Szóval, hogy ki is vagyok? Nos, gyakran még magam sem tudom.
Kezdte beszédét saját magával kapcsolatban egy 2010-es TedX előadáson Taika Waititi. Az új-zélandi születésű, orosz zsidó és maori felmenőkkel bíró színész, rendező, író és életművész a mai filmipar egyik kiemelkedőbb alakjává nőtte ki magát. Különcsége sokszor megmutatkozott karrierje során, elég csak első Oscar-jelölését említeni, amikor 2005-ben felkonferálták a nevét a legjobb rövidfilm jelöltjeinek kategóriájában, Waititi egyszerűen úgy tett, mint aki alszik, és akit legkevésbé sem érdekli a dolog. Leginkább egyik jövedelmező rendezői megmozdulása után figyelt fel rá a "mainstream média" és a nagyközönség a Thor: Ragnarok kapcsán, amiben a sikertelen puccsot megkísérlő kőember, Korg hangját is kölcsönözte a történetben. Emellett számos sikeres és kevésbé sikeres alkotások is köthetőek a nevéhez, mint a maradandó élményt nem adó Zöld lámpás, az egészen hihetetlen mokumentum What we do in the shadows vagy az eszement szatíra, a Jojo Nyuszi, amikben színészi képességeit is megmutathatta a nagyérdeműnek, és azt, hogy szeret aludni. A sokoldalú művésznek, akinek hobbija az alvás, vajon miben is rejlik a varázsa, és hogyan jutott el Wellingtonból Hollywood-ba Taika Waititi?
“A tapsolással csak vesztegetitek az időmet.”
Forrás: GQ/Steven Taylor
Ez az egy mondat tökéletesen összefoglalja Waititi karrierjét, hiszen saját bevallása szerint jó ötletek híján egy erénye van, ami másnak nincs: a kreativitás. A rendező karrierje elején még nem filmkészítőként, hanem illusztrátorként dolgozott, legfőképp szatirikus rajzai és karikatúrái keltették fel figyelmét a nagyérdeműnek. Saját munkájának nem a filmezést, a rajzolást vagy a színészetet tekinti, hanem inkább önmaga kifejezését és ötleteinek megvalósulását különböző eszközökkel. “Azt hiszem, hogy a gyerekkorom formált azzá, aki ma vagyok. Az ahogy a történeteket megírom, vagy ahogy a filmeimmel törődöm...Gyerekkoromban szerettem azokat a dolgokat, amiket mások elhajítottak, viszont én ezeket tudtam használni, és az enyéim lehettek.”
2005-ben jött el az első nagy siker a filmes számára, amikor a Two Cars, One Night rövidfilmjét beválogatták a legjobb rövidfilm kategóriájában a 77-dik Oscar gálára, ahonnan végül Andrea Arnold távozott nyertesként, aki többek között Fish Tank-ért is felelős. A kisebb sikerek után a 2010-es években kezdett Waititi szekere beindulni, hiszen a Boy című filmje, amelyet nem csak írt és rendezett, de az történet egyik kulcsszerepét is magára osztotta. A filmben ötvöződik a dráma és a humor is, amely nagyon egyedi, amolyan Waititi-féle egyveleget alkot, viszont tény, hogy működik. A történet a forgatás során alakult azzá, ami hiszen Waititi egy interjú során elmondta, hogy a filmnek több címe is volt ez idő alatt, és a filmből is rengeteg leforgatott jelenetet kivágtak, míg végül megkapta a végső változatot a film. A nagy fába vágott fejsze nem maradt jutalom nélkül, hiszen szülőhazája, Új-Zéland minden idők legsikeresebb és legtöbb bevételt hozó filmjévé avanzsált az alkotás.
“...Azt hiszem 2005-ben kezdtük el írni, én és Jemaine az egész sztorit. Nem nagyon tudtuk, hogy miről fog szólni, egyben viszont biztosak voltunk, hogy csinálni akarunk egy vámpíros filmet...akkortájt viszont, amikor befejeztük a filmet, akkor jöttek ki "ezek" a vámpíros filmek, szóval mit is mondhatnék. Azt hiszem rosszul időzítettünk”...
Forrás: WHAT WE DO IN THE SHADOWS/MADMAN ENTERTAINMENT
Rendkívül elegáns módon utalt Waititi az Alkonyat filmekre egy 2014-es interjúban a What we do in the shadows című kapcsán. A filmre elég nehéz bármilyen jelzőt is ráaggatni, az egészhez pedig hozzátartozik, hogy saját bevallása szerint vámpíros filmeket is nézett, hogy ihletet kapjon a történet elmeséléséhez, így a Penge sorozat, az Underworld sorozat, a Twilight filmek, külön kiemelve azt a részt, amelyikben “a lány megszüli az ördög babát”, valamint a Buffy, a vámpírok réme. Jemaine Clement-tel karöltve hozták létre az abszurdnak látszó történetet, ami hétköznapi vámpírokat mutat be takarítás, főzés, lakógyűlés és bulizás közben, mindezt pedig dokumentarista köntösben álcázva. Waititi különlegességét pedig mi sem példázza jobban, hogy az alapul vett és ihletet hozó filmek, és a What we do in the shadows stílusában, hangvételében, és történetmesélésében egészen eltér tőlük, ellenben kerülték is és nem is tartották fontosnak az utalások a vámpíros filmekre, amely okos döntés volt részükről. 2014-ben a Sundace Fesztiválon debütált az alkotás, ami anyagi és kritikai sikert is hozott számukra. A filmből az FX csatorna Jemaine Clement vezetése alatt készített sorozatot, ahol a második évad a tervek szerint 2020. áprilisában érkezik.
Észrevehetően stresszes időszakon lehetett túl a rendező tekintve, hogy a 2017-es Thor Ragnarok premierjén ősz hajjal jelent meg. A filmet nemcsak rendezte, hanem a film egyik legviccesebb karakterét Korg-ot keltette életre. A független filmek után blockbuster-t rendezni nagyobb költséggel és nagyobb kockázattal jár. De vajon van-e különbség a két irány között, Waititi egészen egyszerű válasszal élt a kérdésre:
“Persze, hogy van. A menza. Teljes mértékben eltér, mintha 15 szintet ugranál. Ahelyett, hogy te vágnád fel a répát a stábnak, itt más vágja fel a répát neked, miközben valaki szőlővel etet.”
Az első Thor film, Kenneth Branagh rendezésével kontrasztba állítva Waititi tálalása a menzához hasonlóan teljesen eltér. A korábbi Marvel filmekkel ellentétben a Thor: Ragnarok nincs híján humornak, és kijelenthetjük, hogy a filmben a címszereplő karaktere is beérett Waititi vezénylése alatt. Kissé összeegyeztethetetlen képet alkot az, hogyan is kerülhetett egy új-zélandi független filmes rendező a hollywood-i álomgyár középpontjába? Saját elmondása szerint semmi kedve nem volt az egészhez az elején:
Egyszerűen nem akartam azt, hogy folyamatosan meetingekre járjak, főleg nem Los Angelesben. Viszont az egyik találkozón elmondták mennyire kedvelik azt, amiket csinálok, érdekelne téged ez az egész? Annyit mondtam, hát talán...
Mint később kiderült, a Marvel Studio célirányosan Taika Waititi-t szemelte ki az Thor: Ragnarok rendezésére. A film Waititi komfortzónáján kívül esett, hiszen merőben szembe ment az eddigi karrierjének állomásaival, viszont a 180 milliós budget ellenére is a rendező stílusa és hangja nem siklott el a történet elmesélése folyamatában, így mindennek dacára is érezhettük, hogy “egy Waititi” filmet nézünk. A film kritikai és anyagi sikert hozott, 2017 egyik legtöbb bevételét hozó filmje lett, a Rotten Tomatoes-on pedig jelenleg 93%-on áll a film, és folytatást is rá bízták.
Forrás: COURTESY OF KIMBERLEY FRENCH/FOX SEARCHLIGHT
“Már az eléjén rájöttem arra, hogy ezt a filmet mennyire nehéz lesz megvalósítani, amúgy is új-zélandi vagyok és rémes a megvalósításokban.”
Így kezdődött az utóbbi évek egyik leghatásosabb és legsikeresebb filmjének története. Waititi, amikor az egyik barátjának mesélt a történetről, ami a második világháborúban játszódik, csak elhúzott szájjal annyit felelt, hogy nem érdekli a sztori. Nagyobbat nem is tévedhetett volna. A vaskos forgatókönyvet Waititi egész egyszerűen szétküldte a filmgyártóknak, lesz ami lesz alapon. Egy stúdiót érdekelte igazán a rendező ötlete, a Fox Seachlight-ot, akik az utóbbi évek legjobb Oscar-díjas filmjeiért felelősek, mint például a Három óriásplakát Ebbing határában, A kedvenc vagy legsikeresebb vállalkozásuk, a Gettómilliomos. A stúdió kötélnek állt Waititi "náci vígjátékának" megvalósításával kapcsolatban, viszont egy feltételt szabott a megfilmesítés során, mégpedig azt, hogy Hitlert nem játszhatja más, mint maga Waititi, aki ellenben a stúdió kérésével, nem is igazán akart szerepet vállalni a filmben. Csak úgy konstatálta az esetet: Mi bajuk ezeknek az embereknek?
Végül Waititi elvállalta a képzeletbeli Hitler szerepét, és így megszülethetett legizgalmasabb vállalkozása, a Jojo Rabbit. A legtöbb néző, ha meghallja bármilyen filmmel kapcsolatban a második világháborút, egy lerágott csont juthat eszébe, de pontosan ezért igazolja Waititi filmje azt, hogy nem is lehetne aktuálisabb a mondanivalója.
Forrás: ANDREW ECCLES FOR VARIETY; PHOTOGRAPHED AT THE H CLUB LOS ANGELES
Egy Guardian kutatás a második világháborúról való ismereteinket vizsgálta az Egyesült Államokban, és egészen zavarba ejtő végeredményt közölt. A kutatásban 11 ezer felnőtt amerikai vett részt, a megkérdezettek fele nem tudta megmondani, hogy mennyi zsidó ember vesztette életét a holokauszt során, a megkérdezetettek kicsivel, több mint fele tudta megfelelően megsaccolni, mikor is volt a második világháború. Egy hasonló kutatás pedig nagyobb statisztikai képet festett le ezekről az ismeretekről, ami szerint az amerikai felnőtt lakosság 41%-a, és az amerikai Y-generáció tagjai, a millenials-ok 66%-a sosem hallott Auschwitz-ról.
A film mögöttes mondanivalója a padlóhoz szegezi a nézőt, annak ellenére, hogy itthon közel 50 ezer néző vetemedett arra, hogy megnézze a Hitler jelmezben parádézó Waititi-t, szerény meggyőződésem szerint igazi látásmódja és tehetsége a Jojo Rabbit-ban mutatkozik meg igazán.
Világszerte több, mint 90 millió dollárt hozott a film, és egyenes utat az Oscar felé, hiszen a legjobb adaptált forgatókönyvért cserébe vehette át a díjat Natalie Portman kezéből.
“Ez meglepően könnyű, azt hittem a szobornak nehéznek kellene lennie.”
Annak ellenére, hogy kétségtelenül karrierje csúcspontjára érkezett a rendező, továbbra sem áll le a munkával, hiszen gőzerővel dolgozik. 2021-re ígérik a direktorálása alatt érkező Thor film folytatását, a Netflix számára ír két rajzfilmet, ami a Charlie és a csokigyáron alapszik, valamint színészkedni is beugrott a Ryan Reynolds-szal érkező vígjátékba, a Free Guy-ba. Így összességében nem féltjük Waititi-t a jövőben sem, viszont remélhetőleg ez a kollaboráció a két színész között jövedelmezőbbnek és maradandóbbnak bizonyul, mint a legutóbbi szereplésük a Zöld lámpásban...
