Csaknem 217 nap, 2 erősen kemény vallási ünnep és egy igencsak megfeszített időszak - ennyi történt az utóbbi közel fél évben. Habár lelkileg és fizikálisan is megviseltek a napok, nem csak azért, mert mindeddig csak rossz filmekkel csapott arcon a sors, mint a Winehouse élete ihlette, Back to Black, a Jennifer Lopez főszereplésével készült rémes robotapokalipszis, az Atlas, vagy az egyértelműen kényelmetlen és rendkívül kínos Miller’s Girl. Kezünket összetéve várjuk azonban a remélhetően jól sikerülő a Smile, a Joker, a Moana és a Gladiátor folytatásait, csak úgy, ahogy lelkesen vártuk az új Twister remake-et is, amelynek főszereplője adja a mostani témánk alapját. Szóval, adott egy mérsékelten jóképű, Colin Jost-féle ütnivaló fehér férfi színész, aki mindeddig arról tudott minket biztosítani, hogy próbálkozik bizonyítani a tehetségét, de valahogy eddig sosem jött össze neki. Ennek több oka is volt: vagy nem volt lehetősége, hogy meg is mutassa azt, vagy azért, mert nagyobb sztárokkal osztották össze, mint például a Tom Cruise és Miles Teller oldalára a Top Gun: Maverick kapcsán, vagy csupán azért, mert egy pocsék limonádéba osztják be, az amúgy tehetséges Will Gluck filmjébe a szintén játszani tudó Sydney Sweeney mellé. De mi a gond? Jóképű, tehetséges, és bizony néha-néha azért bele is nyúl a jóba a tényleg “punchable face”-szel rendelkező Glen Powell, ahogy azt tette legutóbbi filmje kapcsán. 

A Hit Man egy váratlan, ámde meglepetés szerűen mégis működő agymenése a rendező veterán a többszörös Oscar-jelölt Richard Linklater elméjének és tollának. A Boyhood, a Before trilogy, és a cult classic Dazed and Confused után a Netflix berkein belül bizonyította, hogy még mindig van keresnivalója a filmiparban. A darabot, nem csupán rendezte, de Powell-lel közösen írta a forgatókönyvet is, amely minden kétséget kizáróan meglepően jól sikerült. Adott egy félénk, hétköznapi egyetemi tanár, Gary, aki mellesleg szabadidejében beépített rendőrként segít lépre csalni a gyanútlan elkövetőket, akik különféle okok miatt kamu bérgyilkosokat bérelnek fel szerettük, ismerősük vagy barátjuk megölésére. Egy félresikerült balhé kapcsán Gary kénytelen bérgyilkosnak kiadni magát, hogy a felbérlőket csalja tőrbe, és jutassa őket rács mögé. Habár minden a lehető legjobban alakul, az egyik megbízás kapcsán egy nő próbálja meg felbérelni a “bérgyilkost” férje megölésére, ám ahelyett, hogy őt is a rendőrök elé vinné, meggyőzi, hogy másképp döntsön. Habár csak egy megbízásnak indul, Gary vonzalmat érez a feleség, Madison iránt. Vajon képes lesz-e a törvény kereteit szem előtt tartani, vagy enged a csábításnak, és megpróbálja mélyebben megismerni a nőt, és ezzel saját magát is?  

Glen Powell, Richard Linklater és Adria Arjona

Forrás: BCN Film Fest

A részben valós eseményeket feldolgozó film (a darab alapját Skip Hollandsworth írása adta, ahogy Linklater korábbi darabja a Bernie is az író műve alapján készült) középpontjában Powell figurája van, ami már önmagában is jutalomszerepnek bizonyulhat, hiszen a magát bérgyilkosnak férfi megannyi és megannyi szerepben tündököl a film során, legyen szó “olcsó” Jeffrey Dahmer vagy Patrick Bateman utánzatról, Powell maximálisan hozza a szerepét, és csillogtatja meg képességét és tudását az átváltozások során. Habár nem bíztak mindent a véletlenre a film készítése során, Powell játékából árad valamilyen meghatározhatatlan természetesség, ami leginkább élvezhetővé is teszi az amúgy jól összerakott forgatókönyvet is. Megemlítendő, hogy ezért az összerakásért maga Powell is felel, hiszen a veterán legenda Richard Linklater mellett bizony ő is oroszlánrészét vette ki a forgatókönyv írási feladatból. (Illetve a csodás Jason Bateman producerként működik közre a film kapcsán, ami már csupán egy extra pontnak számít). A rendkívül alulértékelt rendező egyébként nem először működik közre, hiszen Linklater előző animációs filmje, a Apollo 10½: A Space Age Childhood kapcsán már együtt dolgozott Powell-el.  
A Hit Man azonban nem Linklater tehetségétől, vagy Powell jelenlététől működik, habár kétségtelenül sokat tesznek hozzá, de inkább attól, hogy a film lehengerlően szórakoztató, és elegánsan ötvözi az akció és a komédia elemeit, így már-már The Nice Guys-i magasságokba juttatva a végeredményt. Powell lubickol a kamu bérgyilkos szerepében és komolyan is veszi azt, megőrizve a film báját és könnyedségét, mindamellett a mellékszereplők is kiemelkedően teljesítenek, köztük a The Walking Dead-ből is ismert, Austin Amelio, a puerto rico-i származású, Jessica Alba helyettesítő, Adria Arjona, vagy az inkább stand-up komikusként ismert, Retta, akik mind-mind csak pluszt tesznek a filmhez. 
Powell korábban nem nagyon kapott alkalmat a bizonyításra, emlékezzünk csak a mély Hidden Figures-ben, a közönségkedvenc Top Gun: Maverick-ben vagy a limonádé Anyone but You-ban lévő feltűnésére. Kicsit úgy is tűnhetett, hogy a színész rendre rossz szerepeket vállal el, így nem lehet belőle több, mint egy streamingfilmekre szakosodott megélhetési színész (Set It Up, Sand Castle), mostanra elérkezett karrierje egy olyan pontra, ahol a következő Matthew McConaughey-ként referálhatunk rá, hiszen mint az arca, a karizmája és a hangja is megvan hozzá, hogy szupersztár státuszba emelkedjen a hollywood-i berkeken innen és túl. Powell mindennel rendelkezik, ami ehhez kell, és talán kezet is csókolt két jelenet között Linklater-nek, amiért végre hagyta a főszerepben tündökölni, nem is akárhogyan. Persze a színész nem nyújtott sem Oscar-díjas, vagy Golden Globe-díjas alakítást, mégis emlékezetessé tette a filmet, ami talán még fontosabb is, mint bármilyen szobor kapcsán való győzelem.