképpen létjogosultsága van, ha a Marvel Univerzum filmjeiről jön fel a szó: nem tudsz úgy becsatlakozni, hogy ha ne láttad az előző részt, mert nem fogod érteni miről is van szó. A képregény komplexitását fontos kiemelni, hiszen megannyi szereplő életútja keresztezi egymást, és vannak hatással egymásra, így nem jelenthető ki az, hogyha egy filmet láttál, akkor láttad az összeset. A sors iróniája, hogy az ügyeletes Marvel-es rendezőpáros Anthony és Joe Russo – akik a Civil War alcímű darabot is rendezték - a fő felelőse annak a kultusz státuszban lévő sorozatnak, aminek legnagyobb erélye, hogy ha a második évad közepén csatlakozunk be is értjük miről van szó. Ez bizony a már sokszor emlegetett Arrested Development.  
Nem lövöm le a poént a MCU harmadik fázisának nyitófilmjével kapcsolatban, mert hogy őszinte legyek nem voltam sose nagy Marvel-rajongó, így a Civil War-ból is csak azért maradt meg a Pókemberes-páncéldobálós jelenet, mert a háttérben ott virított a Bluth Company lépcsős kocsija. Sok szereplő visszaköszön a saga eme epizódjában, így Elizabeth Olsen, Sebastian Stan, Scarlett Johansson, Don Cheadle és Robert Downey Jr. is kulcsszerepet játszanak Chris Evans oldalán, cserébe kitömve a Walt Disney zsebét, hiszen az alkotás több, mint 1 milliárd dollárt (nagyjából 305 milliárd forint) gereblyézett össze a mozipénztáraknál. 

1997-2017 

Titanic vs Star Wars: The Last Jedi 

Azt sem tudom hol kezdjem, hisz bárhol kezdem egyszerűen értelmetlen lenne. Meséljem el, miről szól a Titanic, vagy a The Last Jedi? Az alkotók konkrétan a címben összefoglalták a filmjük plot-ját, amihez és semmit, de semmit nem tudok hozzátenni.  Íme tehát néhány érdekesség a filmekről:  

Titanic

• A néhai Gloria Stuart – aki az idős Rose-t alakította - minden idők második legidősebb színésze, akit Oscar-ra jelöltek, 87 évesen. Ezt a rekordot döntötte meg Christopher Plummer, akit 88 évesen jelölte a díjra.   
• A Titanic film elkészítése többe került, mint maga a Titanic hajó megépítése.  
• Jack szerepére a legesélyesebb jelölt Johnny Depp volt, aki ugyan visszautasította az ajánlatot, ám később egy interjú során kiderült, hogy megbánta ezen döntését.  
• A Titanic az első olyan, legjobb filmért Oscar-díjat kapó alkotás, aminek a rendezője, az írója, a producere és az editora is ugyanaz a személy: ebben az esetben James Cameron.  
• Az I’m the king of the world sort Leonardo DiCaprio imporvizálta és építette bele a jelenetben, amit később minden idők negyedik legjobb filmes idézetének tituláltak. Az idézett sort csupán a Casablanca, az Elfújta a szél, és az Aranypolgár filmes mondatai tudták megelőzni.  
• A Titanicot összesen 14 Oscar-díjra jelölték, ám sem Kate Winslet – akinek ez volt a második jelölése -, sem Gloria Stuart nem váltotta díjra nominációját.  

Star Wars: The Last Jedi 

• A darab négy Oscar-díj jelölést gyűjtött be 2018-ban.  
• Az immáron Oscar-díjas, Joaquin Phoenix nemet mondott DJ szerepére, így szállt az szintén Arany Szobor birtokos, Benicio Del Toro-ra. 
• A filmsorozat leghosszabb játékidejű filmje a maga 2 óra 32 percével.  
• Mark Hamill mindhárom gyermeke, Nathan, Chelsea és Griffin Hamill is cameo-zik a filmben. 
• A Star Wars: Az utolsó Jedik epizódja az Az új remény bemutatása után pontosan 40 évvel később került a mozikba. 

Mindkét darab kötelező, mindkét darab ajánlott! 

1998 –2018 

Armageddon vs Avengers: Infinity War 

Talán a legnehezebb csata a felsorolásunk közül. No persze nem azért, mert a már említett J.J. Abrams egyik remekműve mérkőzik meg minden idők egyik filmes remekművével.  
Mit lehetne még elmondani az Armageddon-ról, amit nem tudunk? Azon kívül, hogy Steve Buscemi-t, Owen Wilson-t, Michael Clarke Duncan-t, Ben Affleck-et és Bruce Willis-t láthatjuk egy filmben, egy remeknek legkevésbé sem mondható sztori köti össze őket. A romantikus űrsztori középpontjában egy olajfúró vállalkozó áll, akit maga NASA kér fel egy látszólag egyszerű feladatra: menjen fel az űrbe és fúrjon lyukat abba az aszteroidába, ami éppen szélsebesen száguld a Föld felé azért, hogy belülről felrobbanthassák azt. Ugye, kitalálni se lehetne jobbat, ahogy J. J. Abrams-nak sem ment.  
De félretéve a tényt, hogy a filmen sok minden meglátszik, ahogy főleg az is, hogy Michael Bay felelős a rendezésért. Adottak a remek színészek, a pompás főcímdal Steven Tyler előadásában, nos akkor mi a gond? Az, hogy a színészeken látszódik szinte, hogy nem értik mit keresnek ott. Talán az akkor már Oscar-díjas Ben Affleck-en és Steve Buscemi-n látszik a minimális jelenlét, ám a színészek mintha pont annyira utálnák a filmet, mint magát a tényt, hogy rábólintottak erre a káoszra. A kritikusok is utálták a filmet annyira, hogy egyszerre jelölték az Aerosmith előadásában készült I don’t want to miss a thing című dalt a legjobb betétdal Oscar-jára, és a legrosszabb dal Arany Málnájára is. Habár egyiket sem kapta meg, Willis azért bezsebelhette a kis málnáját, mint legrosszabb színész. Habár egy mínuszjellel, de kedves mosolyt csal ma is még az arcunkra az Armageddon.  
Más a helyzet az Infinity War-ral. Talán kijelenthetjük, hogy az elmúlt 20 év legjobban várt filmje volt a Bosszúállók utolsó előtti fejezete. A filmben mindenki ott volt, aki számít, és vették fel a harcot a filmvászon egyik legszimpatikusabb és legrokonszenvesebb gonosz karakterével Thanos-szal. A darab borítékolható kasszasiker lett a maga 2 milliárd dolláros bevételével, ezzel állítva fel a saját magának a folytatás átugrásra szánt lécét. Úgy érzem feleslegesen koptatnám a számat, hogy elmeséljem részletesebben a film történetét, hiszen talán alig akadna valaki – az édesanyámon kívül - aki ne látta volna a Marvel Univerzum eme darabját.   

1999- 2019 

Star Wars – Baljós árnyak vs Avengers: Endgame 

Itt valahol kifullad az ihletem és habár szeretném tisztességesen befejezni, egyik filmről sem tudok semmi olyat, amit ne tudnának már a nézők.

Ha már itt tartasz az olvasásban, ne hagyd ki ezeket a posztokat sem! 

Újgenerációs színészek, akikre érdemes odafigyelnünk! 

A nagy tízéves filmantológia I. rész

A nagy tízéves filmantológia II. rész

Zenés Harry Potter

Nicolas Cage-teszt

Dokis-kóros teszt

Keanu Reeves-teszt

Ez nem idevágó téma, de ezzel kell kezdenem. Über fontos! Kutatásaim során furcsa kasszasiker filmek után is  olvastam, és megdöbbenten konstatáltam a tényt, idestova 20 évvel később, miszerint a Stuart Little kisegér forgatókönyvét maga M. Night Shyamalan írta. Köszönöm a figyelmet. Most már belekezdhetünk!

Habár az idei év nem kedvezett sem a filmeknek, sem a mozipénztáraknak, mivel egy ideig még mindig a pandémia miatt fog köhögni a gazdaság minden ágazata, a streaming szolgáltatók eközben popcorn-nal a kezükben, tele hassal dőlhettek hátra és élvezhették a következmények hatásait. A Netflix 2020 végén ütötte meg 200 milliós számot a feliratkozók és az előfizetések tekintetében, így joggal mondhatjuk, hogy a tévénk lett az új mozink.   

Nem csupán egy, de 10 év távlatából is elcsodálkozhatunk, mennyit is változott a mozi-ízlés és a filmipar arca és erőviszonyai, tekintve azzal, hogy idén több kínai gyártású film is felkerült a top 10-es legtöbb bevételt hozó listájába, sőt szintet lépve kijelenthetjük, hogy idén a kínai Hi, Mom című film nem csupán 2021 idei csúcstartója a maga több, mint 800 millió dolláros bevételével, de minden idők legtöbb bevételt hozó, nem angol nyelvű filmje is egyben. 

Íme hát a lista, amire mindenki várt! Egy lista mind fölött! Egy lista kegyetlen! Nos, kegyetlenül összehasonlítja az évtized filmjeit. Vajon még ma is jegyet váltanánk rá, hogy megtekinthessük ezeket a kasszasiker filmeket? Lássuk hát az elmúlt három évtized filmjeit két kontrasztban.  

1990 - 2010 

Ghost vs Toy Story 3. 

Kitalálni se lehetett volna jobban, hogy egy egy (két- illetve) háromrészes eposszal kerüljön kontextusba az elmúlt két évtized egyik legtöbb bevételét hozó filmjei, mondom ezt bátran, hiszen – habár felsorolásból kimaradt - 2000-ben a Mission Impossible második része ült a trónon 10 év különbséggel és dicsekedhetett el a közel 550 millió dolláros bevételével a mozi iparnak.  
A Ghost című filmet talán nem mindenkinek kell bemutatni, hiszen a romantikus agyagozás jelenetét mindenki az retináját kiégette. 1990 az az év, amikor nem csak a Ghost, de a Pretty Woman és a Home alone is mozikba került, mindenki tudta ki Demi Moore, az MTV-n még zenéket játszottak és létezett még a Szovjetunió is. A Jerry Zucker rendezésében készült romantikus történet Patrick Swayze-vel és a már említett, Demi Moore-ral együtt mutatják be a szerelmes pár történetét, akiket elválaszt a halál egymástól egy baleset miatt. Moore karaktere magára marad, ám nem sejti, hogy hamarosan egy furcsa médium fogja felkeresni a hitetetlen ténnyel, miszerint halott barátja a túlvilágról beszélni akar vele.  
Kétségtelen, hogy a Ghost sztorija akár dráma, akár vígjáték formában kasszasikerként kerül a mozitörténelemben, mert nyilvánvaló "mega hit" történetről van szó, aki évtizedtől függetlenül vonzza a közönséget. És ekkor még csak szót sem ejtettünk a film kiaknázatlan soundtrack-jéről, kezdve az 1955-ös Unchained Melody leporolásával, a dal pedig megjelenése után közel 35 évvel egybeforrott a filmmel, és szinte képtelenség anélkül meghallgatni, hogy ne jutna eszünkbe Demi Moore könnytől csillogó szeme.  
De mi a helyzet akkor, ha egy aranybányát folytat az alkotó, mint ahogy azt tették, idestova négyszer a Toy Story alkalmával. De itt következzék a zsebkendő helye. Hogy teljesen őszinte legyek, csupán kijelentéseket tudok mondani a filmről, mivel az első részen kívül a többit nem láttam, ellenben íme néhány felsorolás a Toy Story harmadik részével kapcsolatban (a képeket és a sztorit elnézve egyébként felül kell, hogy írjam az állításom, mert rájöttem, hogy a harmadik részt láttam, ellenben a negyediket nem, de már nem írom át őszinte soraimat): 

• minden idők legtöbb bevételét hozó animációs filmjéről beszélünk
• a harmadik rész összesen 4 Oscar-jelölést gereblyézett össze, köztük a legjobb forgatókönyv jelölését is 2011-ben
• az összesen 200 millió dollárból készült mozi több, mint az ötszörösét hozta a Walt Disney konyhájára, ezzel elkerülhetetlenné téve a negyedik részt. 

De mi is olyan különleges az életre kelt bábuk sztorijában, ami szintén évektől és kortól függetlenül univerzális üzenetet hordoz a barátságról, a kitartásról és a szeretetről, amit szintén kortól és nemtől függetlenül is fel tudunk fogni és értékelni tudunk. No de, itt jön a fontos kérdés. 10 év távlatából vajon melyik film kerüljön ki győztesen? Ha idén mutatnák be őket először, melyikre váltana jegyet inkább?  

1991 –2011 

Terminator 2 vs Harry Potter és a halál ereklyéi II. 

Második részek 10 éve, második részek 30 éve és Harry Potter 20 éve, mert bemutatásának évében 2001-ben, a metszet évében az esztendő legtöbb bevételt hozó filmjeként vonult be a köztudatba. Lássuk, hogy vajon Daniel Radcliffe képes-e ringbe szállni az ex-kormányzó Arnold Schwarzenegger-rel!  
James Cameron monstrum franchise-ának második felvonásában ismét találkozhatunk a robot Arnold Schwarzenegger-rel, az anya Linda Hamilton-nal, és az egy pár felesért karrierjét a kukába dobó, ám tehetséges Edward Furlong-gal, mint John Connor. A film látványvilágában és dinamikájában a Cameron-féle káoszt testesítette meg, és korának egyik leglátványosabb filmjeként ismert. Nem beszélve a sok elismerésről, amit a mozi kapott, hiszen négy Oscar-díj jelölést is tudhat magáénak. Hogy mai fejjel is megnéznénk-e? Ne feledjük a tényt, hogy a Terminátor reneszánsza, amibe a cuki Emilia Clarke-ot is belevonták, ami azonban nem hozott akkora sikert és elismerést, mint ahogy azt elődjei tették.  
Ez kevésbé mondható el listánk második résztvevőjéről, a Harry Potter birodalomról, amiből viszont soha nem elég. Talán azon kevés franchise közé sorolható, amelyek évről évre több érdeklődőt vonzott maga köré. Ekkor persze még nem esett szó a J.K. Rowling könyveiről, amik ugyanezt a karrier ívet mutatták be, és úgy kapkodták el a könyvesboltok polcairól, mint a cukrot, így téve szupersztárrá nem csupán a történet íróját, de minden egyes szereplőt, akik kapcsolatba kerültek a Harry Potter-rel. Watson, Grint, Radcliffe de még Felton is valószínűleg egy ideig elél a jogdíjakból, amik a film után folynak be a számlájukra - már ha jó szerződést írta a Warner Brothers-szel - bár nem az én tisztem turkálni bárki pénztárcájában. Távol álljék tőlem. Inkább turkálok mindenki más pénztárcájában, és teszem fel a kérdést, inkább egy néznének meg egy filmet egy olyan fiúról, akinek meg kellett volna halni, de a körülmények ellenére túlélő válik belőle, hogy szembe szálljon a sorsával és ősellenségével, vagy inkább néznének meg egy olyat, mint a Harry Potter, ahol...várjunk csak?  

1992 - 2012 

Aladdin vs Bosszúállók 

A filmtörténelem során 1992 az olyan filmek éve, amikor tényleg volt minden a top 10-es listában: mesefilm, romantikus film, akciófilm, egy Reszkessetek betörők rész, egy Aaron Sorkin film, de még egy Lorne Michaels alkotás is.  
De kanyarodjuk vissza a lista elejére, ami egyik sem a felsoroltak közül, mivel 1992 legtöbb bevételét hozó mozija nem más, mint egy rajzfilm, a fergeteges Aladdin volt, ami az év végén, novemberben került a mozikba, és tarolta le az egész esztendős gyártást. A vidám mese a tolvaj Aladdinról szól, aki a szerencse folytán talál egy lámpást, benne a mindenható Ginny-nel, aki segít a fiúnak meghódítani szerelmét, Jázmint, ám mindezek alatt és a kívánságok által egyre távolabb kerül önmagától Aladdin, és veszélybe kerül mindaz, amiért oly sokat kívánt. Neked mi a szíved vágya? Vajon boldogabb lennél, ha valóra válna?  
Valamikor 20 évvel később ugyanezt a kérdést teszi fel magának Thanos, a Marvel univerzumban, aki nagy valószínűséggel csak egy erős bólogatással válaszolna. A Bosszúállók testesíti meg a modern mozi élmény entitását és kérdőjelez meg mindent, amit a hagyományos filmekről tudtunk. Szuperhősökkel is lehet mélyenszántó üzenetet átadni a nagyérdeműnek, még ha az robbantásokba, ember feletti képességekbe, nagy zöld emberekbe és sok-sok latexruhába van csomagolva.  
Jon Favreau – akit én a Jóbarátokból ismerek, hiszen ő volt Pete, Monica milliárdos barátja egy rövid ideig – 2006-ban nem is sejtette, hogy mekkorát fog dobni azzal, hogy ismét előszedi a Marvelt. No, nem azért volt ez akkora ötlet, mert hozzányúlt, hanem azért, mert sokkal nagyobb dologban gondolkozott, mint annak elődjei a Hulk (volt, minimum két próbálkozás), a Fantasztikus négyes (talán ezt annyiban is hagyhattuk volna, de most megint csinálnak belőle egy harmadik verziót) és a Pókember alkotói, akik lekorlátozták a történetet egy, központi karakterre. Favreau középső ujjat mutatva vezette be a Vasember-t, élén a megbicsaklott karriert leíró Robert Downey Jr.-ral, és vitték sikerre nem csak a filmet, de az egész Marvelt.  
De itt merül fel a kérdés: a maga nemében, mindkét alkotás korszakalkotó volt, de vajon ma is ugyanakkora sikerük lenne, mint bemutatásuk évében? A válasz egyértelmű igen, könnyű kérdés 

1993 – 2013 

Jurassic Park vs Frozen 

Nehéz ügy. Nagyon, nagyon nehéz ügy. Nézzük meg először a paramétereket! A Jurassic Park teljesen új irányba nevelte az 1990-es évek ifjait, akik dínókat akartak klónozni, majd a Frozen, aki ugyanezeket az ifjakból lett apukákat tört be, akik a kislányaik haját fonták be, és öltöztek Elsa kosztümbe csak azért, hogy gyermekeik arcára mosolyt csaljanak.  
Spielberg hatalmasat robbantott és kaszált a Jurassic Park-kal, hiszen 1997-ig ez volt minden idők legtöbb bevételét hozó mozifilmje. Nem csak a sztorijában és a kornak megfelelő látványvilágában alkotott újat, olyannyira, hogy 30 év után is szépen muzsikálnak a franchise folytatásai, hiszen a Jurassic World folytatása, ezzel a filmsorozat hatodik része is mozikba kerül, a tervek szerint 2022 júniusában.  
Spielberg nem aprózta el a dínó mesét, hiszen nagyon akart imponálni a közönségnek, pont ezért imádjuk annyira, hogy a Frozen-nek még csak esze ágában sem volt hasonló törekvése. Kevés történet jár be olyan kalandos utat, mint amit a Frozen járt be a Disney-nél. Az eredeti ötlet a történetről és a jéghercegnőről még az 1940-es években pattant ki az alkotók fejéből. A tényleges munkálatokat azonban csak majdnem 50 évvel később kezdte el a filmgyártó, hiszen az 1990-es években szinte a reneszánszát élte a Disney, így Glen Keane-nel kezdtek el dolgozni 2002-ben. A sors érdekessége, hogy Keane végül dobta a projektet, hogy a nevét adja egy másik projektnek, ami nem volt más, mint az Aranyhaj és a nagy gubanc. 2010-ben a Snow Queen néven futó projektet “kivitelezési rémálomnak” írták le, ám 2013-ra sikerült minden idők legsikeresebb filmjévé kinőnie magát. A Frozen minden idők ötödik legtöbb pénzt hozó filmje lett a maga 1,2 milliárd dolláros bevételével. Az Oscar-, Bafta-, és Golden Globe-díjak és jelölések mellett két Grammy-díjat is beválthatott a főcím zenéjéért, a Let it Go-ért cserébe.  
De mit is mondhatunk el a dínókon és jégkirálylányokon túl? Ha tehetnétek, melyik filmet néznétek meg újra, életetekben először?   

1994 – 2014 

Forrest Gump / Lion King vs Transformers: Age of Extinction 

A felsorolásunk közül talán ez az a “páros”, ahol egyértelműen kijelenthetjük ki a győztes, no de ne szaladjunk ennyire előre! Nem én leszek az a személy, aki elveszi az esélyt és a méltóságot a nyilvánvaló vesztestől. És már csak azért sem egy szokványos összehasonlítás, mert 1994-ből két film is a terítéken van, amiről igencsak érdemes beszélni. Az egyikük az ártatlannak tűnő, ám mélyenszántó történet egy fiúról, aki megtanul futni, nem csak fizikai, de átvitt értelemben is, a másik pedig az Az oroszlánkirály. Van ennél jobb kerek-e világon? Tehát két szuperprodukció küzd ebben a mindent eldöntő körben Mark Wahlberg ellen, akiről nem értjük mit keres itt, ahogy Stanley Tucci, de még Kelsey Grammar láttán is csak vakargatjuk a fejünket, mit keres ebben Michael Bay káoszában? De van az a pénz, tartja a mondás, hiszen 2014 legtöbb bevételét hozó mozija lett a Transformers 82-dik része, ám a kritikusok szétcincálták a darabot, nem beszélve a 7 Arany Málna-jelölésről, amit a film összegyűjtött. Essünk is neki!  
A Forrest Gump Robert Zemeckis rendező magnum opusa, hiszen Eric Roth, ötszörös Oscar-díjra jelölt forgatókönyvét játszi könnyedséggel vitte vászonra, nem feledve a tényt, hogy a sztori Winston Groom azonos című regényén alapszik. Habár a könyv és a film története között szignifikáns eltérések vannak, mint például, hogy Forrest Gump a könyv szerint Savant - szindrómával él, a filmben erről még csak említést sem tesznek, ám kiemelik a szereplő alacsony IQ szintjét, aminek ellenére beszél nagy bölcsességgel és tapasztalattal mindarról, amit átélt és ami mögötte van. Gump saját életét narrálja a történet során, miközben érinti a vietnámi háborút, a ping-pong-ot, az egyetemi futballt és Mark Twain-t is. Nagyon nehéz behatárolni, milyen zsánerben is íródott és készült a Forrest Gump, de leginkább a dráma írja le jól, milyen hangulatban is zajlik a film játékideje, ellenben a darab utóhatásait senki sem vonja kétségbe, hiszen az egyik legtöbbet emlegetett filmmé nőtte ki magát az elmúlt 30 évben.  
Ahogy azt tette kortársa, a Lion King is, amitől minden felnőtt és gyerek libabőrös lesz, és talán az egyik legmeghatározóbb mozi élményként is számon tartható, ha valaki a premier napján ott ülhetett a közönség soraiban. Az egyszerre aranyos és szívet melengető sztori az ifjú Szimbáról szól, az oroszlánkölyökről, aki önkéntes száműzetésbe vonul, egy olyan tettért, amit el sem követett, ám meggyőzik az ellenkezőjéről. Szimba felnőtté válik és rájön, hogy kiben bízhat igazán egy vadak uralta, gonosz világban. A jó és a rossz harcát festi alá Hans Zimmer zenéje, amiért nem csak ő, de Elton John és Tim Rice is a magasba emelhette az Akadémia Arany Szobrát a legjobb filmzene, illetve a legjobb filmbetétdal nyomán. Emellett pedig még egy rakat díjat, kritikai sikert és anyagi rekordot jelentett, hiszen több, mint egy milliárd dollárt hozott a Disney konyhájára, nem beszélve arról, hogy 55 millió VHS kazettát adtak el belőle bemutatását követően.  
Van még értelme beszélni a Transformers-ről? Talán igyekezzünk is gyorsan elfelejteni. 

Talán semmi nem ír olyan beteges, hihetetlen és elképesztő sztorit, mint az élet, beleértve Chuck Palahniuk-ot és Stephen King-et. Olyan történetet, amin napokig rágódsz és képtelen vagy felfogni, hogy ez tényleg igaz.

A napokban került a hírekbe is, hogy a korábban a Smallville-ban is szereplő színésznő, Allison Mack szeptemberben kezdi meg börtönbüntetését, amiért kulcsszerepe volt egy hírhedt szektában, ami a látszat ellenére szexrabszolgákat közvetített és szervezett be, valamint hierarchia szerint kényszermunkára kötelezte a szekta tagjait zsarolás által. Olyan szupersztárokat környékezett meg, mint szereplőtársa Kristin Kreuk, Kelly Clarkson és Emma Watson. Ám ez még csak a jéghegy csúcsa! Mack mellett Keith Raniere, Lauren Salzman és anyja, Nancy Salzman is társtettesként került bíróság elé az elmúlt években, amikor kiderült a szervezet valódi tevékenysége. No de ne szaladjunk ennyire előre.

A beavatási eskü című - Tiger King-hez hasonlóan "véletlenül" leforgatott - dokumentumfilm a szekta létét, annak bizarr aspektusait és leegyszerűsítve, a nőgyülölet miatt vallást alapító, végtelenül manipulatív Raniere személyét mutatja be. Míg a dokumentumfilm ártatlan szándékkal indult, hiszen csupán a zseninek és tudósnak tartott alapító mindennapjait akarta bemutatni, a forgatás közben mélyebb és mélyebb rétegeket hámozott le az NXIVM nevű szervezet működésével kapcsolatban, aminek a végén csupán egy teljesen rothadó és gusztustalan MLM rendszerre épülő szélhámosság maradt, ami miatt leginkább azt kívánjuk a szívünk mélyén, hogy halt volna már ki az emberiség. Hogy képes szinte évtizedeken keresztül mind a közvéleményt és a körülötte lévő embereket mesterien befolyásolni egy pszichopata jellemzőkkel rendelkező “csodabogár”, aki az IQ hányadosa miatt még a Guinness Rekordok könyvébe is bekerült?  

A szekta

Az 1998 óta működött szervezet egyfajta sikerprogramot és önfejlesztéssel kapcsolatos tréningeket kidolgozva és népszerűsítve került a középpontba, ami azt ígérte, minden problémánk egy csapásra megoldódik, ha a módszerük szerint kezdünk el élni és szemlélni a világot. Raniere Nancy Salzmannal, az elismert, ám végtelenül unszimpatikus hipnoterapeutával és neurolingvisztika szakértővel együtt dolgozták ki a hálózat és a rendszer alapjait, ami aztán MLM rendszerként működött a későbbiekben. A sorozat remekül körbe járja a Raniere személyét övező mítoszt, miszerint a férfi - habár ez a kifejezés sajnos cseppet sem méltó hozzá - egy igazi úttörő coach, majd kezdi el lassan megmutatni a szektavezető egyre durvább és durvább megnyilatkozásait. A történet remekül mutatja be, ahogy a korábbi szektatagok és az érintettek is min mentek keresztül, és milyen ára volt annak, hogy az NXIVM tagjaiként éltek szinte évekig, hogyan vezette és zsarolta meg őket Raniere, anélkül, hogy a történetben bármelyik szereplőt is áldozatnak titulálnák a filmben, nem feledve a tényt, hogy maguk a készítők a túlélők. 

Az ember, akiről mindenki azt hitte, hogy őszinte

Sarah Edmondson, színésznő, az NXIVM szekta korábbi tagja és a dokumentumfilm egyik kulcsalakja, aki közeli kapcsolatot ápolt mind Mack-kel, mind Raniere-vel, néhol humorosan felfogva, néhol pedig könnyek között mesél arról az időszakról, amit a szervezet égisze alatt töltött. Edmondson a szervezet MLM hierarchiáján belül egész magas szintre jutott, ám idővel később kezdte átlátni, hogy mindaz, amit addig normálisnak hitt egy rothadó szervezet jéghegyének a csúcsa csupán. A színésznő úgy fogalmazott, hogy miután elérkezett a felügyelői szintjéhez - az NXIVM-en belüli hierarchia egyik legmagasabb szintje - úgy érezte, hogy a szervezet sokkal fontosabb, minthogy folytassa a színészi karrierjét, amiről oly sokat álmodozott. 
Mark Vincente, a sikeres rendező, aki éveken át filmezte Raniere-t és a szervezetet, annak érdekében, hogy bemutassa mennyire nem rendellenes az NXIVM működése annak ellenére, hogy a legtöbb pletyka ennek az ellenkezőjét állította, teljes joggal. Hogy egy nap, közös munkájukat egyetemeken oktathassák, amiért jobbá tették a világot. A teljes beetetést követően a rendező és Raniere jó barátokká váltak, és ezért sokat meg is osztottak egymással. Vincente síró szemekkel mesél a kamera előtt arról, hogy milyen érzés is az, amikor azt hiszed őszinte lehetsz valakivel, és ezért mindent meg is osztasz vele, majd később kiderül, hogy az az ember, akiről azt hitted a legjobb barátod, igazából soha nem is létezett. Ahogy a rendező visszaemlékezett, az első beszélgetése a vezetővel majdnem öt óráig tartott, és a lehető legtöbbet megosztotta vele önmagáról és a hátteréről.  
Később megismerkedünk Bonnie Piesse, színésznő/énekesnővel, aki korábban olyan Star Wars filmekben tűnt fel, mint a Sithek Bosszúja vagy az A klónok támadása, és aki nem mellesleg Vincente felesége. A történet legérdekesebb pillanata az, amikor Vincente maga mesél arról, ahogy lassan beleszeretett Piesse-be, és hogy ő maga szervezte be, hátsó szándék nélkül az NXIVM szervezetbe annak érdekében, hogy ne adja fel énekesi karrierjét.  

A sorozat többnyire a három szereplő narrálásában meséli el azt a hullámvasutat, amit az NXIVM falai között megtapasztaltak, tele manipulációval, perverzióval, gyilkossággal és bűnhődéssel. A túlélők és a szervezet kapcsolata mintha egy tökéletes lenyomata lenne egy olyan abúzus kapcsolatnak, ahol a férfi próbál dominálni, a nő pedig aláveti magát az irányításnak és a kontrollnak. Az egyik legékesebb példája ennek az, ahogy Bonnie Piesse meséli el, ahogy Mack-kel, aki akkora csonttá és bőrré fogyva sétált vele, kérte, hogy egyen, mert látnia kell, hogy egy problémával áll szemben. Mack nemes egyszerűséggel közölte Piesse-nek, hogy Raniere számolja a kalóriáit, és ameddig van menstruációja, nem lehet probléma. Mack örök fogadalmat tett a szektavezér számára, ami lehetővé teszi, hogy Raniere teljes kontrollt szerezzen a színésznő élete felett, aminek önként vetette alá magát. És hogy lássuk mennyire beteges dolgok is történtek az NXIVM-en belül, ennek tanúbizonyságául Mack egy hasára erősített láncot hordott, hogy ezzel is szimbolizálja a Raniere-nek tett alávetettségét. Ami pedig még ijesztőbb, hogy Piesse még ennek ellenére sem látta a nyilvánvalót, és egy már kilépett NXIVM tag segített neki az iránymutatásban.  

Hogyan tovább?

A dokumentumfilm előrehaladtával egyre mélyebb és mélyebb szinteket érünk el az emberség szempontjából, az pedig, ahogy a szereplők, főleg a nők természetesnek vették a mindennapos megaláztatást, a zaklatást és mellőzöttséget, ami osztályrészükként jutott, még inkább teszi felkavaróvá a narratívát.  
A dokumentumfilm főként Vincente videonaplóiból, rögzített telefonhívásaiból és visszaemlékezéseiből táplálkozik, ám ami még ennél is hátborzongatóbbá teszi az anyagot, hogy Vincente őszintén hitt Raniere jó szándékában, és abban, hogy egy őszinte ember. Ezért is tartott olyan sokáig a felismerés a szektavezető igazi kilétével kapcsolatban, mert olyan nehéz volt róla elhinni az ellenkezőjét, jobban mondva az igazságot.  
Hogy őszinte legyek elég nehéz megérteni mennyire komplex módon is működött a szervezet, és mennyire egyszerű módon próbálták természetessé tenni a hétköznapi emberek számára aberráltnak mondható dolgokat, minthogy szájon csókoljak mindenkit, akivel találkozom, vagy hogy beleégessék a bőrömbe Allison Mack és Keith Raniere egyesített monogramját egy életre. Merthogy ezt tették Edmondson-nal is, aki a folyamatos manipuláció és befolyásolás miatt hagyta magát alávetni a borzalmas procedúrának, mondván, ha nem teszi meg, beszarinak fogják titulálni.  
Amikor már azt hinnénk nincs több, Tiger King-szerű módon jön az újabb és újabb szar a nyakunkba, hogy Mack a szende mosolya ellenére egy szadista, hogy a hierarchikus felépítés a szolgák toborzása miatt alakult ki, és hogy szó sem volt a világot jobbá tevő tervekről, hiszen a fő cél a szexkereskedelem és a kényszermunka kiépítése volt az NXIVM-en belül, amit bebugyoláltak egy vonzónak mondott csomagolásba.  
Hasonló, megdöbbentő és néhol már-már hihetetlen történések közepette jutunk el a végkifejletig, amikor is végre, az akkor már szökevény bűnöző Raniere-it letartóztatják Mexikóban, ám felmerül a kérdés a pár perc ugrándozás és öröm után, miután elkapták a szekta vezetőjét: vajon ez elegendő elégtétel-e azért, amit Raniere okozott oly sok nőnek? Vajon az, hogy 120 év letöltendő börtönbüntetést szabott ki rá az amerikai büntetőbíróság, hoz bármilyen megnyugvást vagy gyógyírt az egy életre megnyomorított emberek számára? Hogy juthat valaki ideáig? Vajon megtudjuk-e valaha is mi történt pontosan Gina Hutcherson-nal és Kristin Snyder-rel?  

Habár sok kérdésre nem kapunk pontos választ a kilenc részes dokumentumsorozat során, és még csak a fele témakört sem érintettem az írásom során, amit a műsor pedzeget, elgondolkozhatunk azon, hogy vajon ki is ülhet mellettünk a buszon, ki állhat sorban előttünk vagy mögöttünk a sorban, és vajon milyen, be nem gyógyult sebeket hordozhatnak magukban ezek az emberek. A történet sértettjei, hol névvel, hol arc és név nélkül vallanak arról, mekkora traumát is jelentett számukra az NXIVM, a legszörnyűbb pedig nemcsak, hogy önmagukat hibáztatják döntéseikért, hanem hogy mindezeknek a történéseknek önként és teljes beleegyezéssel vetették alá magukat, annak ellenére, hogy a következményekkel nem számoltak. Érdekesség, hogy Raniere még a Dalai Lámát is megkörnyékezte annak reményében, hogy nemcsak, hogy elismerően vélekedik az NXIVM szervezetről, hanem hogy egy közös projekt keretein belül együtt is dolgozhatnak, valamint szinte könnyek között esedezett neki, hogy bocsásson meg, amiért olyan sok hazugságot összehordanak az NXIVM-ről, ám a szellemi vezető mosoly közepette válaszolt csupán annyit:  
Ha valami a szép külső alatt valami rothadó dolog lapul, akkor az nem helyes.   

A sorozat megtekinthető az HBO Go kínálatában. 

Akármennyire bámulom a naptáramat, és bár a 27. 28. életévemmel 72-nek érzem magam, be kell, hogy valljam a matek soha nem volt az erősségem.

Hiába vagyok egyetemi hallgató, hiába van teljes munkaidős állásom mellette, a számolás mindig elképeszt. 2021-et írunk, és lassan egy ütött-kopott kalkulátorral kell kiszámolnom, hány éves is a fiatalabb testvérem, mert egyszerűen nem térek napirendre. Villámcsapásként ér a felismerés, hogy 1998 nem három évvel ezelőtt volt. Így kénytelen vagyok azzal a szánalmas ténnyel szembenézni, miszerint lehet, hogy kissé elkéstem a világmegváltó terveimmel, és már számomra nincs arra remény, hogy hőlégballonról integessek vissza mindenkinek, de azzal vígasztalom magam, hogy JLo is 30 volt, amikor befutott, és Tina Turner is képes volt a negyedik X-en túl újrakezdeni az életét, így talán nekem is egyszer osztályrészül juthat az a siker és elégedettség, amit nekik is sikerült megtapasztalniuk karrierjük során. Íme néhány színésznő, akik emlékeztetnek a korodra, és mellette piszkosul tehetségesek!  

Anya Taylor-Joy 

A színésznő, aki miatt megvettem egy parfümöt

Forrás: Vanity Fair/ Ryan McGinley 

Születési év: 1996 

Kétség sem fér hozzá, hogy a felsorolás első szereplője talán a legkiemelkedőbb a szubjektív listán látható színészek közül. Az brit-argentin színésznő csupán 24 éves, ám karrierje során olyan nevek mellett láthattuk, mint James McAvoy vagy Billy Nighy. Robert Eggers sajátos hangvételű horrorjának, a The Vvitch című film főszereplőjeként robbant be a köztudatba (amellyel páran vitatkoznak velem egy bizonyos YouTube video alatt, ám a több, mint 1 ezer kedvelés, amely a kommentemre érkezett megerősíti a feltevésem), később pedig a M. Night Shyamalan rendezésében, a Split-ben láthattuk viszont, mint kétségbeesett lány, később a Jane Austen regényéből adaptált Emma főszerepében tekintett vissza ránk a vászonról, 2020-ra pedig a Walter Tevis 1983-as regényén alapuló, az egészen rendkívüli, a The Queen’s Gambit című film főszereplőjeként láthattuk viszont hosszú szőke helyett, rövid vörös hajjal. A minisorozat nem csak, hogy óriási siker lett, mérhetően befolyásolta is a sakk iránti közérdeklődést, hiszen a sorozat kapcsán a főszereplő Taylor-Joy a Netflix égisze alatt beszélgetett a sakk rejtelmeiről magával, a 15 évesen sakknagymester rangot elérő Polgár Judittal.  
Taylor-Joy teljesítményéért cserébe két Golden Globe - jelölést is begyűjthetett, mint Beth Harmon és mint Emma Woodhouse is, ám nem volt könnyű feladata, hiszen olyan színészekkel szemben kellett volna győzedelmeskednie, mint Nicole Kidman, Cate Blanchett, Shira Haas, Michelle Pfeiffer vagy örök kedvencünk, Rosamund Pike. Habár ez nem helyénvaló kijelentés, de szívem legnagyobb örömére legutóbbi győzedelmeskedett. 

Margaret Qualley 

A színésznő, aki miatt a felmondásom napján egy olyan dalt üvöltettem a kocsimban, amit nem is ismertem előtte

Születési év: 1994 

Idestova két éve, hogy egy Kenzo reklámfilm (amely Spike Jonze keze munkáját dicséri) kapcsán figyeltem fel egy barna hajú lányra, aki zöld ruhában bolondul meg a kamera előtt és táncolja magát az őrület szélére egy csodálatos operaház falai között. Körülbelül ezzel megegyező idő, vagyis két év kellett ahhoz, hogy rájöjjek a színésznő, akit néztem, nem más, mint különleges arcú, Margaret Qualley, aki Christopher Walken-t is (igen, ez is Spike Jonze munkája, de szerintem korábban ezt biztos, hogy mondtam) megszégyenítő módon teszi magáévá a képernyőt. A napokban pedig villámcsapásként ért a felismerés, miszerint az édesanyja a szintén színészelőkelőség, Andie MacDowell. A fiatal színésznőt nemrégiben láthattuk Tarantino pazar rendezése kapcsán, a Volt egyszer egy Hollywood című filmben a két veterán, Brad Pitt és Leonardo DiCaprio oldalán. Pár éve a két madár, Ryan Gosling és Russell Crowe mellett tűnt fel a fenomenális Shane Black-moziban, a Nice Guys-ban, mint az egyik kulcsszereplőt játszó karakter, Amelia. Emellett Qualley cseppet sem lazsál, hiszen a Fosse/Verdon (ami már Rockwell és Williams miatt is megér egy misét) kapcsán begyűjthetett egy Emmy-jelölést is a néhai táncos Ann Reinking megformálásáért, illetve idő közben egy videojátékban, a Death Stranding-ben is viszont hallhatjuk a hangját, mivel Mama karakterét ő szólaltatja meg. 

Florence Pugh  

A színésznő, aki miatt elkészítettem életem első pásztorpitéjét

Születési év: 1996  

Az egész Florence Pugh-mániám valahol ott kezdődött, amikor a Vogue magazin behívta egy videó erejéig a színésznőt, hogy egy csomó angol kaját zabáljon, és olyan méltósággal egye le a méregdrága ruháját, ahogy azt nem minden színésznő vagy művész tette volna meg. Pugh immáron Oscar-jelölt színésznőként ismert, és olyan filmekben tett tanúbizonyságot tehetségéről, mint a hátborzongató Ari Aster-féle Midsomar, a könnyed Fighting with my Family vagy a Greta Gerwig-féle Little Women, amiért nem csak az Akadémia, de BAFTA díjra is jelölték. Arra, hogy viszont találkozzunk Pugh-val nem kell sokat várnunk, hiszen Scarlett Johansson mellett fog brillírozni a Marvel Univerzum legújabb felvonásában, a Magyarországon forgatott Black Widow-ban, illetve az Olivia Wilde rendezésében készülő thrillerben, a Don’t worry Darling-ban is láthatjuk a színészkedésbe belekóstoló Harry Styles, Gemma Chan és Chris Pine oldalán a színésznőt. Ám a színésznő két forgatás között sem tétlenkedik, hiszen egy kisebb énekesi karriert is tudhat magáénak. A 2010-es évek közepén YouTube csatornájára töltötte fel videóit, ahol főleg más előadók dalait adta elő, illetve testvérével közösen adták ki az idei évben egyik kislemezüket is, a Midnight-ot.  

Maria Bakalova  

Akire egyszer azt mondták, hogy hasonlítok

Születési év: 1996 

Kevés karrier kezdődik olyan mesébe illő módon, mint Maria Bakalova-é. A frissen végzett drámaszakos Bakalova pár rövidfilmmel és kisjátékfilmmel a háta mögött küldte el a zseni Sacha Baron Cohen számára bemutatkozó videóját Tutar szerepére. A bolgár színésznő azonnal zöld utat kapott a filmhez, hiszen remekül bizonyította rátermettségét és improvizációs képességeit, ami talán nem is fejezi ki mennyire helyt állt Cohen mellett a Borat folytatásában. A film kritikai sikert ért el, nem mellesleg egy csomó jelölést bezsebelhetett, köztük egy Oscar-jelölést a legjobb színésznő Maria Bakalova teljesítményéért cserébe, így ő az első bolgár színésznő, akit erre a díjra jelöltek, nem beszélve a hírhedt jelenetről Rudy Giuliani-val, aki viszont egy kevésbé grandiózus Arany Málna-díjat gyűjthetett be szerepléséért.  
Bakalova viszont Tutar szerepe után sem lustálkodik, hiszen hamarosan Judd Appatow vígjátékában láthatjuk viszont, a The Bubble-ban Karen Gillan, David Duchovny és Pedro Pascal oldalán, valamint Pete Davidson-nal együtt fog szerepelni a forgatás alatt lévő Bodies, Bodies, Bodies című thriller-ben.  

Zendaya  

Aki miatt elkezdtem érdeklődni a minisorozatok iránt

Születési év: 1996 

Kevés olyan színész van, aki egyhamar képes kinőni a Nickelodeon lábnyomát, és a sajátja sokkal nagyobb nyomot hagy, mint azt első látásra gondolnánk. Zendaya-ban egyesül minden, amit a ma színészében izgalmasnak tartunk. Több zsánerben is kipróbálta magát, legyen az szuperhős film vagy dráma, Zendaya olyan mélységeket volt képes mutatni, amelyeket nem minden tinisztárban találunk meg. Fő példája ennek a pazar Euphoria című sorozat, amelyet az HBO égisze alatt mutattak be 2019 nyarán. Rue története nemcsak a remek cinematográfiában merül ki, amit hazánk szülöttjének, Rév Marcell-nek köszönhetünk, hanem a remek és dinamikus sztoriban, a színészi játékban és a rendezésben is. Érdekesség, hogy Rév Marcell később a Malcolm and Marie során is együtt dolgozhatott a remek Zendaya-val.  
A színésznő amellett, hogy zenei karrierje is szépen ível felfelé, elmondhatja magáról, hogy a legfiatalabb Emmy-győztesként emelhette magasba a szobrot a tavalyi átadón. A sok siker ellenére a még mindig csak 24 éves Zendaya remek zenei karriert is a háta mögött tudhat, hiszen nemcsak, hogy saját albuma jelent meg pár évvel ezelőtt, de izgatottan várjuk a Dune című film mozikba kerülését, amiért Hans Zimmer volt képes nemet mondani Christopher Nolan-nek, illetve a legújabb Spiderman filmben láthatjuk ismét, immáron párja (ha hihetünk a pletykáknak) Tom Holland oldalán. Akárhogy is, egy dolog van, amit ezeknél is jobban várunk: az Euphoria második évadát.