Shonda Rhimes a modern kor Aaron Spelling-jeként is aposztrofálható, mivel nagyon ráérzett több évnyi karrierkrízist maga mögött hagyva, hogy mitől is döglik az amerikai televíziózás. 2005-ben útjára eresztette a már 19-dik évadánál járó Grey’s Anatomy-t, később a Scandal című politikai drámával is jeleskedett. Közben bezsebelt egy csomó Emmy-t, és szép lassan megvetette a lábát a streaming szolgáltatók uralkodójánál is, a Netflixen. Rhimes az Austen regények és E.L James borzalmaival elegyített Bridgerton című sorozattal nagyot kaszált a nézőközönségnél, amely a művészettörténész végzettséggel rendelkező, egyébként orvosi tanulmányokat is folytató Julia Quinn regényei alapján készült.
Az ajánlót szinte már agresszívan tolta az arcomba a Netflix, győzködve arról, hogy biza’ indítsam el, és mivel akkorra már egy kis pohárral is legurítottam, és ki akartam kapcsolni az agyam, így könnyű préda voltam számára.
Forrás: Courtesy of Netflix
A Bridgerton bombasikerként vonult végig pár éve az egész világon, nem csupán regency stílusával és hangulatával, hanem okosan választott dallamait is érdemes megemlíteni, amelyek modern zenét átiratai. Így hallhattuk a filharmonikusok előadásában Billie Eilish, a Nirvana, Alanis Morisette és Pink slágereit is. Habár a sorozat látványvilága magával ragadó és megkapó volt, nem túl sokat fektettek a sztorira, annak érdekességére, és karakterei is, habár szemet gyönyörködtetőek voltak, mégis hiányzott valami belőle. Azonban hálásak lehetünk két nagyon is izgalmas karakternek, akikről sütött, hogy hiába mellékszereplők, messze érdekesebbek, mint a fő karakterek. Így történhetett meg az, hogy Rhimes egy eredettörténetet kreált Queen Charlotte-nak és Lady Danbury-nek, azaz a lehengelrő Golda Rosheuvel-nek és Adjoa Andoh-nak a Bridgerton harmadik évada előtt.
Kezdjük talán a végén: Rhimes összehozott egy az eredeti történetnél sokkal, de sokkal érdekesebb, sokkal ígéretesebb, és messze szórakoztatóbb sztorit, “csak mert” alapon, olyan szereplőkkel, akik nem csupán messze érdekesebbek, ígéretesebbek, de még szórakoztatóbbak is az eredeti storyline szereplőinél. A történet valahol ott kezdődik, ahol a fiatal Charlotte épp kiokítja a testvérét az éles bálnacsontokból készül fűzőkről, ami lehetővé teszi, hogy ő maga úgy nézzen ki akár egy szobor, miközben akarata ellenére kiválasztották George-nak, az angol trón örökösének feleségéül, aki később King George III néven lett ismert. Habár Charlotte lázadóként próbál ellenkezni a házasság ellen, pláne, hogy még nem is látta “kiválasztottját” és annak anyja is kifogásolja Charlotte bőrszínét, végül persze az első rész végére mégis minden úgy alakul, mint a mesében, hiszen kiderül, hogy George nem rosszképű, kellően humoros és kellemes jelenség. A sztori ennek ellenére két vonalon játszódik: az egyik a múltban játszódik és George és Charlotte megismerkedésének és házasságának történetét meséli el, addig a ‘jelenben’ Queen Charlotte-nak éppen fejtörést okoz, hogy az egyetlen legitim örökös és menye szülés közben elhunytak, így kétségbeesetten próbálja rávenni szertelen gyermekeit, hogy ugyan hozzanak már össze egy törvényes utódot, mert a királyi cím a tét. Mellette pedig Agatha, későbbi nevén Lady Danbury próbálja meg okosan kijátszani a kártyáit annak érdekében, hogy jobban érvényesülhessen és valamelyest feljebb másszon a “ranglétrán”, amíg a jelenben olyan titkot derülnek ki vele kapcsolatban, ami mindent új megvilágításba helyez.
Rhimes most is viszonylag ismeretlen színészeket hozott főszerepbe, ami nagyon is előnyére vált a sorozatnak, mivel egy ismertebb színészt a nézők is nehezen tudnának azonosítani a karakterrel magával, és mondhatni tartotta magát a hagyományokhoz, hiszen Phoebe Dynevor, Regé-Jean Page és Anthony Bailey is a mainstream számára ismeretlennek számítottak, mígnem a sorozat egy csapásra sztárstátuszba helyezte őket. A sorozat azonban végre teret és ragyogást enged a legérdekesebb karaktereknek, akik az eredeti sorozatban is szinte minden jelenetet elloptak, amiben csak szerepeltek. Charlotte, aki a lázadó fiatal lányból határozott vezető lett, habár rögös út vezetett a fejlődéséhez, hiszen mint arra a Bridgerton epizódjaiban is utaltak, hogy King George mentális betegségei az évek múlásával csak fokozódtak, így Charlotte szinte egyedül maradt a házasságban a háttérbe vonult király mellett. Agatha, a fortélyos és ravasz feleség pedig, aki idősebb férje mellett még mindig keresi az utat a kitörésre, és végül nem csupán önmagát találja meg, hanem valami mást is.
Shonda Rhimes nem csupán producerként, hanem íróként is részt vett a sorozatban, ráadásul egész jól helyt is állt. A történet dinamikája remekül összhangban van az ide-oda ugráló idősíkok között, és segít megérteni, néhol pedig válaszokat is ad a szereplőkkel kapcsolatos kérdésekre is. A történetben közelebb kerülünk Charlotte karakteréhez, akinek jellemével kapcsolatban mesélik el a miérteket, a meseként induló, ám fájdalmas irányba torkolló házasságát King George-dzsal. A király betegségének első jelei végérvényesen megpecsételik a házasok sorsát, és Charlotte személyiségét is, amely rákényszeríti arra, hogy erős uralkodóként lépjen fel nem csak a férfiak világában, hanem egy ország élén. Mindamellett a sorozat nagy előnye, hogy nem csupán Queen Charlotte köré szövi a történetét, hanem Violet Bridgerton és Lady Danbury hátteréről is többet tudhatunk meg, amelyek eseményeknek meghatározó kihatása lesz a jelen idősíkjára is. A sorozat persze nem csupán a szereplők magánéletében “vájkál”, de finom érinti a társadalmi egyenlőtlenségeket, a rasszizmust, a homoszexualitást, a mentális betegségeket és persze soft-erotikus sorozat révén a szexualitás maga sem maradhatott ki a sorozat témái közül.
A Queen Charlotte: A Bridgerton story köröket ver a “sima” anyasorozatra tematikájában, árnyaltságában és játékában is, hiszen Roshuevel és Andoh mellett láthatjuk a nagyon karizmatikus India Amarteifio-t és a rendkívül tehetséges (egyébként polyglot) Arsema Thomas-t, akik a fiatal szereplőket alakítják nem is akárhogyan. Tény azonban, hogy ahhoz, hogy ideáig eljusson a sorozat és maga a spin-off is, a két főszereplő Roshuevel és Andoh közötti lehengerlő kémia és dinamika is kellett, mert bizony, az működik. Pár éve, a Netflix jóvoltából egy promo video erejéig néhány főszereplőt összeeresztette, hogy Julia Quinn The Viscount Who Loved Me című regényéből - amin a Bridgerton második évada alapul – olvassanak fel. Néhányan úgy csináltak, mintha iskolai prezentációt mondanának, néhányan zavartan, piromkodva olvasták a sorokat, de messze a páros elolvasása és előadása volt legszórakoztatóbb, így csak bizonyítva azt, hogy miért is működik a Queen Charlotte: A Bridgerton Story.
