Dellák, csillogás és a hollywood-i politika

2024. augusztus 24. - norciuszcolombus

A hollywood-i konspirációs elméletekből szinte többszáz, hanem többezer szintén hollywood-i filmet lehetne készíteni, azonban vannak olyan teóriák, amelyekért nem kell a szomszédba menni. Az egyik ilyen elmélet az, hogy Hollywood maga az Illuminati, amely tudattalanul irányítja az egész világot, a társadalmi kérdésektől kezdődően a gazdaságon át egészen a politikáig. Az utóbbi kapcsán talán nem kell különösebb tudás ahhoz, hogy lássuk, hogy igenis jelen van a filmiparban a politikai közeg, ha akarjuk, ha nem és vica versa. Kezdetnek talán elég csupán azokra a nagy befolyással rendelkező sztárokra gondolunk, akik kézfogós közös képeket posztoltak korábbi Egyesült Államok elnökökkel, mint Barack Obama, George Bush vagy akár Donald Trump vagy valamilyen közéleti, erősen politikai témában nyilatkoztak a közönségnek. Az ilyen erős hatással rendelkező filmcsillagok és celebritások listáján szerepel George Clooney, Oprah Winfrey, Beyoncé, vagy a legaktuálisabb személy, akit könnyebb átugorni, mint megkerülni, Taylor Swift. A politikai állásfoglalás azonban az utóbbi időkben nem csupán lehetőségként, hanem inkább trendként van jelen, és azért már billog jár, ha van olyan sztár, aki nem szólal fel közéleti, háborús vagy társadalmi problémákban, vagy éppen magyarázkodnia kell felszólalás miatt, mint nemrégiben a Taiwan-t országnak nevező, korábbi ketrecharcos, színész, John Cena. Ez persze további kérdéseket is felvet, kezdve azzal, hogy egy érettségit alig befejező, a világ dolgai elől szinte buborékban élő hollywood-i sztárnak egyáltalán van-e, és ha van, mennyi a tudása ahhoz, hogy komplexebb, társadalmat és közéletet érintő kérdésekben megnyilvánuljanak, ezzel befolyásolva a politikai életet és annak színpalettáját. Fontos kiemelni, a már említett Taylor Swift kapcsán, hogy külön elemzések és kimutatások is készültek arra vonatkozólag, hogy hogyan és mekkora befolyással van a közéletre, köztük a politikára is. 2023-ban egyetlen Instagram story-val képes volt közel 35 ezer embert rávenni a választási regisztrációra, ami az előző időszakhoz képest 23%-os növekedést eredményezett röpke 24 óra leforgása alatt. Az énekesnél a gazdaságra gyakorolt hatását is vizsgálták legutóbbi turnéja, a The Eras Tour kapcsán, valamint a környezetre kifejtett impulzusát is, mivel magán repülőgépe becslések szerint 8300 tonna szén-dioxid-kibocsátást tett ki csupán 2022-ben – ez körülbelül 1800-szorosa az átlagos ember éves kibocsátásának és körülbelül 1000-szerese az átlagos európainak. De mikor is kezdődött ez a hullám, és mióta állnak ki befolyásos filmcsillagok politikai pártok mellett nyilvánosan?

Fogd meg a kis díjadat, köszönd meg az ügynöködnek és takarodj a színpadról

Ricky Gervais – aki valószínűleg a patrónusom lenne, ha tudnék varázsolni - valahogy így foglalta össze 2020-ban a Golden Globe díjátadó monológjában azt, hogy hogyan is kellene kinéznie egy díjátvételnek, mondván, a legtöbbjük az életükben kevesebb időt töltött az iskolában, mint Greta Thunberg. Kétségtelen, hogy nem minden színész fogadja úgy a díját, és írja meg úgy a köszönőbeszédét, mint Joe Pesci, ámbár néha fogalmazhatunk úgy, hogy átesnek a ló túloldalára, ha egy-egy díj kapcsán a színpadon a hálálkodás közepedte belelendülnek. Patricia Arquette és Frances McDormand legutóbbi köszönőbeszéde a női egyenjogúság jegyében telt, tavaly Cillian Murphy és közel nyolc éve Leonardo DiCaprio a békét és a környezetvédelmet hirdette egy-egy mondat erejéig. Utóbbi köszönőbeszédének egy pillanatában fel is bukkan az Egyesült Államok jelenlegi elnöke, Joe Biden is a nézőközönségben. Félreértés ne essék: fontos, hogy hangot adjunk fontos közéleti témáknak, és pozitív dolog, hogy egyre többen szólalnak fel, de azt gondolni, hogy egy díj, és három perc alatt megváltoztatjuk a világot, finoman szólva is nevetséges.
George Clooney, Dwayne Johnson, Cardi B, Howard Stern, Mark Cuban: csak néhány név, akik Biden elnökségét támogatták 2020-ban, és amelyet a választások során a demokrata párt szoros küzdelemben meg is nyert. Mindezeket figyelembe véve az is bevett szokás, hogy a politikai lobbi keretében adománygyűjtő estélyek kertében gyűjtenek pénzt politikai pártoknak, amelyekben szignifikáns szerepe van a hírességeknek és jelenlétüknek. A párt számára példának okán 2020-ban a vezető demokrata jelölt Bernie Sanders számára közel 18 millió dollár gyűlt össze, amely nagyrészben hírességektől érkező adományokból állt. Akkor Susan Sarandon, Danny DeVito és Norah Jones is azon listán szerepelt, idén pedig már George Clooney, Jimmy Kimmel és Julia Roberts gyűjtötte a nullákat a demokraták újbóli indulásának számára, összesen 30 millió dollár értékben. Kiegészítésként elmondható az is, hogy a hollywood-i sztárok zömében liberális beállítottságúak, utalva egyes kutatásokra, amelyek azzal érvelnek, hogy a művészi egyének – így a színészek és filmkészítők is – hajlamosak inkább liberális beállítottságra, mivel a liberalizmus és a kreativitás szoros kapcsolatot mutat, míg a konzervatív értékrendet előtérbe helyezők általában az üzleti életben és a hadseregben dolgoznak. Az itthon és Európában talán kevésbé alkalmazott a gyakorlatban a politikai lobbi fogalma, ám kijelenthető, hog ez az egyik legfontosabb pillére az Egyesült Államok közéleti és főleg politikai színterének, ami valamilyen szinten profitál maga a filmipar is, hiszen közvetetten képesek hatást gyakorolni a lobbin keresztül szinte bármire, jelen esetben arra, hogy ki legyen az Amerikai Egyesült Államok következő elnöke, amelynek világra gyakorolt hatását talán nem kell külön megmagyarázni.
Az is egyre inkább aggasztó, hogy a hírességek jelenlének és a közösségi média platformjának ötvözete jelenleg a legerősebb fegyver, amit ma a politikai életben használhatnak. A The Hollywood Reporter/ Morning Consult október 18-20-i közvélemény-kutatása szerint, amely több mint 2000 amerikai felnőtt véleményét hasonlítja össze 2018-ban és 2023-ban, hogy ma már többen gondolják úgy, hogy a sztárok hatékonyan befolyásolják a nyilvánosságot (41%, 17 százalékpontos növekedés 2018-hoz képest). Hogy ez miért van így, az nyitott kérdés: az egyre töredező médiakörnyezet csökkentette-e a hagyományosabb csatornák befolyását? A hírességek tömeges közösségi média követőinek száma gyakorlatilag választóbíróvá tette őket a gyorsgombos kérdésekben? Az elméletek listája még folytatható lenne.

Forrás: Andrew Harrer/Bloomberg/Getty Images

Kétségtelen hatás, kétséges fogadtatás

Azt már jól látszik, hogy nem is kétséges annak ténye, hogy Hollywood hogyan hat a politikára, az már viszont annál inkább, hogy a politikai trendek és irányzatok miként befolyásolják a filmipart. Manapság már olyan világot élünk, ahol akár a Friends egy-egy epizódja miatt is már elnézést kell kérni, mert annak egy-egy jelenete nem azonos a korszellemmel. A politically correct irány a hollywood-i filmgyártásban eredményezhette azt, hogy filmgyártás új hulláma már kényszeresen a torkán nyomja le a nézők számára az elfogadást és a diverzitást. Csak emlékeztetőként érdemes megjegyezni, hogy a Disney példának okán sokkal inkább hirdette a sokszínűséget és az elfogadást a közönség számára, amikor azt nem nyomás hatására tette. Princess and the Frog, Aladdin, The Hutchback of Notre Dame, Mulan: csak néhány klasszikus darab a gyártó filmográfiájából, amelyben szintén különböző nemzetiségű és hátterű karaktereket szerepeltett, anélkül, hogy ezt nyomás hatására tette volna, így sokkal élvezhetőbb és időtállóbb maga a végeredmény is. Míg példának okán a mai filmkínálatból említhetjük a 2025-re ígért új Snow White változatot, ahol nem csupán a történetet változtatták meg, de a color-blind casting által sem a klasszikus Hófehérke fog visszaköszönni a filmvásznon, mindazonáltal nem törpeséggel élő színészek fogják játszani a törpe szerepeket sem. A politikai befolyás persze nem csupán abban nyilvánul meg, hogy milyen témában készítenek filmeket, hanem abban is, hogy nevetségesebbnél nevetségesebb cenzúrákat és tiltásokat alkalmaznak politikai vagy éppen vallási indokokra hivatkozva. A tavalyi év egyik sleeper-hit filmje volt az amerikai konzervatív média által nagyra becsült Sound of Freedom, amely hihetetlen 250 millió dollárt szedett össze a mozipénztáraknál, és amelyet még Magyarországon is forgalmazásba hoztak a mozikban. Habár nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy a pártosodás hatással van/lett volna a jegyeladásokra, kétségtelen, hogy a film nagy mértékben összecsengett Trump és a jelenlegi republikánus irányvonallal és követőinek világnézetével. Másik ékes példa, hogy a tavalyi év egyik legnagyobb bevételű filmjét a Barbie-t nem mutatták be olyan területeken, amelyeket sértett a térképészeti jelenet, így Vietnámban sem, mindamellett a Lightyear-t és a A Strange World-et betiltották azokban az országokban, amelyek cenzúrázzák az LGBTQ-tartalmakat, így például Malajziában és Szaúd-Arábiában is. A politikai megfelelési kényszer leginkább az, ami Hollywood számára jelenleg az elsőszámú mozgatórugó egyben, hiszen ezen aspektusok számban is mérhetőek.
Az amerikai piac mellett az egyik legmeghatározóbb profit szempontjából az ázsiai és főleg a kínai mozipiac, amellyel kapcsolatban néhány nagyobb film franchise, például az X-Men vagy a The Mummy is egy-egy filmrész erejéig témájában és szereplőiben is Ázsiát, főleg Kínát helyezte előtérbe. Az előbbi a The Days of the Future Past során az egyik főszerepbe casting-olta jelenleg az egyik leghíresebb kínai színésznőt, Fan Binbing-et, utóbbi pedig teljes egészében Kínába helyezte a történetét két ázsiai szupersztárral köztük a kínai Jet Li-vel és a maláj születésű, ma már Oscar-díjas Michelle Yeoh-val a főszerepben. Habár ezen próbálkozások anyagilag és kritikailag is megkérdőjelezhetőek, mégis egyfajta kinyilatkoztatásnak is értelmezhetőek. Hollywood már körülbelül 20 éve a trendnek gyártja a darabjait, és nem az utókornak, elsődlegesen pedig a profit a szempont, nem pedig az értékteremtés, ami, a filmipar kreatív mivoltját tekintve enyhén szólva is, de elszomorító.

Say that you love me

A befolyás, a nyomás és a megfelelési kényszer az, ami Hollywood igazi vesszőparipájának mondható az évtizedet távlatából és a profitérdekeltség szempontjából, az már viszont inkább aggasztó, hogy a morális értékrend és a nem képmutató magatartás is egyre inkább háttérbe került a mozi gyártás bölcsőjének is hívott helyen. Nem kell messzire menni az időben, hiszen elég, ha a több évtizeden keresztül nyilvánvalóan eltussolásra került Harvey Weinstein-ügyre gondolunk, ami a #metoo mozgalom egyik kulcsfontosságú eseménye volt. Az már csupán zárójelben megemlítendő, hogy a producer börtönbe kerülésének kapcsán tettek úgy, mintha sosem hallottak volna viselt dolgairól, ami nehezen elképzelhető, köztük Hollywood legnagyobb nevei, mint például George Clooney, Tom Hanks, vagy Matt Damon és Ben Affleck, utóbbiak Oscar köszönőbeszédjükben kiemelten neki köszönték meg a díjukat. Ezek mellett vicces hat az is, hogy Weinstein köztudott beceneve a The Punisher (vagyis a megtorló) volt, ahogy arra Meryl Streep is utalt egyik Golden Globe köszönőbeszédében.
A filmcentrum belső rothadása is indította el ezt a dominó effektust, amely kis híján Hollywood saját bukását is eredményezte, hiszen az addig érinthetetlennek hitt filmsztárok, művészek és készítők megítélése nagyban változott azóta, nem beszélve a közösségi média véleményformáló erejének erősségéről sem.

Kérdésként merül fel, hogy Hollywood vajon képes-e visszatalálni az egyensúlyhoz a művészéi kifejezés és a társadalmi felelősségvállalás között. A napjainkban divatossá vált woke kultúra és az erősen konzervatív értékrend közötti kontraszt erősödött, a filmiparban pedig hiába próbál egyre inkább megfelelni, az inkluzivitás és a diverzitás hangsúlyozásával, nagyon rosszul csinálja azt, szinte már a nézők torkán lenyomva a szájba rágott üzenetet. A közönségnek érezhetően elege van abból a kényszerességből és abból, hogy megfulladjanak az elfogadás közepette, jól példázza hogy az utóbbi évek erőlködései, példának okán a következő szuperhősfilmek: a The Marvels, Madame Web, Lightyear, vagy a MIB:International is rendre megbuktak a mozipénztáraknál, annak ellenére, hogy a fent említett négy film gyártási költsége meghaladja a 680 millió dollárt. Ebből is jól látszik, hogy nem a forráshiány okozza azt, hogy rendre pocsék darabokat állítanak össze Hollywood-ban, hanem hogy az őszinteség, a szenvedély és sajnos a szakértelem is már hiányzik a mostani filmekből és a filmkészítőkből, akik inkább a piacra gyártanak filmeket, mintsem az utókornak. A témát lehet fogyaszthatóan, jól és még sorsfordítóan is feldolgozni a diverzitás és az elfogadás jegyében, hiszen az elmúlt 20 évből említeni példának okán a Lilo and Stitch-et, a Past Lives-ot, Jordan Peele bármelyik filmjét, az Oscar-nyertes Parasite-ot, vagy a pár évvel ezelőtt nagyot futott sorozatot, a Squid Game-et. Fontos kiemelni, hogy ebben a szereplők nem azért voltak érdekesek, mert afro-amerikai, ázsiai vagy bármilyen más származásúak voltak, hanem mert jól kidolgozott sztorit nézhettünk, árnyalt karakterekkel, akikkel jobban tudtunk azonosulni, mint bármelyik más olyan darabbal, ami kényszeresen, szinte tokenként használ nemzetiségeket, szexuális orientációkat vagy rasszokat. Ezekben a filmekben és szereplőkben kijelenthető, hogy semmi más nincs, csupán a rájuk akasztatott bilétájuk az egyetlen, ami miatt érdekesnek kellene, hogy legyen a darab, illetve a karaker.

A generációs váltás, a megváltozott társadalmi igények, és a befogadást hirdető, de a múlt hibáit könyörtelenül is az arcodba toló Z és Alpha generáció, akik jelenleg a jövő nézőközönségét jelentik a filmgyártásnak. Ezen igényeket pedig még mindig a két generációval ezelőtti gyártók próbálják kétségbeesetten kielégíteni néha több, néha kevesebb sikerrel ugyan. Hollywood politikai befolyása komplex és folyamatosan változó jelenség, amelyet minezek mellett számos más tényező is alakít, beleértve a társadalmi trendeket, technológiai fejlődést és globális eseményeket is. Ezek mellett jelentős és sokrétű befolyást gyakorol a politikára a kulturális termékeken, a hírességek aktivizmusán, valamint az iparág gazdasági erején keresztül. Ez a befolyás lehet pozitív vagy negatív is, de tény, hogy erősen befolyásolja, sőt torzítja a közvéleményt, vagy csak bizonyos érdekeket szolgál. Ennek ellenére a politikai viták nem azok a fajta beszélgetések, amelyeket a stúdiók remélnek inspirálni egy film megjelenése körül.

Mit várhatunk, mit hozhat a jövő? Nos, biztosat nem tudok én sem mondani, ám Jonathan Majors-t már nem láthatjuk Kang-ként, Henry Cavill-t sem Wolverine Superman-ként, de Robert Downey Jr.-t érhetetlen módon láthatjuk viszont Dr. Doom szerepében, így kijelenthető, hogy biztosan sem a DC, sem a Marvel, de az A24 még megmenthet minket, hamár a politikától nem sokat várhatunk.

Felhasznált forrás:

komment

Kulturpunktúra

Dellák, csillogás és a hollywood-i politika

Fogd meg a kis díjadat, köszönd meg az ügynöködnek és takarodj a színpadról

Forrás: Andrew Harrer/Bloomberg/Getty Images

Kétségtelen hatás, kétséges fogadtatás

Say that you love me

Ajánlott bejegyzések: