A férjem nem túlzottan rajong a filmekért. Mondanom sem kell, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Hozzátartozik a teljességhez, hogy mostanság nem volt túl sok szabadidőm nem, hogy a rá, nem, hogy egy normális hajmosásra, de arra sem, hogy aktualizáljam magam a filmek terén. Az egyik ebéd közben “az uram“ viszont elejtett egy félmondatot, amiről tudtam, hogy a teljes sztori bizony máshogy néz ki.
“Adam Sandler-nek lesz valami asztronautás filmje.”
Aznap a leves utolsó cseppje és a kanál letétele után bizony képernyő elé ültem, hogy kiderítsem mi is az igazság, de ami rám szabadult, arra még Pandora szelencéjének tartalma is csak enyhe megjegyzés lenne. Sandler új filmje, nemhogy egyenesen ígéretesnek tűnik, sőt ígéretesebbnek, mint a nemrégiben szakított Safdie Brothers féle film, a remek Uncut Gems, de visszarepített egészen a születésem évéig, amikor történetesen egy svéd zenekar próbálta meghódítani a slágerlistákat nem is kis sikerrel. De megint túlságosan előre szaladtam. Kezdjük ott, hogy...
...az év 2019. Még a covid előtti önfeledt időszakot éljük, amikor a díjátadók mindenféle szigorítás vagy előírás nélkül zajlanak. Őrjöng a tömeg és velük a nézők is, amikor kihirdetik a győzteseket. Az Emmy gálán épp a legjobb rendezőnek járó díjat veszi át egy kalapos, szakállas férfi, aki Dave Grohl-hoz illő lazasággal sétált fel a színpadra, mint aki tényleg kétszer érte el a célvonalat. A több szempontból is kiemelkedő Chernobyl című sorozat zajos sikere mind a kritikusokat, mint a közönséget megfogta, nem csupán azért, mert megkapó történetet mesélt el remek szereplőkkel, többek között Jared Harris-szel, Stellan Skarsgård-dal valamint Emily Watson-nal, hanem azért is, mert mind látványvilágában, forgatókönyvében és rendezésében hihetetlenül akkurátus módon meséli el a sztorit. Az egészet lehetővé tevő HBO szinte a létező összes tévés díjat bezsebelte a remekbeszabott minisorozatért, köztük hét BAFTA-díjat, egy Grammy-t és 10 Emmy-díjat, köztük a legjobb rendező szobrát is magasba emelhette a sorozat direktora.
Kis kitekintés: körülbelül 10 éves lehettem, amikor a rádióból egyre csak Britney, Lou Bega és a Vengaboys szólt, amivel ugyan nem volt semmilyen kifogásom, hiszen a betanult koreográfiám szinte minden dalhoz passzolt. Ám emellett volt lehetőség akkori nosztalgiára is a rádió éterén hullámozva, köztük az akkor még számomra ismeretlen The Fugees vagy a Stereo Mc dalaival egyetemben. Utóbbi talán a legérdekesebb, hiszen ő az, aki nem csupán egy egész zenei hullámot indított el egy alap ritmussal és néhány szaxofon hanggal, de egy bizonyos svéd zenekart is megihletett karrierjükben. A “Connected” dallamai a jazz, a hip-hop és a rap eufórikus keverékeként forrott bele a zeneiparba még 1992-ben, és szinte mindenkiben elindított valamit, köztük a svéd Stakka Bo-ban is. A formáció legnagyobb slágere, az élet egyik filmzenéjének is betudható, örökzöld Here We Go Again című bomba sláger, ami a dallisták élére repítette őket és bizony, amely egy életre elég volt, hogy megismerkedjük a kékszemű skandináv énekessel, aki tekintetével szinte a lelkünkig lát. Hogy miért is olyan fontos mindez? Nos, azért mert, azon személy, aki 2019-ben magasba emelte a legjobb rendezésért járó Emmy-díjat a Chernobyl című sorozatért, és az, aki idétlenül bambul a kamerába a legszínesebb hacukában, amit valaha is láttam és rappel a Stakka Bo klipjében, egy és ugyanazon személy. Ő pedig nem más, mint Johan Renck.
Forrás: Deadline/Josh Telles
Az orvos családból származó Renck korai éveiben még csak szó sem volt a szórakoztatóiparról. Az 1966-ban született rendező eredetileg közgazdászként végzett a stokholmi egyetemen. Történetesen az egyetemi évei alatt randevúzott még a híres svéd énekes, modell és aktivista Camilla Henemark-kal, aki svéd dance-pop csapat, az Army of Lovers tagja is volt akkoriban, így tulajdonképpen ő vezette be a zenevilágba is. Nem kellett sok, hogy Renck megmutassa valódi tehetségét, ami pedig egyenesen vezetett ahhoz, hogy Stakka Bo néven indítsa be saját karrierjét. 1993-ban dobta ki a Here We Go Again című kislemezt, ami annak ellenére, hogy nagyot szólt, az elkészítéséhez vezető út, viszont sokkal nehezebb volt. A dal többek között a svéd, a német és az angol zenei listákat is meghódította, valamint a Bubbling Under The Hot 100 Single Chart (azon dalok listája, amelyek a Billboard Hot 100 listára nem jutottak be) 9-dik helyét kaparintotta meg, valamint olyan sorozatokban hallható viszont, mint a Beavis and Butt-head, vagy videó játékokban, mint az UEFA Euro 2004. A promóciós videót teljes egészében, bármilyen irányítás, kiadó, vagy segítség nélkül maga Renck rendezte és készítette el, amiben a tragikus sorsú Alma Jansson-Eklund is feltűnik. A zenésznek innen szinte döcögős, de egyenes út vezetett a rendezésig, ám a zenével szorosan, azzal szinte karöltve építette fel, és találta meg saját magát. Renck a Stakka Bo projekt révén tett szert egy kisebb hírnévre, ahol karrierje elején olyan előadóknak rendezett klipeket a 90-es évek végén, mint Titiyo vagy a The Cardigans. Itt persze nem állt meg, és Akerlund-hoz valamint Fincher-hez hasonlóan a videoklip rendezésben tökéletesítette tehetségét, így a legendás Madonna (Hung Up), Robbie Williams (Tripping), Kylie Minogue (Love at First Sight), Beyoncé (Me, Myself and I) és David Bowie (Blackstar és a zenész utolsó klipje, a Lazarus) videói is Renck munkáját dicsérik.
“A zene mindig is fontos szerepet tölt be az életemben, de igazán kliprendezés mutatta meg, és vezetett ahhoz, amit igazán akarok, és amiben tényleg jól érzem magam. Amikor rendezek, azt csinálom, amit szeretek.”
Renck ekkorra szinte mindent elért, amit zenei rendezőként elérhet, és a 2000-es évek közepére a legkeresettebb kliprendezővé avanzsált a szakmában. Miután a legnagyobb zenészek legjobb videóit rendezte, ezen felbuzdulván fordult a széles vászon felé, és rendezte meg első nagyjátékfilmjét, a Maria Bello főszereplésével készült drámát, a Downloading Nancy-t, amely kijelenthetően csúfos kudarcot vallott. A kritikusok és a szakma is ízekre szedte kevésbé kellemes értelemben, ám ez a tapasztalat korán sem szegte a rendező kedvét, főképp azért nem, mert a film a híres neves kreátor, Vince Gilligan figyelmét keltette fel. A Breaking Bad alkotója olyannyira a szárnyai alá fogadta Renck-et, hogy a sorozatban három rész erejéig is átengedte neki a rendezői széket. Renck karrierje során a Breaking Bad mellett olyan sorozatokban is rendezett, mint például a Bloodline vagy a Vikings, amely sorozatok pilot epizódjaiért is ő felel.
“Mint tévés rendező, egy epizód történetének és végtermékének körülbelül negyedéért vagyok felelős. Összességében kétféle projekt érdekel igazán, az egyik, ahol minden epizód külön-külön entitás, mint például a Black Mirror-ban, a másik pedig a minisorozat. Mindennek ellenére nagyon örülök, hogy a Breaking Bad megtörtént, sőt elég meghatározó is volt, hiszen az emberek még mind a mai napig emiatt keresnek meg.”
A rendező pályafutása csúcsára érkezett meg 2019-ben, és bólintott rá élete magnum opus-ára, a Chernobyl című minisorozatra, és annak direktori székére. A sorozat öt év kemény munkájának eredménye, hiszen az előkészületek, már 2014-ben elkezdődtek. Történetesen a többek között a The Last of Us-ért is felelős, Craig Mazin, forgatókönyvíró fejéből pattant ki az egész sorozatötlet, miközben egy, a Szovjetunióról szóló cikket olvasott, ennek nyomán pedig több, az atomkatasztrófában érintett embertől is beszerzett beszámolók alapján készítette el a sorozat vázát, valamint el is látogatott erőmű robbanásának helyszínére. A sorozat kivitelezése azonban korán sem volt olyan egyszerű, hiszen Mazin hiába házalt olyan streaming szolgáltatóknál, mint a Netflix vagy a Hulu, 2015-ben még korán sem volt olyan egyszerű szolgáltatót találni egy remek sorozatötletnek, mint manapság, ám akadt, aki kötélnek állt, így egyedül az HBO adott zöld utat Mazin projektjének. Mindeközben a Chernobyl forgatókönyve továbbra is Renck asztalán pihent, mivel a rendező saját bevallása szerint hezitált azon, hogy ismét televíziós sorozatban vállaljon munkát, tekintve, hogy épp ekkortájt végzett egy másik minisorozat, a The Last Panthers rendezésével.
“Az ösztöneim azt súgták, hogy az egész sztori nekem való, és sok résznél azt éreztem, hogy rezonál velem a történet, de ekkor úgy gondoltam, nem akarom igazán ezt. Inkább egy hawaii-i parton kellene most sütkéreznem.”
Mára már tudjuk, hogy nem így lett, és Renck bizony rábólintott a széria megrendezésére, ami karrierje eddigi csúcssikerének is tekinthető. A Chernobyl nem csupán a remek írás, a rendkívül történet hű és valós atmoszféra teszi szinte kikapcsolhatatlanná, de az is, amit Renck tett a sorozattal. A különleges látványvilág - Renck egyebek mellett fotósként kezdte karrierjét -, a nyomasztó és szinte idegőrlő hangulat mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a mai napig beszéljen róla a közönség, és külön érdekesség, hogy ez az első és eddig egyetlen projektje Renck-nek, ami valós történeten alapszik. Az addigi fikciós, “kit érdekel, hogy megtörtént-e vagy sem” történeteket maga mögött hagyva a rendező elhivatott profizmussal vette kézbe a Chernobyl-t, hiszen mindamellett, hogy a katasztrófa mögötti elhallgatott tényeket tudatja a nézővel a széria, a tragédia mögötti emberi sorsokat is testközelből mutatja be, nem riadva vissza attól, hogy megrémíti a nézőt. Renck elhivatottsága nem maradt figyelem nélkül, hiszen a szakma, a kritikusok és a nézők között is zajos sikert aratott a sorozat, a rendező pedig a legjobb rendezőnek járó Emmy-díjat és BAFTA-t is a magasba emelhette.
A rendező azonban továbbra sem tétlenkedik, hiszen hamarosan a The Prisoner in His Palace című könyv filmadaptációja kapcsán hallhatunk róla, amely a Saddam Hussein-t őrző katonák beszámolóit helyezi fókuszba, valamint a legújabb Amazon Studios által gyártandó sci-fi sorozattal kapcsolatban is, amely a néhai John Wyndham fantasy regénye nyomán készül.
Szintén idén várható Renck egyik legnagyobb dobása, a Spaceman, amely többek között azt is magával vonhatja, hogy Adam Sandler-re ismét remek színészként fogunk referálni. A még mindig piszkosul fiatal cseh író, Jaroslav Kalfař könyve alapján készült nagyjátékfilmben egy olyan asztronautával ismerkedünk meg, aki egy olyan küldetésre indul a Vénusz közelében fellelt intergalaktikus felhőbe, ami arra kényszeríti, hogy szembe nézzen a múltjával az attól való menekülés helyett, kalandja során pedig egy óriáspókszerű űrlény segíti. Renck Sandler mellett mindig remek Carrey Mulligan-t, a pazar Paul Dano-t és a legendás Isabella Rossellini-t is instruálja. A Spaceman szintén idén februárban debütál a 74-dik Berlini Filmfesztiválon, a Netflix platformjára pedig március 1-jén várható.
Renck hosszú utat járt be a 90-es évek popiparjától a 2000-es évek mainstream szórakoztatóiparán keresztül a tévés berkek legjéig, mégis megmaradt önmagának, legyen szó zenéről, képekről, vagy filmkészítésről.
“Egyedül egy dolog mozgat meg igazán: az egyediség. Minden más tanítható.”
