A mai filmiparban az erős női karakter már szinte kliséként jelenik meg egy-egy filmajánlóban, a forgatókönyvek hasábjain karakterleírásban, vagy akár egy mozi ajánló ötödik mondatában. A Me Too mozgalom nem csupán társadalmi mozgalomként indult erősen még 2017-ben, de közvetett utóhatásait még a filmipar is köhögi. A Wonder Woman-től kezdődően látni ezeket az “erős női karaktereket”, akik férfiakat megszégyenítő módon harcolnak a gonosszal, forgatják a kardot vagy a puskát, úgy, hogy közben sem a sminkjük, sem a hajuk tartása nem sérül, és közben még gyönyörűen is tudnak a kamerába mosolyogni. Külön megjegyzendő, hogy főleg a szuperhős filmek, és külön, nemcsak a DC, de a Marvel is szinte piedesztálra emelte az “erős női karaktereket”, olyannyira, hogy a hype-nak megfelelően még egy jelenetet erejéig is összeálltak az “erős női karakterek”, amit nem lehet elégszer elismételni, hogy csatába induljanak az Avengers utolsó felvonásában. Csatajelenet ide, szuperhős oda, kijelenthető, hogy egyik Marvel vagy DC film sem a legerősebb kés a fiókban, nem csak azért, mert legtöbbször pocsékul megírt forgatókönyvből dolgoztak, hanem azért is, mert külön a női karakterek egyik legnagyobb erényét hagyták figyelmen kívül. Kivétel nélkül minden esetben, és minden egyes filmben az erős női karakterek bizonygatják, nem csak a nézőknek, nem csak magunknak, de a filmiparnak is, hogy bizony ők erős női karakterek. Na már most, ha már erős női karakterekről van szó, egy erős női karakternek nem kell folyton szájba rágnia, jó esetben, hogy ő bizony egy erős női karakter. Ez felérne azzal, hogy a vicc befejezése előtt már elmagyaráznánk a poént. A rendszerint silányul megírt figurák és szereplők egyetlen ismertető jegye, hogy erősek, ahogy ez az egyetlen talán érdekes, vagy személyiségüket is meghatározó dolog. Tudom, tudom, nőként szinte botrány, hogy így pellengérre állítom ezeket az erős női karaktereket, de ha egyszer nem az én hibám, hogy így dobta őket a gép?! Ezzel csupán az írók és az alkotók esnek el egy lehetőségtől, ha rendesen megírt, árnyalt és rétegelt szereplőket írnának a középszer eszköze helyett. 
Legutóbb a Disney remake-hányásának melléktermékeként kapta fel az internet Rachel Zegler színésznőt, aki a közelgő film, a Snow White kapcsán fejtette ki nem teljesen pozitív és szimpátiáját kifejtő véleményét a filmről, a sztoriról, és magáról a címszereplőről is, akit történetesen ő maga alakít. Tény, hogy nem kisebb felháborodást keltett a médiában az is, hogy a címszereplő színésznő latin-amerikai származású, de a hét törpe karakterét sem törpeséggel élő színészek kapták meg, hanem az alkotók a diverzitás jegyében különböző nemű és származású színészeket választottak, így semmilyen szempontból nem mondható sztorihűnek a közelgő film. Nem mellesleg, Zegler nyilatkozataiból kirívóan érezhető a szerepe iránti nemtetszés, amely nem csupán ambivalens érzéseket váltott ki a közmédiában, de ezzel a mentalitással pedig kérdés nélkül kijelenthető, hogy a színésznő egy maga nagyobb marketinget csinált a közelgő filmnek ingyen, ellenben vélhetően a Disney egy jó nagy buktát könyvelhet majd el a filmográfiájában a filmet övező utálat következményeként. De erről egy kicsit később. 
A női karakterekről, még ha a mai filmes berkekben az a legelterjedtebb tény is, hogy erősek és főleg nők, ahogy azt már többször is kiemeltük, vannak filmek és olyan alkotók, akik nemcsak, hogy képesek épkézláb figurákat megalkotni, sőt mi több, egy élvezhető és eredeti filmet is le tudnak gyártani a szereplő köré építve. Bármelyik karakter ismérve, hogy nem csupán meghatározó személyiséggel rendelkeznek, de a motivációjuk is valid a sztori szempontjából, és a legfontosabb, hogy megfigyelhető karakterfejlődés, azáltal, hogy a néző megismeri a szereplőt. Elhoztam három olyan filmet, amelyek az “erős női karakterek” archetípusainak tartok, és amelyek jól prezentálják, hogy egy nő nem csak lehet erős, de lehet olyan ember is, akitől teljesen megborzonguk. 

Promising Young Woman

Forrás: Focus Features

Ha egy film alacsony költségvetésből is készült, lehet belőle valami egészen elképesztőt is kihozni. Ez történt Emerald Fennell 2020-as filmjével, a Promising Young Woman-nel is. A darabnak nem csupán Margot Robbie volt a producere, de 2021-ben öt Oscar-díjra is jelölték, köztük a legjobb film és a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriájában is.  
A főszereplő Cassandra a harmincas évei elején jár, még mindig a szüleivel él, és egy kávézóban dolgozik, korábban orvosnak tanult, de kibukott az egyetemről. Legjobb barátnőjét, Ninát még az egyetemen megerőszakolták, de nem tudott ezen túllépni, és öngyilkos lett, ám mivel az eset kapcsán nem történt semmilyen nyomozás, így Cassandra saját kezébe veszi az ügyet, hogy bosszút álljon azért, amit Ninával tettek.  
A film határozottan legerősebb jellemzője a nyitójelenete, ami végeredményben az oka is annak, hogy a darab létrejöhetett, továbbá úgy beszél az erőszak tényéről, hogy sem maga a szó nem hangzik el a történetben, és egy meztelen jelenet sincs benne. A főszereplő, Carrey Mulligan szinte telitalálat Cassandra szerepére, aki végsőkig elmegy annak értekében, hogy nem csupán Nina számára, de saját maga számára is igazságot szolgáltasson, annak ellenére, hogy a filmben nem minden szereplővel azt történik, amit megérdemel. A karakternek egyébként mélyebb mondanivalója van, hiszen, ahogy a filmben is érezhető az, hogy sokan kételkednek Cassandra szavaiban, még sokatmondóbb a tény, hogy a görög mitológiában Cassandra hiába rendelkezett a jóslás képességével, az Istenek azzal az átokkal sújtották, hogy soha senki ne higgyen neki egész életében. Emerald Fennell, aki többek között a Killing Eve-en is dolgozott a többszörös Emmy-díjas Phoebe Waller-Bridge-dzsel, nem csupán forgatókönyvírói képességeit tudta megmutatni, de a film rendezői székét is elfoglalta. A Promising Young Woman minden egyes pillanatából érződik a düh és a szomorúság is, Cassandra-t pedig senki sem, még a családja sem ismeri olyan mélyen, mint ahogy azt a néző teszi. Habár érezzük a tragikus végkifejletet, a film ugyanakkor szórakoztató, mivel Fennell tökéletesen elegyítette a fekete humor, a thriller és a dráma műfaját is. A filmben, habár Cassandra fő motivációja, hogy elégtételt vegyen a barátnőjével történtek miatt, valamilyen szinten célja az is, hogy a férfiakon is bosszút álljon. Csúnyán fogalmazva a hasonló tematikájú filmek szinte már “divatosak” Hollywood-ban, Fennell ellenben ügyesen lavíroz a motivációk kapcsán, és nem sulykolja azt, hogy azért kell valakit móresre tanítani, mert férfi, sokkal inkább azért, mert valami olyat követett el, ami megbocsáthatatlan.  

Gone Girl

Forrás: 20th Centrury Fox

A női bosszú okos és ravasz megjelenítése, amikor a revans motivációja és célja nem mások bántása, hanem méltó módon való büntetése. Ez nem csupán egyféle módon történhet, hanem történhet úgy is, ha a sztorit maga az általam nagyra becsült író Gillian Flynn készíti. Flynn 2012-es regényéről a Gone Girl-ről csupán legekben vagyok képes nyilatkozni. A könyvből a filmek legjobb évében, 2014-ben készült mozifilm a karrierjét a perverzekre alapozó David Fincher rendezésében.  
Házassági évfordulóján Amy Dunne nyom nélkül eltűnik.  A nyomozás során egyre inkább szorul a hurok a zavartan viselkedő férj, Nick körül, és egyre több jel utal arra, hogy köze lehet felesége eltűnéséhez. Vajon Nick csupán egy stresszes szituációkban kínosan viselkedő ember, vagy egy tettét elfedni próbáló hidegvérű gyilkos?  
Flynn saját maga adaptálta a széles vászonra a könyvét, ezzel egyik első forgatókönyvét megalkotva, a végeredmény viszont magáért beszél. Az író feszes, nyomasztó és frappáns stílusa meghatározza a film hangulatát is, nem mellesleg a főszereplők telitalálatnak mondható casting-ja sem kevésbé szignifikáns. A pókerarc Ben Affleck és az alakításáért Oscar-díjra is jelölt, Rosamund Pike a legmagasabb szinteken hozzák a színjátszást, míg a néző a körmeit rágja azon gondolkozva, hogy vajon higgyen-e Nick-nek vagy sem. A film szerkezeti felépítése sem mindennapi, hiszen minden egyes jelenetben szinte üvölt a kétely, de ezt nem hagyja sokáig a nézőre, hiszen a csavar nem a film végén, hanem annak közepén vágja gyomorszájon az embert. Flynn regénye kísérteties hasonlóságokat mutat egy 2002-es üggyel, amelyben Laci Peterson, az akkor nyolchónapos terhes feleség tűnt el nyom nélkül szentestére virradóra. A gyanú csak idővel terelődött a férjre, a nő holttestét négy hónappal később találták meg, a gyilkosság elkövetője pedig bebizonyosodott, hogy maga a férj, Scott Peterson volt.  
A Gone Girl csavarja lehetőséget ad arra, hogy teljesen más megközelítésben mutasson meg ízléstelenül megfogalmazva, egy szokványos történetet (hiszen belföldön sem kell messzire menni a hírek rengetegében, hogy olyan cikkeket olvassunk, amelyek arról szólnak, hogy a férj súlyosan megsebesítette vagy meggyilkolta a feleséget), ami nem csak a szemszöget fordítja meg, de a mondanivalót is. Amy karaktere, aki pszichopata személyiségjellemzőket mutat be, mesterien számító, okos és manipulatív, mindamellett ügyesen meggyőz mindenkit arról, hogy ő maga az áldozat. Habár Amy motivációja közel sincs arányosságban az általa méltónak határozott bosszúval, pontosan ez az, ami miatt szinte beleborzong az ember Flynn agymenésébe. Annak dacára, hogy a női karakter korán sem bizonygatja magáról, hogy erős vagy felsőbbrendű, egy szóval sem kell még csak az írónak sem kiejtenie a száján azt, hogy Amy mekkora hatalommal is rendelkezik. A karakter fő motivációja a győzelem és a túlélés, amelyet olyan kendőzetlen egyhangúsággal oszt meg velünk a film végén, hogy szinte már tiszteljük érte. Habár mind a könyv, mind a film önértékű alkotással ér fel, Flynn néhány dolgot változtatott, amely már a filmbe nem került bele, mint például Amy édesanyjának többszöri vetélését. A karakterek, mind Nick és mind Amy komplexitása ellenére is a sztori egy egyszerű egyenleten alapszik, amely szerint egy romokban hevert házasságot nem minden esetben érdemes megmenteni, még akkor sem, ha a házasságban igyekszünk változtatni magunkon, hogy ha nem is egy jobb, de egy más verziói legyünk önmagunknak, valamint arra is átvitt értelemben, hogy egy igazi házasság nem mindig elég ahhoz, hogy az igazi arcunkat mutassuk a másik felünknek. Egy türelem, bizalom és tisztelet nélküli kapcsolatban csupán kínzó és mérgező környezetben kell leélnünk hátralévő életünket, és tanulság legyen az is, hogy tökéletes allegóriája a modernkori szerelemnek, amelyet sokszor összekevernek a birtoklással és a szerelemféltéssel. Amy karaktere a végsőkig kitart, és sakk matt-ot adva Nick-nek szinte ellehetetleníti attól, hogy feladja, vagy csúnyán fogalmazva elváljon. A film nem csupán tanmese egy rossz házasságról, de megmutatja igazán azokat az aspektusokat, amiktől egy nő nem csupán erős, de egyben félelmetes is. 

Pearl

Forrás: From the trailer for "Pearl" distributed by A24

A harmadik film egy igazi ínyencség a mozirajongóknak. Ti West méltatlanul alulértékelt, A24 által finanszírozott, 2022-es tömegmészárlásos horrorja az X mondhatni új alapra helyezte a műfajt, ezzel pedig egy olyan trilógiát hozott létre, amit lehet meg sem érdemlünk. A történet egyik kulcsszereplője, a Mia Goth által alakított Pearl, akinek eredettörténetét a második felvonásban ismerjük meg, és akinek karaktere sokkal inkább meghatározó, mint amennyire az elsőre látszik.  
Talán a felsorolás egyik legkomplexebb karaktere az övé, aki nem csupán önmagával viaskodik, de a környezetével is, így talán nem is ismeri senki meg igazán, ez pedig az élete tragédiájává lép elő. Az X során, habár öregasszonyként irtja ki a felnőtt filmet forgató csapatot, az eredetfilmjében megismerhetjük azt, hogy hogy is lett azzá, aki. A Pearl talán az a darab, ami leginkább és legjobban leírja a bosszút és a dühöt, ami egy emberben, főképp egy lakozhat. Tény, hogy a karakter alapvetően egy traumatikus családi háttérből származik, ezzel is erősítve a tényt és a megállapítást, miszerint egy ember gyerekkora és családja a fő meghatározója a jövőbeni személyiségnek és felnőttségének. Pearl önmagában akármennyire is szánni való, és szomorú személyként jelenik meg, tettei és motivációi elől hiába menekül, végül azzá válik, aki. A karakter, habár próbálja a környezete elől palástolni valódi énjét, már az elején megfigyelhetőek szokatlan jellemzők, mint az állatkínzás, vagy az édesapját érintő abúzus. Pearl-ben a düh kirobbanása nyilvánvalóan csak idő kérdése, amely a szigorú és szintén abúzusra hajlamos édesanyjával való összetűzésben teljesedik ki igazán, ezzel végérvényesen, és önmagát átadva válik önmagává. Pearl történetében sok párhuzam húzható Joker karakterével, akivel kapcsolatban szintén érzehető Todd Phillips filmjében már a történet elején, hogy a szereplőnk menthetetlen, és inkább szemtanúi vagyunk annak, ahogy egyre inkább sodródik a saját veszte felé, és válik azzá, aminek mindig is lennie kellett. Ti West filmje tökéletesen mutatja be nem csupán azt, hogy egy ember hogyan kerül a saját határai szélére, ahonnan nincs visszaút, de azt is, hogy az eredendő rossz és a vele született kegyetlenség az ember sajátja. Pearl egyik fő ambíciója, hogy elhagyja a farmot, ahova született, ám szülei halála után sem lesz képes túllépni önmagán, és a helyen sem, ezzel egy életre leláncolva magát.  
A darabot a legnagyobb filmek inspirálták, így egy-egy jelenetben szinte megelevenedik a Mary Poppins és a The Wizard of Oz horrorverziója, ezzel adva megismételhetetlen hangulatot a filmnek. A szerepet játszó Mia Goth mellesleg nem csupán a főszerepben brillírozott, de a forgatókönyv munkálataiból is kivette a részét, nem beszélve arról, hogy a Pearl egyidőben lett forgatva az X-szel a pandémia ideje alatt, amely jócskán megnehezítette a forgatási feltételeket, mindazonáltal minden áldozat megérte a végeredmény tekintetében. A Pearl a női bosszú alfájának tekinthető, hiszen mind a környezetét tekintve, mind a tettei következményeinek fő oka a személye ellen elkövetett bűn vagy rosszcselekedet, amelyet nem tűrhet el retorzió nélkül. Az eszközöket tekintve pedig semmitől sem riad vissza.  

A nőkkel szembeni erőszak és bántalmazás szemmel láthatóan megugrott. Mind belföldön, mint külföldön olvashatunk cikkeket a brutalitásról, amiket nők ellen követnek el, a minap a szegedi börtönben próbáltak megerőszakolni egy őrmester, Kőrösladányban egy 69 éves idős nő ellen követtek el nemi erőszakot. A kortárs történelem egyik fekete foltja az Afganisztánban zajló állapot, ahol a nőket mind társadalmi, mind gazdasági, mind jogi értelemben ki akarják törölni a létezésből a tálibok, és jelenlegi helyzet nem éppen azt támasztja alá, hogy ez bármilyen értelemben is változni fog. A világ minden szinten szinte kifordult önmagából, ezzel pedig arra kényszerítve mind a lányokat, mind a nőket, és asszonyokat, hogy tényleg azok az erős női karakterek legyenek, akik sokkal, de sokkal többet viseltek el, mint bármely Marvel vagy DC karakter viselt volna el élete során. Bárhogy is alakuljék a világ sorsa, ténylegesen kijelenthető, hogy nők nélkül nincs Élet.