Szóval az van, hogy megházasodtam. Nem nagy dolog, meg hát minden ember végül erre a sorsra jut csúnyán fogalmazva, de gondoltam ezt valahol az első mondatok között kell megemlítenem. Összességében még nem mondanám, hogy megváltozott az életem emiatt, hiszen időnk sem volt, hogy felfogjuk a házasság tényét, így nem érzem még a teljes katarzist, és nehezen fogom fel az ujjamon lévő gyűrűm jelentését. Viszont abban nem kételkedem, hogy a társam/párom/férjem egy jó ember, és a lehető legjobb választás volt a férjpiac felhozatalát figyelembe véve. Egy olyan férj, aki minden reggel kávéval ébreszt, és akit én is szívesen ébresztek kávéval. Aki előtt nem kell becsuknom a fürdőszoba ajtót, ha pisilnem kell, és aki elmeséli a napját lefekvés előtt, ha megkérem. De miért írok ennyit róla, ha nem is ő a téma? Nos, egyrészt egy jó és valamelyest romantikus felvezetést akartam, amely aztán kisiklik a saját témájából, mint egy száguldó vonat, részben pedig azért, mert távolról ugyan, de kapcsolódik a mostani témához, hiszen a férjem, és a mai alanyunk egy napon látták meg a napvilágot, mégpedig június 7-én. 

Forrás: Photographed by John Russo

Mivé is lenne a filmvilág a többszörös Golden-Globe-, Oscar-, és Tony-díjra is jelölt Liam Neeson nélkül? Jelenleg ügyeletesen akciófilmben tevékenykedő színész, aki karrierje csúcspontját még a 2000-es években érte el, inverz mcConaughey-i fordulatot vett a karrierjében. De ne szaladjunk ennyire előre. Az ír színész idestova közel hat évtizedet érintő karrierje már önmagában példanélkülinek számít, ezalatt pedig a legnagyobb nevekkel dolgozhatott együtt, mint példának okán Steven Spielberg, Christopher Nolan, Martin Scorsese vagy George Lucas. Filmográfiájában több, mint 100 film szerepel, köztük a Love Actually, a Rob Roy, a Schindler’s list, a Batman Begins és az 1988-as The Dead Pool.  

“Ez a szám csupán két dolgot jelent. A, hogy öregszem, mint a fene, és B, hogy hihetetlenül szerencsésnek mondhatom magam.” 

A jelenleg 71 éves színész még a 70-es évek végén kezdte a karrierjét. Színházi szerepek mellett filmekben is megcsillogtatta tehetségét olyan színészek oldalán, mint Mel Gibson, Robert De Niro, Jeremy Irons, vagy Cher, ám az igazi áttörést a karrierjében az 1993-as év hozta meg számára több szempontból is. Ez volt az az év, amikor Kevin Costner-t, Mel Gibson-t, és Warren Beatty-t ütötte ki a nyeregből a főszerepből Spielberg akkor még készülőben lévő új filmjében, a Schindler’s list-ben, és szintén 1993-ban találkozott jövőbeni feleségével az angol színésznővel, Natasha Richardson-nal. Spielberg darabjáról később Neeson úgy nyilatkozott, hogy nem csupán szakmailag, de érzelmileg is megterhelő volt számára a forgatás, ám minden megpróbáltatás kifizetődött, hiszen a film 320 millió dollárt gereblyézett össze a mozi pénztáraknál, továbbá hét Oscar-díjat is bezsebelt, köztük a legjobb film és a legjobb rendező kategóriájában, Neeson pedig begyűjthette első Oscar-jelölését Oskar Schindler megformálásáért. Neeson karrierje rakétaként menetelt előre egészen a 2000 évek idusáig, ahol pályafutása legemlékezetesebb alakításait nyújtotta olyan filmekben, mint a Michael Collins, a Rob Roy, vagy a zsánertalkotó Love Actually. Szerepvállalásai tekintetében nem csupán drámai darabokban vagy komédiákban vállalt árnyaltabb karaktereket, de egyfajta előfutárként ki-kikancsintgatott az akciófilmek irányába, így láthattuk egy-egy izgalmasabb darabban, példának okán a Star Wars első részében, vagy a Nolan-féle Batman Begins-ben is. A színész, habár széles skálán bizonyította tehetségét, karrierjében észrevehető szerepvállalásai tekintetében, hogy a 2000-es évek közepén elindult a független filmek és a biztos bukások irányába, amelynek a végén a színész pályafutásának megfeneklése szinte borítékolható volt. Neeson hiába számított minőségileg jó színésznek ekkora már, valahogy sosem érte el az A-listás színészek táborát, akinek vagy csak a neve, vagy csak a jelenléte elég lett volna egy filmhez, így kis túlzással bekerült abba a kalapba, ahol John Malkovich, Jeremy Irons vagy Sean Bean. Jó színészek, kivételes tehetségek, de valahogy a képességeik sosem kapják meg azt az elismerést, amit megérdemelnének. Pályafutásában és mondhatni magánéletben is a 2009-es év volt a következő meghatározó dátum, hiszen nem csupán újra definiálta karrierjét ebben az évben, ezzel egy egészen új löketet adva munkásságának, de ekkor vesztette el feleségét is, a szintén színész Natasha Richardson-t, aki egy síbalesetben szerzett életveszélyes sérülés következtében hunyt el.  
A Luc Besson által írt film, a Taken-ről Neeson akkortájt kételyek között nyilatkozott, hiszen amikor elvállalta a szerepet, egy kisebb karrierkitérőként tekintett rá, amely csupán egy direct-to-video filmként fog megjelenni filmográfiájában, Neeson így nem titkoltan nem volt nagy rajongója a filmnek, így eléggé nagy meglepetésként érte annak kedvező fogadtatása, hiszen a viszonylag alacsony költségvetésű, 25 millió dollárból leforgatott film közel 230 millió dolláros bevételt termelt az EuropaCorp-nak és a 20th Century Fox-nak.  

“Messze álljon tőlem, hogy bántsam az íróinkat, de akkoriban azt gondoltam, hogy “-Oké, ezt tuti, hogy nem fogják bemutatni, csak külön kiadják. Egy kis európai thriller, amit jó esetben pár hétig játszanak a francia mozik. De aztán annyira jól teljesített Franciaországban, hogy Dél-Koreában is bemutatták, és ott is jót ment.” 

A kezdeti bizonytalanság és kétely helyett egy új akciósztár született Neeson személyében, aki persze lehet, hogy nem ilyen fajta löketre vágyott, ám kétségtelenül hálás volt ennek a hullámnak. A Taken még két folytatást kapott a következő években, a három film pedig összesítve csaknem 930 millió dollárt lapátoltak be a mozipénztáraknál. A Taken jelentette azt Liam Neeson számára, amit Keanu Reeves számára a John Wick, vagy Bruce Willis számára a Die Hard. Habár szakmai kihívásokkal nem járt a szerep, és a kritikusok is vegyesen fogadták Besson filmjét, a közönség egyértelműen kijelentette tetszését, olyannyira, hogy Neeson egy csapásra és könnyen nyergelt át a klasszikus drámai színész skatulyájából az akciófilm hős státuszba. Tény, hogy nem volt nehéz dolga, hiszen keresve sem lehet szimpatikusabb színészt találni Neeson-nél. A színész filmográfiájában a későbbiekben kis túlzással ömlesztve láthatjuk a hasonlóbbnál hasonlóbb filmeket, amelyek részben a Taken receptjét használták fel, mint például az Unknown, a Non-Stop, a Run All Night, vagy a The Commuter.  
Nagyon messzire sem kell menni legutóbbi filmje kapcsán, több értelemben is, hiszen hasonló zsánerben láthatjuk viszont a színészt egy újabb akciófilmben, a Retribution-ban, és külön öröm, hiszen a filmért a mi ügyeletes rendezőnk, a végtelenül szimpatikus Antal Nimród felel. Habár a film nem aratott osztatlan sikert sem kritikai, sem közönségértelemben, Neeson kedvét nem állította meg az akció-thriller zsánertől, hiszen közeljövőben három produkcióban is viszont láthatjuk. A Thug című filmben egy kiöregedett gensztert fog megformálni, a Cold Storage-ben a Stranger Things-ből is ismert Joe Keery oldalán láthatjuk viszont, az In The Land of Saints and Sinners-ben pedig visszatér gyökereihez és egy ízig-vérig ír thrillerben láthatjuk viszont.  
Neeson az ékes példája annak a karrierívnek, amikor egy igazi dolgozó színész minden lehetőséget megragad, és nem érzi méltóságán alulinak egyik munkáját sem. Habár művészi képességeit nem sikerült teljes mértékben kiaknáznia az utóbbi 10 évben, egy-egy szerepben bizony megcsillan a tehetsége és a páratlansága, amelyből tudjuk, hogy nem csupán egy tucat akciófilm színész lakozik benne. Habár a Schindler’s list után karrierje során eddig még nem tudott újrázni Oscar-jelölés tekintetében, mégis interjúiból és cameo-iból is érződik, hogy bizony saját magából is szívesen űz gúnyt, és imitálja például a Taken-beli karakterének megnyilvánulásait, ahogy tette azt pár éve a hihetetlenül szórakoztató GQ interjúban is. Azonban nem tudta azóta sem überelni Ricky Gervais rövid életű, ám annál szórakoztatóbb sorozatában való szerepét, a Life’s Too Short-ban, ahol önmaga karikatúráját alakítja, és tette azt olyan természetességgel és felszabadultsággal, hogy szinte az egyik legemlékezetesebb jelenetét okozta a sorozatnak.  
Liam Neeson kétségtelenül jó úton halad afelé, hogy a következő generáció Kylie Minogue-ként fedezze fel munkásságát, addig pedig komfortosan üljünk be a tévé vagy a laptop elé, és nézzük a végtelenségig újra a Kinsey-t utána pedig a Taken-t. Úgy sincs jobb dolgunk.