Kulturpunktúra

A színész, akinek a középső neve Dalgliesh

2022. április 24. - norciuszcolombus

Itt álljunk is meg egy pillanatra, hiszen bejegyzésünk főszereplője, Henry Cavill mellett nehéz szó, más erős, kemény vagy égő viszketés nélkül elmenni, nemtől és kortól függetlenül. Cavill, habár már közel 20 éve van a pályán a 2020-as évek 2010-es évek Ryan Gosling-jává nőtte ki magát az utóbbi pár évben, hiszen még a csapból is, kis túlzással, de ő folyik. Állíthatjuk, hogy Anglia elsőszámú színész exportcikkjének számít Idris Elba és Tom Holland mellett, karrierje pedig sosem látott magasságokban repül az elmúlt éveknek, a jó szerep választásoknak, és véleményem szerint egy remek PR-csapatnak köszönhetően. Szerepet vállalt nemcsak Superman-ként, DC franchise három filmjében többek között Ben Affleck és Gal Gadot oldalán, láthattuk gonosztevőként Tom Cruise mellett a Misson: Impossible - Fallout darabjában, Guy Ritchie méltatlanul alulértékelt The Man from the U.N.C.L.E. című filmjében, Napoleon Solo szerepében, de aki szemfüles és régóta néz tévét, az még a fájóan rövid The Tudors című sorozatból is emlékezhetnek az akkor még “tejfeles szájú” Cavill-re. A köztudottan nagy videojáték bolond színész ám igazán csak a Netflix égisze alatt gyártott sorozatban, a The Witcher-ben tudott igazán kibontakozni, ahogy arra emlékszünk Ryan Reynolds és a Zöld lámpás a Deadpool esetében is, ahol a címszerepben láthatjuk egy olyan történetben, ami a második évadra végre összeszedte magát.  

Forrás: Elle Magazine, Michael Schwartz

“A pandémia idején még maszkkal az arcomon is szinte mindenki felismert. A rivaldafény sokszor hasznos tud lenni, de ugyanakkor rendkívül megterhelő is egyben” 

A még mindig csak 38 éves színészt, habár Superman-ként ismerte meg a világ, kis híján majdnem elkerülte a szerencse. Bevallása szerint, éppen akkor, mikor Zach Snyder, a Man of Steel rendezője kereste először telefonon, a színész annyira elmélyülten játszott a World of Warcraft-tal, hogy annak ellenére, hogy hallotta a csörgést, úgy döntött, hogy nem válaszol a hívásra. Annak ellenére, hogy a akkori, új Superman film tárgyalásai már 2004-ben elkezdődtek, már eleve Cavill-lel tervezték leforgatni azt, ám később Bryan Singer kezei között újra casting-olták a szereplőlistát, így a főszerepet Cavill helyett végül Brandon Routh kapta, aki mondhatni megmentette a színészt egy ólajtó szintű bukástól, a Superman Returns elől, annak ellenére, hogy a 2006-os film iránya, és minősége cseppet sem jelentett csalódást, de valahogy mégsem tudott működni.  
Ez persze nem az egyetlen szerep, ami Cavill-t végül elkerülte, sőt kétszer is ugyanaz a színész, Robert Pattinson happolta el előle a munkát. A negyedik Harry Potter film egyik mellék, de fontos szerepére volt esélyes Cavill, mégpedig Sedric Digory karakterére, akit később Pattinson formált meg. Később, a Stephanie Meyer vámpíros lányregény sorozatában, a Twilight-ban is majdnem megkapta Edward szerepét, hiszen az írónő “tökéletes Edward”-ként hivatkozott a színészre. Érdekesség, hogy Pattinson szintén Cavill megmentője volt, hiszen nyilvánvalóan utálta a filmeket és az inkonzekvens sztorit, viselkedése pedig olyannyira szélsőséges volt, hogy kis híján kirúgták Pattinson-t a forgatásról, Meyer-t pedig a könyvek kapcsán a következőképpen jellemezte: ez a nő őrült.  

Cavill nem csupán angol, jóképű, és olyan arcvonásokkal rendelkezik, hogy modellként is érvényesülhetne, de a közvélemény, vagyis az internet népe egyértelműen a tökéletes James Bond választásként gondol a színészre. 2005-ben egy karnyújtásnyira került ettől az álomszereptől, hiszen az akkor előkészületben lévő Casino Royal című Bond film egyik legesélyesebb választása volt, sőt a rendező, Martin Campbell is rá adta voksát, ám végül Daniel Craig-nél landolt a karakter, mondván, mivel a producerek túl fiatalnak tartották Cavill-t a szerepre. Jelenleg nem tudunk semmi konkrét az új Bond személyével kapcsolatosan, ám Cavill kijelentette, hogy nyitott a szerepre, és a producereknek sem lehet semmi kivetnivalója a színész korával kapcsolatban. Bond ide, Digory oda, a színész karrierőrangyala 2011-ben ért el hozzá, és hozta el azt a szelet, ami a karrierjének szükséges volt. Superman-ként idestova négyszer láthattuk.  

“Rengeteg van még számomra Superman-ként, hogy meséljek még, örülnék, ha lehetne erre még lehetőségem.” 

Kétségtelen, hogy Cavill nagy közönségsikernek örvend, ám eddig még egy, komolyabb díjat sem zsebelt be, ahogy szerepeit is mondhatni alakítás szempontjából megúszósan választja meg, de az viszont látszik, hogy kétségkívül próbálkozik. Láthattuk gonoszkodni Tom Cruise mellett a Mission Impossible: Fallout-ban, a kasszasiker Immortals-ban ahol Theseus-ként láthattuk, valamint Bruce Willis és Sigourney Weaver oldalán is a hatalmas bukásként mozi történelembe vonuló, The Cold Light of Day című akciófilmben. Cavill a filmezés új Keanu Reeves-e, akit képtelenség nem kedvelni, ám a nézők szívébe kétséget kizáróan a Netflix által gyártott The Witcher című sorozattal került be, ezzel a nézők, egy új réteget is megszólítva. A lengyel fantasyíró, Andrzej Sapkowski regényeiből készült sorozat hatalmas siker lett, nemrégiben bejelentve, hogy a műsor harmadik évadot is kap, amelynek forgatását nemrégiben kezdték el hivatalosan. Cavill-t több, mint kétszáz ember közül választották ki, nem mellesleg a színész nagy rajongója a regényből készült videó játéknak és a Witcher könyveknek is. Ez a jó értelemben vett megszállottság meglátszik Cavill alakításán, ahogy nyilatkozatain is, mennyire komolyan veszi a sztorit, a szerepet és magát a munkát is. A The Witcher híres kádas jelenetéért szinte az egészségét kockáztatta, hogy szó szerint hozza a legjobb formáját a nézőknek és a show-nak is.  

Forrás: Netflix

“A diéta a legborzalmasabb rész az egészben, folyton éhes vagy. De dehidratálnak is kell néha lenned, ha olyan jeleneteket készülsz, ahol kell egy bizonyos fizikum. A bőröd egyszerűen így jobban rátapad az izmaidra, és jobban néz ki a jelenetben, mindazonáltal ezt nem ajánlom senkinek.” 

Az egészségét és a testi épségét azonban Cavill kicsit sem kíméli, hiszen a magánéletben is nemcsak szívesen sportol, de jiu-jitsu-zik, és néhány filmért, vagy egy-egy jelenetben, dublőrt nem használva kell verekednie, vívnia, vagy éppen repülőgépből kiugrania. A The Witcher második évadában egy jelenet során azonban olyannyira megsérült, hogy saját bevallása szerint az még a karrierjének is véget vethetett volna.  

“Az erdőben futottam, és minden tele volt műhóval, ami nagyon csúszott. Talán két vagy három jelenetet vehettünk már fel, éreztem, hogy nagyon fáztam. Amikor aztán újra elkezdtem futni, a lábammal beleütköztem valamibe, és összeestem. Később derült ki, hogy elszakítottam a térdszalagomat. 

A forgatás azonnal leállt, Cavill pedig kényszerpihenőre kényszerült. A felgyógyulás után orvosi utasításként csupán napi öt órát forgathattak vele, mivel a színész fizikailag csupán ennyit lehetett talpon a kímélés érdekében. Habár ez kezdetben megvalósítható volt, ezek az időszakok jócskán kitolódtak a napok és a hetek múlásával.  

“A munka egyre hosszabb és hosszabb lett, muszáj volt tennem valamit. Annyit mondtam “srácok, tudom, hogy ezt be kell fejeznünk, de ha megint megsérülök, akkor nem csak a karrieremnek van vége, de lehet, hogy az show-nak is.” ”  

Cavill azonban nem is tervez lazítani a megfeszített munkatempóját, hiszen kétszer biztosan láthatjuk idén. Az egyik a szintén házon belül, a Netflix által gyártott Enola Holmes második részében hozza Sherlock szerepét, valamint az Argylle című kémfilmben is láthatjuk majd a legjobbak mellett, mint például az Emmy-díjas Catherine O’Hara, az Oscar-jelölt Bryan Cranston, valamint az Oscar-díjas Sam Rockwell. A színész nyilatkozatai alapján azonban egy két lábbal a földön járó ember képét engedik feltételezni. Saját bevallása szerint gyerekkora óta megszállott gamer, ennek ékes bizonyítéka, hogy feltöltött egy videót, amin egymaga szerel össze egy PC-t, ami a videó végén kifogástalanul működik is. Ezzel kapcsolatban a színész mindenkinek annyit ajánl, hogy olvassák el a használati utasítást, ahogyan azt ő is tette, mert az a legnagyobb segítség.  
Mindazonáltal, ha nagyon unatkoznánk, íme ahogy Henry Cavill Andrzej Sapkowski regényéből olvas fel, és amelyet esti meseként is szívesen hallgatnánk.  

 

Források:
https://www.nme.com/features/tv-interviews/henry-cavill-witcher-season-2-injury-3119581 
https://time.com/5337130/henry-cavill-metoo-gq/ 
https://www.hollywoodreporter.com/tv/tv-features/henry-cavill-interview-witcher-superman-1235044553/ 

süti beállítások módosítása
Kulturpunktúra