Kezdjük az alábbi kijelentéssel: Sam Levinson nem is akkora zseni, mint az elsőre látszik. A neves rendező kétségkívül igazi húzónévnek számít a mai televíziózásban, hiszen a nevéhez fűződnek az utóbbi évek legnagyobb streaming sikerei, mint a Robert De Niro-féle The Wizard of Lies, a John David Washington-nal és Zendaya-val fémjelzett Marie and Malcolm, valamint a hatalmasat szóló unatkozó felső középosztálybeli, drogos csőcselékről szóló sorozat, a remek zenékkel tűzdelt, az izraeli rip-off sorozat átirata, az Euphoria. Ennek a hírnévnek is köszönhető, hogy megkapták a mi már-már legendásnak mondható Emmy-díjas operatőrünkkel, Rév Marcellel karöltve az HBO egyik jövőbeli húzósorozatának szánt projektet, a The Idol-t. A gondok valahol itt kezdődtek. 
 
Akárhogy is nézzük, Sam Levinson is bizony egy istenverte nepo baby. Az Oscar-díjas Barry Levinson, aki többek között olyan kultfilmekért felel, mint a Good Morning, Vietnam, a Bugsy, vagy a film, ami bebizonyította, hogy Tom Cruise jó színész, a Rain Man, akinek fiaként bizony Sam Levinson előtt kis túlzással, vagy akár túlzás nélkül is nyitott kapuk álltak a show biznisz bejáratánál. Egyebek mellett színészként is próbálkozott, hiszen Bruce Willis és Billy Bob Thorton mellett tűnt fel egy rövid időre a The Bandits című filmben, valamint apja rendezése alatt Robert De Niro, Sean Penn és Stanley Tucci mellett próbálkozott a What Just Happened-ben. Levinson egyebek mellet több magyar vonatkozással is bír, hiszen nem csak a Rév Marcell-lel dolgozik együtt rendszeresen, de Mundroczó Kornél Pieces of a Woman című darabjában is executive producerként vett részt. Levinson karrierje mindeddig azt megállapítást erősíti bennünk, hogy ő maga tisztában van vele, sőt fel is ismeri, hogy milyen is a piszok jó film és a jó sorozat, (lásd producerként szintén közreműködött az X, a Pearl és az Irma Vep munkálataiban is), de önmaga valahogy képtelen rá, hogy egy igazi mesterművet hozzon össze, még akkor sem, amikor egy potenciálisan remek sztori van a kezében. Elég példának a Deep Water-t és a borzalmas csalódás The Idol-t említeni. Kifejezetten az utóbbi során jelenthető ki, hogy az idény egyik legizgalmasabb sorozatát kapta meg feladatául, ahol egy érdekesnek ígérkező felállásból véltelenül egy olyan tanulmányt készített, ami megmutatja, hogy hogyan nem szabad televíziós sorozatot készíteni. A The Idol plot-ját tekintve egy feltörekvő popsztárt kapunk főszereplőként, Jocelyn-t, aki mentális összeomlását követően kénytelen lemondani éppen induló turnéját, nem kevés fejtörést okozva menedzsereinek. Jocelyn azonban nem sokat tétlenkedik, ezidő alatt megismerkedik Tedros-szal, az életművésszel, aki történetesek egy szekta vezetője. Tedros egyre több és több időt kezd el tölteni Jocelyn-nal, így kezdi behálózni a lányt, karrierjét, és életének minden aspektusát.  

Forrás: Eddy Chen/HBO

Lily-Rose Depp, The Weeknd, Hank Azaria, Troye Sivan, Jane Adams: egy mondatban kifejezve olyan sztárokat vonultatott fel a sorozat, ami szinte majdnem biztos garanciát jelenthetett volna a sikerre. Levinson neve sem áll messze a sikertől, hiszen nagyot robbantott a 2019-ben az Euphoria-val, ami az Oscar-jelölt Ron Leshem, azonos című izraeli sorozatán alapszik. A The Idol képi világában szintén megjelenik az a fajta “eufórikus” hangulat - amiről tudjuk, hogy bizony nem Levinson érdeme -, a fiatal kiégettség szimbóluma, az önrombolás, valamint a drog és cigifüst mámorban tengő főszereplő, aki inkább csak sodródik az eseményekkel, mintsem irányítja azt. Rév Marcell, mint már az köztudott, felel az Euphoria című sikersorozat remek látványvilágáért, amelyért nemrégiben Emmy-díjjal is jutalmazták, és ami kétségkívül szignifikáns részét képezi a sorozatnak, azonban hiába hozza a megszokott szintet, Levinson és csapata valahogy nem tudta hozni ugyanezt. Depp kis híján mondhatni telitalálat volt a főszerepre, azonban az a fajta őszinte esendőség és személyiség, amit a nézők Ruth-ban és Zendaya-ban magában megtaláltak az Euphoria című sorozatban, az egy az egyben hiányzik Jocelyn karakteréből és magából a sorozatból is, hiába is igyekszik a szorgalmas Depp, nem is akárhogyan. A The Idol olyan, mintha tinédzserként rendeznénk a kortársainkkal egy ereszd el a hajamat bulit, amikor nincsenek otthon a szülők, viszont a végén rájövünk, hogy a takarítás során nagyon is jól jönne a segítségük.  
A szintén nepo baby Lily-Rose már 16 évesen a Chanel márka nagykövetévé vált, egyidejűleg kezdte el felfedezni magát színészként is, így már alig 15 évesen feltűnt Kevin Smith független horrorfilmjében, Tusk-ban, de legendás táncos, Isadora Duncan bőrébe is bújhatott a The Dancer című filmben, de a sok kisebb szerepet és próbálkozást követően egyértelműen kijelenthetjük, hogy a The Idol számított az egyik legnagyobb kitörési pontnak karrierjében. Depp természetes ambivalenciájának ellenére sem tudta jól kiaknázni a sorozat a képességeit, hiszen egyszerre hisszük el róla, hogy ártatlan fiatal és velejéig romlott. A kritikusok is elismerően nyilatkoztak alakításáról, ennek ellenére Depp háta sem volt elég ahhoz, hogy azon cipelje a show-t a mellette szó szerint ripacskodó Abel Tesfaye-vel, azaz The Weeknd-del. Tesfaye alakítására és jelenlétére szavak sincsenek, leginkább azzal tudnánk kifejezni, mintha az énekes minden egyes jelenetében Tommy Wiseau The Room-jának alakítását láttuk volna viszont. Tedros karakterére sajnos elmondható, hogy bárki akkurátusabban hozta volna a karaktert, annak ellenére. Tesfaye habár tapasztalt veteránnak mondható a zeneiparban, és remek klipjeivel, színpadi jelenlétével is azt az illúziót keltheti, hogy egy csiszolatlan géniusz, aki a filmvásznon is kétségkívül megállja a helyét, ahogy annak próbálkozása gyanánt láthattuk az Adam Sandler-eszkaláció filmben, az elképesztő Uncut Gems-ben. Sajnos nem géniusz. Sokkal jobban kifejezve nagyon nem az. A kifejezéstelen, megjátszott, néhol inkább túljátszott megnyilvánulások teszik igazán nevetségessé Tesfaye játékát, és megerősítik bennünk azt a kijelentést, miszerint cipész maradjon a kaptafánál. Nem beszélve a további problémákról, miszerint Tedros karakteréből hiányzik a személyiség, a motiváció, a karakterjellem és maga a karakter fejlődésének iránya, amelyek Jocelyn-ban hozzá képest inkább felszínre kerülnek, és láthatóak is. Tesfaye a rossz casting magnum opus-sza, de nem csupán jelenléte, de az igencsak rosszul megírt forgatókönyvhöz is elég sok köze van az Oscar-, és Emmy-jelölést is magának tudható művésznek. A The Idol maga egyszerűen nem működik, az első epizód közepén pedig már a veríték szagát is lehet érezni a sorozaton, a nézőben pedig egyre csak az jár, hogy - Akkor ez most mi is akar lenni? 
Mindennek ellenére az igencsak nagy potenciált magában rejtő sztori, a remek színészekkel, egy neves rendezővel, és magával The Weeknd-del elég ahhoz, hogy az HBO alig 5 rész után parkoló pályára tegye a szériát, és kétséges folytatás elé nézzen. Ennek ellenére sem kell féltenünk egyik szereplőt sem, ha a sorozat nem kap második évadot, hiszen Depp-pel Robert Eggers új horrorjában a Nosferatu-ban találkozhatunk újra a remek Bill Skarsgard és Nicholas Hoult oldalán Tesfaye pedig közös projekten dolgozik a zeneipar nagy neveivel, köztük Madonna-val, a Blackpink-kel és Future-rel. Ha minden jól megy a The Idol csupán egy sötét folt lesz Levinson, The Weeknd és Depp karrierjében is, amely után egy meredeken felfelé ívelő karrierút veszi kezdetét mindannyiuk számára. De addig amíg eljutunk, emlékezzünk arra, hogyan NE készítsünk nagy költségvetésű rossz sorozatot. Hát így.