Tudjátok, volt az a sorozat, amiben 6 ember, egymás barátai, keresték önmagukat New York-ban, aztán a széria 10 évig ment, minden egyes szereplőből világsztárt csinálva, de egyikük mégis kilóg ebből a sorból. Hiába a tehetség, hiába a sárm. Bennünk pedig jogosan merül fel a kérdés: miért nem sikerült Matthew Perry-nek elérni az átütő sikert, ami pedig annyira osztályrészül kellett volna, hogy jusson neki? Ha Matthew Perry nevét olvassuk valahol, akkor pár dolog juthat eszünkbe: a színész gyógyszer és drogfüggősége, a Jóbarátok és az, hogy hiába volt pár sikeresnek mondható mozifilmje is, a tehetséges színésznek valahogy mégsem sikerült akkora karriert befutnia, mint sorozatbéli kollégáinak. Habár magánéleti válságai rovására is írható Perry hagyományos értelemben vett sikertelen áttörése, mégis az az érzés marad a nézőben, hogy miért nem jött össze? Nézzük át a színész karrierjét, és fontosabb állomásait, annak érdekében, hogy megtaláljuk ennek az okát!
Friends
Forrás: Matthew Perry and Jennifer Aniston on the set of Friends, 1994, NBC, NBCU Photo Bank
A Friends, azaz a Jóbarátok előtt Perry nem volt ismeretlen a tévés berkekben. Szerepelt többek között a Beverly Hills 90210 című legendás sorozatban, de több, bukott pilot és egy évadot megélt széria is a számlájára volt írható, egészen 1994-ig. Marta Kaufman és David Crane közbenjárásával landolt Perry a Friends szereplőgárdájában, akikkel korábban a Dream On című, hat évadot megélt sitcom-ban dolgozott együtt. A színész akkoriban az űrben játszódó LAX 2194 című sorozattal kapcsolatban kezdett el forgatni, ám hátat fordított a biztos bukásnak elkönyvelhető szériának, és habár az alkotók más karaktert képzeltek el Chandler Bing-ként, a felolvasópróbán Perry olyannyira egybeolvadt a szereppel, hogy Kaufman azonnal zöld utat adott a színésznek. Nem titkolt vágya volt Perry-nek, hogy nem csupán sikeres, de híres is legyen, a sorozat pedig minden elvárását felülmúlta.
“Akarod a figyelmet, akarod a pénzt, és a legjobb helyet akarod az étteremben is.”
- nyilatkozta a színész. Chandler Bing karakterét pedig olyannyira jól hozta, hogy egyben ez is lett a veszte Perry-nek, hiszen a nézők és az alkotók is képtelenek voltak elvonatkoztatni tőle, a színész pedig önkénytelenül is, de minden egyes szerepében Chandler Bing egy-egy variánsait hozta, függetlenül tévétől, filmtől vagy zsánertől, ezzel kevés esélyt adva annak, hogy lappangó tehetsége teljes spektrumát megcsillogtassa. A 90-es évek második felében, főképp a sorozatnak köszönhetően olyan művészekkel forgathatott együtt, mint Salma Hayek, Chris Farley, Elizabeth Hurley, Oliver Platt, vagy John Bennett Perry, a színész édesapja, nem mellesleg Bing karakteréért a színészt Emmy-díjra is jelölték, az utolsó évadra pedig epizódonként 1 millió dollár ütötte a markát, mind az öt színésztársával együtt. A színész a Friends-nek köszönhetően a hollywood-i A-listára repült, habár ez még sem volt garancia a sikerre és a hagyományos értelemben vett áttörésre, akárhogy is próbálkozott.
The Whole Nine Yards
Vannak a filmtörténelem során olyan színészkapcsolatok és színészbarátságok, amelyek legendásnak mondhatóak. Bruce Willis és Matthew Perry párosa is egy ilyen kategóriába sorolható a The Whole Nine Yards című gengszterkomédia nyomán. Jonathan Lynn rendezése, habár a kritikusok sikerét nem teljesen, a nézők tetszését bizonyosan elnyerte, hiszen több, mint 100 millió dollárt hozott a mozispénztáraknál, nem csupán az eredetinek mondható ötlet miatt, de Perry és Willis kettősének köszönhetően is. A filmben mellettük láthattuk Amanda Peet-et, Michael Clarke Duncan-t és Kevin Pollak-ot is, akik ugyan asszisztáltak a két húzónév mellett, mégsem hoztak szégyent a filmre. Külön érdekesség, hogy a filmforgatás során Willis és Perry fogadást kötött arra, hogy a film biztos siker, vagy biztos bukás lesz. A fogadás elvesztése egy vendégszereplést eredményezett Willis számára a Friends-ben, ahol ingyen játszotta a szigorú Paul-t, mivel ez is része volt a fogadásnak. Willis pedig annyira jól hozta a szerepét, hogy egy potya Emmy-díjat is kapott a vendégszereplésért.
A film hozta siker és a pénz ellenére Perry színészi játékában semmi kiugrót nem láthattunk, hiszen ugyanazt az esetlen, mégis szerethető karaktert hozta, mint amit a Friends-ben láthattunk tőle, nem úgy, mint Amanda Peet-től, aki az egész estés film legfényesebb csillagaként játszotta le társait a vászonról. Perry ezek után, még egyszer, 2004-ben játszotta el ugyanezt a karaktert Willis mellett, a The Whole Ten Yards című folytatásban, ami jócskán elmaradt az elődje fogadtatásától. Hiába volt a remek Howard Deutch felelős a rendezésért, minden idők egyik legnagyobb bukásaként vonult be a filmtörténelembe a darab.
Perry pár évvel később, habár nem filmvásznon, de egy tévéfilm, a The Ron Clark Story című igaz történeten alapuló darabban hozott egy lényegében Bing-től eltérő karaktert, ami közben rájövünk, hogy mennyire jól is áll neki az, ha nem kényszerítik rá, hogy önmagát alakítsa egy szerepben, így rögtön egy Golden Globe-, és egy Emmy-jelölést is begyűjtött.
Studio 60 on the Sunset Trip
Aaron Sorkin nem semmi. Magára “anticlimax”-ként reflektáló író, forgatókönyvíró 2006-ban jött ki az eredeti ötletű Studio 60 on the Sunset Trip című sorozatával, ami egy Saturday Night Live-szerű műsornak a kulisszái mögé kalauzolt minket a The West Wing stílusában. Sorkin-nal pedig nem ez volt az első munkája Perry-nek, hiszen korábban egy rövid szerep erejéig láthattuk a The West Wing-ben. televíziózás krémje állt rendelkezésére a szereplőgárdában, hiszen Perry mellett Sorkin ügyeletes színésze, Bradley Whitford-ot is láthattuk, valamint főszerepet vállalt magára Sarah Paulson, Amanda Peet és Steven Weber is. A történetben rengeteg potenciál rejlett, hiszen egészen egyedi elgondolásként, ám szokásos Sorkin-csomagolásban kaptunk egy izgalmas sztorit, többrétegű karakterekkel, akiket az évadok előrehaladtával szépen le lehetett volna hámozni. Pontosan ezért is akkora fájdalom, hogy Perry-nek még csak ideje sem volt, hogy Matt Albie-t egy kicsit magáévá tegye, és kiteljesedjen a szerepben Chandler nélkül. Ám a sorozat igazi veszte nem a hanyag játék, vagy a nem megfelelő sztori volt, a 30 Rock volt és Tina Fey, aki ugyan hasonló műsort kreált, de más zsánerben nyúlt a szórakoztatóipar kulisszatitkait bemutató sorozathoz. A 30 Rock és a Studio 60’s is 2006-ban indult, ám az előbbivel ellentétben, ami hét évadot élt meg, Sorkin műsorát egy évvel később az NBC levette a műsoráról. Érdekesség, hogy Sorkin vendégszerepelt a 30 Rock-ban és utalást is tettek a Studio 60-re, amire Sorkin úgy reagált: Shut up.
Perry számára minden adott volt a sikerhez, hiszen az univerzum legjobb forgatókönyvírójának irányítása alatt próbálta hozni a legjobb formáját, és mellesleg ezzel az elvárással szemben cseppet sem is maradt alul. A küszködő, gyógyszerfüggőséggel küzdő író karaktere, aki visszatér a sketch-comedy műsorok Mekkájába, hogy ne csak volt főnökének, hanem önmagának is bizonyítson, egy az egyben Perry-re lett szabva. A színész maga is erős gyógyszerfüggőséggel küzdött, hiszen a 90-es évek végén. Vikodin és amfetamin addikciója miatt többször is részt vett elvonókúrán, valamint szent meggyőződésem, hogy 2004-ben Perry-t is érdemes lett volna meghallgatni House szerepébe, hiszen tökéletesen hozta volna a karaktert, nem csupán a vikodin miatt.
Habár kétségtelen, hogy a Studio 60 nem annak rossz minősége miatt ért véget, méltatlanul megpecsételte Perry karrierjének ívét, hiszen ebből a küszködésből a későbbiekben sem sikerült kilábalnia.
Mr. Sunshine
A Mr. Sunshine az egyik olyan alkotás Perry karrierjéből, amelyben nem csupán a főszerepet vállalta magára, de az egyik azok közül, amelyet saját maga jegyzett, írt és alkotott. A történet egyszerűségében rejlett a vonzereje az ABC számára, akik zöld utat adtak Perry projektjére 2011-ben. A Mr. Sunshine - nem összekeverendő a Netflix által gyártott koreai drámasorozattal, az azonos című Mr. Sunshine-nal - egy középkorú, szerelemben és karrierjében is szerencsétlen férfiról szólt, aki egy san diego-i közösségi aréna menedzsereként dolgozik, a mindennapjait pedig kiszámíthatatlan főnöke keseríti meg, Allison Janney szerepében. A sorozat az akkoriban népszerűvé váló single camera módszerrel készült, ami egyedi hangulatot kölcsönzött a műsornak, Perry pedig tanúbizonyságot adott arról, hogy lehet nem a legjobb színész, de íróként még sok van benne. A poénok, habár nem voltak erősek, mindegyik a megfelelő helyén landolt, a karaktereit tekintve pedig a kötelező elemek mellett látszódott, hogy mindenki élvezi a szerepét. Janney mellett láthattuk Andrea Anders-t, Nate Torrence-t és Lizzie Caplan-t is sziporkázni, de egy epizód erejéig még maga Nick Jonas is feltűnt a sorozatban. A Mr. Sunshine tiszavirág életű életet kapott a csatornától, hiszen az ABC csupán 13 epizód után elkaszálta Perry szériáját, emellett még négy epizód készült, ami sosem került adásba. A kritikusok tetszését csak részben nyerte meg a Mr. Sunshine, a New York Times egyik írója úgy fogalmazott: ‘Habár a sorozat címe Mr. Sunshine, azaz Napsugár úr, Perry sorozata korán sem ennyire fényes.’ Az valóban a sorozat számlájára írható, hogy a Modern Family sikere után próbálta meg meglovagolni a Community és még inkább az Arrested Development által kitaposott utat a single camera comedy stílust, és törekedett valami “mást” létrehozni, amelyen közben azért érződött a veríték is. A Mr. Sunshine volt Perry karrierjében az egyik utolsó próbálkozása a tévé felé, de nem a legvégső. A sors iróniája, hogy a sorozatról készült kritikákban is Bing-ként referáltak rá, és nem érkezett el megannyi film, sorozat és szereplés után sem az, amit Aniston-nak osztályrészül jutott: hogy levetkőzze magáról a karaktert, aminek a karrierjét is köszönheti.
Go On
A Scott Silveri által készített sorozat a Go On az NBC égisze alatt került műsorra 2012-ben, ami – ezt meg kell jegyeznünk - Perry próbálkozásainak egyik legjobb szériája volt, talán pont azért is, mert Silveri kifejezetten Perry-re írta a karaktert, a széria viszont szintén méltatlanul rövid életet kapott. A sorozat központi szereplője, Ryan King, a sporthír olvasó rádiós riporter, aki felesége váratlan halálával próbál megküzdeni. A tovább lépéshez pedig egyenes út vezet számára egy terápiás csoportba, ahol kiderül, hogy merőben más elképzelései vannak arról, hogyan kell és hogyan lehet egy tragédiát feldolgozni, mint a csoportot vezető terapeutának. A sorozatot briliánsan megírt párbeszédei és narratívája teszi különlegessé, és még inkább egyedivé.
A Go On valahol a tragédia és a komédia vonalán táncol, egyiket sem túlzásba véve, tökéletes egyensúlyt és hangulatot teremtve a sorozatnak. Komoly témákról szól, de korán sem szájbarágósan, inkább humorral tálalva. Habár hagyományos értelemben, a sztori nem volt új a nap alatt, mégis Perry személye és a sorozat jó értelemben vett komolytalansága kiemeli az akkori felhozatalból a sorozatot. Ha össze kéne viszont foglalnunk a történetet, amivel még inkább eladhatnánk, talán az lenne a legjobb leírás, hogy a Go On olyan, mintha a Community-t néznénk a Community nélkül, csak Joel McHale helyett a jóval szimpatikusabb Matthew Perry hozza a főszerepet.
Perry mellett a Fleabag-ből is ismert Brett Gelman, Tyler James Williams és John Cho is feltűnik, epizódszerepekben pedig láthatjuk, többek között Piper Perabo-t, Lauren Graham-et, Nazanin Boniadi-t, de magát Courtney Cox-ot is.
A kritikusok kedvezően fogadták a Go On-t, kiemelve a sorozat remek dialógusait, és dicsérve Perry játékát. Hiába viszont a szakma kedvező véleménye, a Go On 2013-ban lekerült az NBC kínálatából, mivel nem hozta a hozzá fűzött reményeket a csatornának, korán sem ahhoz méltó befejezést kapva, így bizonyítva a közvélekedést, miszerint jóból kicsit adnak.
The End of Longing
Perry 2016-ra olyan messzire távolodott a televíziózástól és a mozifilmektől is amennyire csak lehet, ő pedig sebtében összedobott egy Off-Broadway darabot, az a The End of Longing-ot. A sebtében szó használata nem átvitt értelemben értetendő, hiszen Perry a darab első draft-ját tíz nap alatt készítette el. A darabot saját maga írta, készítette el, mi több a főszerepet is magára osztotta, mellette pedig Jennifer Morrison osztozik a színpadon. Perry saját bevallása szerint a főszereplő, az alkoholista, hedonista és neurotikus Jack saját maga karikatúrája, habár hangsúlyozta, a történet nem önéletrajz darab. A sztori négy negyvenes éveiben járó embert mutat be, akik még mindig az élet értelmét keresik. A darab előkészületei csaknem egy évet vettek igénybe, míg végül 2016 februárjában mutatták be hivatalosan, Lindsay Posner rendezése alatt, valamint Isobel Waller-Bridge zenéjével. Utóbbi neve nem véletlenül cseng ismerősen, hiszen testvére a többszörös Emmy-díjas Phoebe Waller-Bridge.
A kritikusok ízekre szedték a darabot, vele együtt Perry-t is, összegezve egy túlnyomóan negatív visszajelzést adtak Perry darabjával kapcsolatban. Egy kritika úgy fogalmazott, hogy a darab a "Friends-séma" rossz másolata, mi több, 6 helyett csak 4-en vannak, és az egyiket a négyesből pedig Joey helyett Jeffrey-nek hívnak. Akármennyire is szerethető Matthew Perry, a darabján még ez sem segít.
Karrierje egyes pontjainak végére pedig nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy miért nem volt soha képes túllépni Chandler Bing-en, nos azért, mert ő a való életben is ugyanennyire menő és vicces figura. Önmagunkon túllépni pedig a legnagyobb badarság, amit az ember elkövethet. A legnagyobb hiba viszont az, hogy a képességeinek teljes tárházának megmutatására soha nem kapott elég időd a nézőktől és a producerektől sem, ő viszont pontosan az a karakter és színész, akinek a munkájára bizony megért volna várni, akár a Studio 60, akár a Mr. Sunshine, vagy Go On során is, hiába a zseniális 2007-es Numb című film, ahol bizony mutatott is valamit végre nekünk. A figura, aki mindig viccelődik, ha kényelmetlen szituációban találja magát próbálva elterelni a figyelmet a dialógus eredeti medréről, és egy kicsit figyelmet hoznia saját magára.
Mindennek ellenére pontosan ez az, ami ellentmond Perry karrierjének, és a legnagyobb hibája is egyben: képtelenség szétválasztani a szerepet a színésztől. Vajon látjuk-e a karaktert is, és neki szurkolunk, legyen szó filmről, sorozatról, vagy színházról, vagy tulajdonképpen magának Matthew Perry-nek szurkolunk?
