Gyerekkoromban sosem volt Barbie-m. Mindig is vágytam egyre, de hát maga a baba, akit igazából tényleg úgy lehetett felöltöztetni ahogy akartuk (persze én nem tudom, mert nekem nem volt), már akkor is drága volt, vagyis ahogy anyám fogalmazott, ha nem hagyod abba a hisztit, itt hagylak. Immáron felnőttként sem múlt el az érzés, de társadalmilag nem biztos, hogy elfogadott lenne, ha 30 éves fejjel egy miniatűr babával játszanék, mert azt gondolnák, hogy aberrált vagyok valamilyen fétissel vagy perverzióval. Ellenben a mai, felvilágosult társadalmunkban teljesen rendben van, ha egy 30 éves nő nem babával játszik, hanem magának a babának öltözik be, és indul neki a mozinak. Aki egy kicsit is jártas a popmédiában, azt tudja, hogy nem csupán a Barbie tartja lázban a film, hiszen szintén ugyanezen a napon debütált Nolan új mesterműve, az Oppenheimer, amelynek nyomán jött létre a csodás jelenség, vagyis a két film összeolvadásából, a Barbenheimer. Mint minden rendes filmrajongó, adófizető és állampolgár, kötelességemnek éreztem, hogy számlákat, munkát és családi gondokat hátrahagyva vonuljak be talpig rózsaszínben, majd talpig pirosban a moziba (egy outfit csere kötelező volt, mindkét film oltárán adózva tiszteletemmel és kinézetemmel) és egy napon nézzem meg ezt a két művet, ami az elmúlt három évtizedem egyik legjobb döntésének bizonyult.  

A Barbenheimer jelenség létrejöttében nem csupán a filmiparnak volt nagy szerepe, hiszen azzal, hogy Universal Pictures 2023. július 21-re tűzte ki Nolan filmjének hivatalos premier dátumát, jócskán feladta a leckét a “konkurens” Warner Bros. Is, melyik filmjét is futtassa meg az Oppenheimer-rel szemben. Habár az eredeti tervek szerint egy másik film került be a naptárba, nevezetesen James Gunn Coyote vs. Acme-ja, a stúdió 2022-ben bejelentette, hogy inkább az akkor még készülő Barbie premierjét fogja arra napra időzíteni. Ez a lépés nem csupán gazdasági szempontból bizonyult nem csupán okos, de meglehetősen profitábilis lépésnek, mindamellett Nolan és a Universal Pictures is meglehetősen bosszankodva fogadta ezt a lépést a konkurens stúdiótól. Nevezetesen a rendező a Barbenheimer kapcsán rendre kitért a válaszadás alól, hogy vajon meg fogja-e nézni Gerwig filmjét, vagy sem. Mindamellett, hogy Nolan dühösen fogadta a premier körüli döntést, az internet népe azonban gyorsan meglátta a lehetőséget, hogy valami maradandót alkothasson, így megalkották az ún. Barbenheimer-t. A jelenség nem csupán azért futott hatalmasat és vált virálissá, mert a két film a skála két széléről lett kiválasztva, hanem azért is, mert túlzás nélkül kijelenthető, hogy a pandémia óta talán ez az első nagyobb tömegeket megmozgató szórakoztatóipari esemény, amelynek semmi köze sincs sem a DC-nek sem a Marvel-nek.  

Greta Gerwig jó úton haladt a feledhető, televíziós színésznői karrierút felé, hiszen a bukott, How I Met Your Mother spin-off, a How I Met Your Dad pilotjában láthattuk egy rémes díszlet, középszerű dialógus és néhány ismeretlen színész között, akik bíztak benne, hogy ez lesz az igazi áttörés. Habár érthető módon a sorozat nem kapott többet egyetlen egy epizódnál, Gerwig nem sokáig tétlenkedett, és a mainstream helyett inkább a független filmek irányába indult el. 2015-ben láthattuk, férje, Noah Baumbach kritikai sikerében, a Mistress America-ban, ahol nem csupán a főszerepet, de a forgatókönyv írásának nagyobb részéért is felelt. Az igazi áttörést a 2017-es év hozta meg Gerwig-nek, amikor az A24-ral karöltve csinálták meg akkori filmes szezon egyik legizgalmasabb filmjét, a Lady Bird-öt. A darabot nem csupán maga írta, és rendezte, de a kritikai siker mellett minden létező filmes díjat és jelölést magáénak tudhatott, többek között öt Oscar-jelölést, köztük a legjobb rendezőét. A színész/rendező az elmúlt öt év egyik legnagyobb húzónevévé vált, beválasztották a Time magazin 100 legbefolyásosabb embereinek listájába, innen pedig egyenes út vezetett 2023-ig, ahol az idei év, valamint túlzás nélkül a Warner Bros Pictures egyik legnagyobb dobását bízták rá, a nagyon színes és nagyon szórakoztató Barbie-val. Gerwig nem csak azt bizonyította be, hogy jó színésznő, de azt is, hogy sokkal jobb rendező, mint színész, és sokkal jobb író, mint rendező. Munkássága betudható egy Olivia Wilde Wannabe karrierrel, hiszen ő is megkapta a Warner Bros Pictures bizalmát a tavalyi évben a Don’t Worry Darling kapcsán, ami nem teljes mértékben hozta a hozzá fűzött reményeket. Wilde ment, de Gerwig úgy tűnik nagyon is maradni fog, no nem csak azért, mert remek potenciállal bír, hanem olyan érzékletesen nyúl egy-egy témához, ahogy talán csak Jordan Peele tudna. A Barbie az első pillanattól kezdve bevonzza a nézőt, kezdve a 2001: Space Odessy-t idéző nyitányával, és egyre csak az jár a fejében, hogy most ez mégis mi a fene akarna lenni? Egy vígjáték? Tanmese? Dráma? Társadalmi korkép? Egy nagyon hosszú Barbie reklám? A válasz pedig a film végén egy egyöntetű igen, ez bizony mindegyik egyben. A darab a téma könnyedsége ellenére nagyon is komolyan veszi magát, a mellettem ülő férfi csupán úgy konstatálta a filmet, hogy bizony ő nem erre számított. Ez nem jelent rosszat, sem kritikát, egyszerűen a film gerilla maketingének eredménye az, hogy olyanokat is becsábított a mozik székeibe a film, akiket alapvetően nem érdekelne egy babáról szóló film, amiben Ryan Gosling egy igazi pojácát játszik. A moziterem félig teli nézőközönsége velem együtt hallgatott el, és nevetett az okos és szellemes poénokon (mondjuk az I’m KEnough-nál szerintem menőbb lett volna az "If I can, You Ken" szlogen, de a kontaminációkról később), és konstatálta a tényt, hogy bizony – spoiler nélkül is – egy remek filmélménnyel lett gazdagabb. A Barbie nem csupán igényesen pedzegette a társdalmi /nemi szerepeket, hanem mögöttes üzenete univerzálisnak tekinthető a nézőközönség nemétől, orientációjától vagy korától függetlenül is. Margot Robbie-t a The Wolf of Wall Street óta öröm látni a filmvásznon – nem ideszámítva egy szintén másik, méltatlanul bukott sorozatot a Pan Am-et – és még inkább öröm, hogy megtanulta a tehetségét a legjobb minőségében hasznosítani és okosnak mondható döntésekkel megerősíteni, így nem csupán Harley Quinn-ről, de immáron Barbie-ról is ő jut majd legelőször eszünkbe. Robbie mellett egy egész sztárkavalkádot felvonultató film egyik gyöngyszeme volt Ryan Gosling, akit a The Nice Guys óta nem láttunk ennyire kényelmesen egy szerepben, és akinek tényleg kijár egy Oscar-jelölés, ha már Johnny Depp-nek és Reneé Zellweger-nek is járt Jack Sparrow-ért és Bridget Jones-ért. A két főszereplő mellett jutalomként láthatjuk még Kate McKinnon-t, George Michael Cera-t, America Ferrera-t, és Will Farrell-t is, utóbbi pedig “Elf” szintű magasságokba tör alakításával. A film, habár rendkívül szórakoztató volt, nagyon sok mindent akart magába tuszkolni, kezdve a feminizmust, a nők helyzetét a mai világban, a patrichátus fogalma és az önelfogadást, ám egy kis megfelelési kényszer általi izzadságszag is érződött a film befejeztét követően, de minden negatívum és pozitívum ellenére is egy könnyed, ám maradandó élményt hagyott bennünk Gerwig Barbie-ja. Fogalmazhatnék úgy is, hogy méltó ellenfélnek bizonyult az Oppenheimer-rel szemben, de ezzel a kijelentéssel hazudnék, mivel Nolan-nel csupán David Fincher kelhet versenyre.  

Forrás: Credit: @shadowknightdk (Twitter)

A nagy zivatar kezdetekor vonultunk be ismét a 8 órakor kezdődő vetítésre, ahol a buborékos vizem várokozása közben körülnézve konstatáltam a nézőközönség létszámát. A csaknem teltházas vetítés talán még a Barbie-nál nagyobb hype-pal vette kezdetét, de amikor a villanyok végre kihunytak, és elégedett ciccenéssel bontottam meg a bubis Szentkirályimat, akkor értettem meg igazán, hogy amit most az elkövetkezendő három órában látni fogunk, az bizony nem csupán egy film, művészet, hanem egy olyan élmény, amelyet senki nem vehet el tőlünk hátralévő életünk során. Christopher Nolan nem csupán a Tenet-tel kockáztatott a pandémia idején – aminek az első öt percét sírással fogadtam, szerencsémre az akkori kötelező maszkviselés által felfogta a könnyeimet az anyag –, hanem most is, hiszen olyan témát választott alapanyagául, amivel nem sokan bírnának el. J. Robert Oppenheimer élete már önmagában is megfilmesítésért kiállt, de érdekesség, hogy kalandos út vezetett ahhoz, hogy Nolan filmesítse meg a történetet. Még a Tenet forgatása során adott Pattinson egy Oppenheimer beszédeit tartalmazó könyvet Nolan-nak ajándék gyanánt. Ahogy a Tenet-ben is egy “szörnyű technológia” létrejötte körül forgott a fő cselekmény, így felmerült a kérdés: mi lenne, ha az alap koncepciót a valóságban alkalmaznák, és nem csupán a tudományos-fantasztikum határán. Nolan szívügyeként tekintett a filmre a pandémia okozta szituáció után, mivel az eredeti tervek szerint Oppenheimer életéről az HBO Max gyártott volna le egy streaming-re szánt filmet.  

“Oppenheimer messze a legkomplexebb és legparadoxabb ember, akivel kapcsolatban filmet forgathattam. Mondom ezt úgy, hogy a hátam mögött tudhatok három Batman filmet is.”  

2021 szeptemberében vált véglegessé, hogy a rendező fogja irányítani a film munkálatait és maga készíti a forgatókönyvet is hozzá, a történet alapjául pedig a 2005-ben megjelent regény, az American Prometheus szolgált ihletül. Nolan a film kapcsán több stúdiót is megkeresett a filmesítés kapcsán, kivéve a már korábban említett Warner Bros Pictures-t nem. Tudniillik a rendező és a filmstúdió között egyfajta feszült kapcsolat alakult ki, amire az ember felhúzza a szemöldökét, tekintettel arra, hogy Nolan közel 20 évig a Warner égisze alatt gyártotta filmjeit és legnagyobb sikereit, mint az Interstellar, az Inception vagy a Dark Knight Trilogy. A feszült kapcsolat másik aspektusa a streaming térnyerése, amelynek kezelésével a stúdió és Nolan nem pont értett egyet, hiszen a Warner még a pandémia idején úgy döntött, hogy a premierrel egyidőben teszik az HBO Max kínálatába filmjeiket, köztük az akkor készült Tenet-et is, ami zászlóshajóként masírozott be a mozikba a covid járvány kellős közepén. Nolan nem csupán azt nehezményezte, hogy tiszteletlenül jártak el, nem csupán vele, hanem az összes színésszel, stábbal és alkotókkal szemben, hanem azt, hogy egyeztetés nélkül került be a streaming kínálatba a film, amely több, mint 365 millió dollárt gereblyézett össze a mozi pénztárakban. Ez tekintetbe véve a tényt, hogy a legtöbb ember nem, hogy a családját nem látogatta meg ebben az időszakban, hanem a moziba is csak indokolt esetben látogatott el, nem kis szám.  

Ezzel a hangulattal jutunk el 2023. július 21-hez, a Barbenheimer második felvonásához, amivel kapcsolatban azt biztosan ki tudom jelenteni, hogy örülök, hogy a Barbie-t láttam előbb. Az Oppenheimer nem csupán hangulatában, képi világában, és lehengerlő stílusában szippantja be a nézőt azonnal, mivel egyre csak azt juttatja eszünkbe, hogy senki más nem lenne képes erre, csak és kizárólag Christopher Nolan. Túlzás nélkül kijelenthetem, hogy habár a rendező egyik leghosszabb alkotásáról van szó, egyetlen egy felesleges szó, jelenet vagy lezáratlan szál sincs a filmben, feszes forgatókönyve és maximalista rendezése mellett. A sztori nem csupán magával ragad, de a film végeztével velünk is marad, olyannyira, hogy másnap is csak egyre ezen agyalunk. Meglehet a sors keze, de legutoljára egyetlen egy film volt képes erre, még 2014-ben (amely a legjobb éve volt a filmeknek, 'evör'), a szintén Nolan által rendezett Interstellar. Az Oppenheimer nem csupán egy ember önéletrajzát meséli el, hanem körbe is járja azt, próbál magyarázatot és értelmet keresni a fő karakter motivációira, a nézőt a film végén egyetlen gondolattal hagyva: még. Legnagyobb örömünkre végül végre a remek ír színészt, Cillian Murphy-t tették meg főszereplőnek, Nolan ügyeletes mellékszereplőjét, aki nélkül talán már nem is Nolan film a Nolan film. Murphy a rá jellemző zsenialitással állt a karakterhez, és szinte el is felejtettük a Peaky Blinders-t, a 28 days later-t, és ehhez még csak maszkot sem kellett viselnie. A rendező szó szerint Hollywood legjobbjait futtatja fel, így köztük viszont láthatjuk hosszabb, rövidebb ideig Gary Oldman-t, Robert Downey Jr.-t, Florence Pugh-t, Rami Malek-et, Emily Blunt-ot, Matt Damon-t, Matthew Modine-t, Benny Safdie-t, végre Josh Harnett-et, és Kenneth Branagh-t is (akivel legutóbb a Tenet kapcsán is találkozhattunk). Nem tudok olyan szót találni, ami leírná a filmet, legyen elég csak annyi, hogy ezt bizony moziban kell megnézni, mert ilyen élménnyel, nem mindennap távozik a néző a közönség soraiból.  

A box office eredményeket összevetve nem okoz meglepetést az eredmény: mindkét film, habár szinte felfoghatatlan, 100 millió dolláros költség felett készült el, a Barbie jelenleg vezet a maga jelenlegi 70 millió dolláros bevételével, míg az Oppenheimer 30 millió dollárral kullog a második helyen a filmes bevételi listán. Felmerülhet a kérdés: mégis, hogy lehet, hogy egy szőke csaj kenterbe veri Nolan-t? Halkan jegyzem meg, hogy nem ez az első, hogy az angol rendező hölgyekkel versenyzik, hiszen ugyanezt tette a Dark Knight Rises idején a Meryl Streep-pel, Amanda Seyfried-del és Mamma Mia-val 2012. július 18-án, vagy 2017. július 21-én, ahol szintén egy napon mutatták be, a nálunk sajnálatos módon be nem mutatott Girls Trip-pel a Dunkirk-öt.  
Kétség kívül ki kell jelentenünk nem vagy kor függvénye nélkül: Christopher Nolan korunk egyik legjobb filmkészítője, és kétségkívül egy lapon említhető Clint Eastwood-dal, vagy Orson Welles-szel. Összehasonlítás nélkül is érezhető, hogy a közönség ízlésének igényei is jól tükröződnek a Barbenheimer során, hiszen jelenleg a Barbie köröket ver az Oppenheimer-re bevétel tekintetében. Gerwig vitathatatlan összeszedettsége és Nolan maximalista profizmusa nem hasonlítható össze, hiszen két teljesen különböző rendezőről és két különböző stílusról van szó, mégis joggal merül fel a kérdés: hogy lehet ez? Jelenleg nem arról van szó, hogy Nolan nem ön azonos, hiszen az Oppenheimer az a film, amit a szomszédodnak, az összes rokonodnak, és a barátaidnak említesz meg egy vasárnapi ebéd során, hanem hogy az újabb generáció nem találja meg a kapcsot Nolan filmjeihez vagy rosszabb esetben nem tud azonosulni a rendezővel, ezzel azt eredményezve, hogy egy látszólag üres, habkönnyű és mindenki számára fogyasztható tartalomra fizet elő inkább, mint egy három óráig tartó gyomorszájra mért ütésre. A Marvel és a DC filmek az elmúlt 15 évben jócskán hozzászoktatták a moziközönséget a könnyed és szezonális darabokhoz, hogy jelenleg Nolan filmje hiába emelkedik ki általános szinten, a számok tekintetében nem ez köszön vissza.  

Forrás: (Gondolkodtam, hova szúrjam magam, valahova ide gondoltam) telefonom képgalériája

Hiába a viszály, a harc, a megosztottság, egy tökéletes világban Barbie és Oppenheimer együtt sétál az Abbey Road-on egymás után a zebrán, vagy fog kezet a Warner Bros stúdiójának udvarán, de mennek el egymás filmjeit is megnézni. Mindkét film saját jogán jutott oda, ahova, az összehasonlítás pedig minden szempontból értelmetlen, de mi tagadás, hálásak vagyunk a Barbenheimer-ért, vagy az általam csak Oppie-ként deklarált eseményért.

Hiszek egy Barbenheimer-ben.