Kulturpunktúra

Filmadaptációk magányos csütörtök és hétvégi estékre

2022. május 04. - norciuszcolombus

Itt bizony azt kapod, amit vársz. Egy listát arról, hogy mit nézz, ha már eleged van a szuperhős filmekből, nem vagy elég fáradt ahhoz, hogy élőben nézd a Heard-Depp tárgyalást, de érdekel az, hogy tudnak-e még neked valami újat mondani. Én hiszem, hogy tudok. Hiszek egy Tyler-ben és egy listában, amit kizárólag neked készítettem olyan filmekről, amiket el is olvashatsz.  

Out of Sight – Elmore Leonard 

Forrás: Universal Pictures

A legtöbb dolog, amihez Steven Soderbergh hozzáér aranyat ér. Más a helyzet azonban akkor, ha az irodalomtörténelem egyik legegyedibb írójának, Elmore Leonard-nak az egyik könyvéhez nyúl hozzá, mert akkor bizony képtelen hibázni. Remek anyagból dolgozott 1998-ban Jennifer Lopez és George Clooney mellett az Out of Sight során, ami egy igazán különleges, romantikusabbnak mondható sztorit mutatott be. Jack Foley, a közönséges bűnöző, akit egy kistílű rablás miatt csuknak börtönbe, ám ő ezzel nem elégszik meg. Szökését megzavarja Karen Sisco, szövetségi rendőrbíró, akivel a tényleges menekülés közben egy autó csomagtartójában találják magukat, a hosszú út közben pedig találnak egymásban közös pontot, mégpedig a régi hollywood-i filmeket.  
Habár a film elején már tudjuk, hogy a két főhős kapcsolata a gyakorlatban soha nem működhet, van mégis valami ártatlan abban, ahogy a két főszereplő titulusuk ellenére is vonzódnak egymáshoz. A film előrehaladtával pedig nyilvánvalóvá válik minden érintett számára, hogy akárhogyan is vezet valamerre a szenvedély, soha nem lesz ténylegesen életképes. Soderbergh eközben pedig stílusával és dinamikájával a kanapéhoz szegezi a nézőt, és a néhol buta poénokkal tarkított sztori a végére, habár nem is teljesedik ki, de érezteti velünk, hogy inkább csak most kezdődne, habár már nem lehetünk szemtanúi az eseményeknek.  
A filmről csak árad Soderbergh jelenléte, mind a rendezésben, a vágásban, a narratívában és a kivitelezésben is, a darab pedig annyira jól sikerült, hogy még egy önálló, ám igencsak rövid életű spin-off-ot is kitermelt. Lopez és Clooney eközben egymás fényét emelik, miközben előbbiről elhisszük, hogy annak ellenére, hogy nő, kérdés nélkül golyót lő a lábunkba, utóbbiról pedig azt, hogy bár rossz döntések sora szegélyezi életét, mindezek ellenére nem rossz ember. Elmore Leonard Out of Sight című sztorija mellett több film is, mint például a Jackie Brown, a Get Shorty és a Mr. Majestyk is az ő regényein alapszik.  
Az Out of Sight-ot magányos estékre ajánlom, amikor eleged van a világból, de még nincs kedved aludni. 
 

The Devil Wears Prada – Lauren Weisberger 

Forrás: 20th Century Fox

Weisberger 2003-as regénye az írónő saját tapasztalatán alapszik azokból az időkből, amikor történetesen a Vogue Magazin legendás főszerkesztőjének, Anna Wintour-nak dolgozott asszisztensként. A könyv a divatvilág sok aspektusára világít rá és mutatja be egy szubjektív szempontból, keresztülvezetve minket a főhős, Andy vesszőfutásán is, ahol a fő kérdés az olvasóban az, hogy vajon sikerül-e visszatalálnia önmagához vagy beszippantja az a világ, ami elől mindeddig menekült. 
A történet a rettegett Miranda Priestly és Andy kapcsolatán alapszik, amit más aspektusból mutat be a könyv, és megint másból a David Frankel által rendezett film. Míg a könyvbéli Andy önmagát múlja felül, és törekszik arra, hogy a céljaihoz érjen, a film Andy-je inkább Priestly elvárásainak próbál meg megfelelni, és felülmúlni azokat. Pontosan ez a különbség emeli ki a darabot, és teszi minden idők egyik legjobb filmadaptációjává, mivel egy adott sztorit mutat be egy más szemszögből.  
Itt jegyezném meg, hogy Aline Brosh McKenna nem rossz forgatókönyvíró, inkább helyesbíteném aszerint, hogy néhány írása bejön, néhány pedig nem. A nevéhez köthető nem csupán a már említett The Devil wears Prada, de a csapnivaló 27 Dresses Kathrine Heigl-lel, és az aranyos Morning Glory Harrison Ford és Rachel McAdams főszereplésével. Tény, hogy nem a leghíresebb, de a szegmensünk filmjéhez írt szkriptje messze a legkimagaslóbb, fő erénye pedig az, hogy nem akar semmit sem bizonyítani vagy komolyan venni magát. A filmet két Oscar-ra jelölték 2007-ben, egyiket Meryl Streep tudhatta magáénak, mint legjobb főszereplő, és habár nem nyerte meg az arany szobrot, mégis leginkább ezzel a szereppel azonosítják.  
A filmet azoknak ajánlom leginkább, akik utálják a főnöküket, de még nem találtak rendes, másik munkahelyet. 

 

Pride and Prejudice - Jane Austen

Forrás: Focus Features

Ez az a regény és történet, amit tényleg senkinek sem kell bemutatni. A filmtörténelem és az irodalomtörténelem egyik legtöbbször adaptált könyvéről fogunk most beszélni, amelynek egyik kiadása, jelen pillanatban is rongyos állapotban porosodik a polcomon. Jane Austen regénye nem csak önmagában állja meg a helyét, de olyan írókat is megihletett, mint Helen Fielding, aki szégyentelenül vette alapul a komplett sztorit, és alakította a saját szájíze szerint, nem beszélve a bollywood-i feldolgozásról, amiben Aishwarya Rai, korábbi szépségkirálynő játszotta a főszerepet.  
Elizabeth Bennett és Mr. Darcy örökös harca a regény és a film központi témája is, akik egymás legnagyobb hibái miatt nem képesek közös nevezőre jutni. Elizabeth képtelen jó véleményt kialakítani arról az emberről, akiről előzetesen már határozott véleménye van, annak ellenére, hogy lehet ennek az ellenkezője az igaz, míg Mr. Darcy a gőgössége miatt képtelen napirendre térni másokkal, ami gátolja még abban is, hogy megtalálja álmai nőjét.  Az eredet műhöz a leginkább közel álló feldolgozás az 1995-ös BBC-féle tévéfilmsorozat, amelyben Colin Firth játszotta a főszerepet, persze nem marad el mellette a 2005-ös Oscar-díjra is jelölt adaptáció, amiben Keira Knightley hozta a formáját. Vicces tény, hogy a film rendezője, Joe Wright soha nem olvasta az eredeti regényt, helyette inkább a már korábban említett filmsorozatot vette alapul. Habár az elmúlt több, mint 80 évben minimum nyolcszor dolgozták át a sztorit, nem mindegyikre jutott egy nedves ingben sétáló Colin Firth.   
Austen mellesleg szinte mindegyik könyvét adaptálták, az egyikhez maga a remek Emma Thompson nyúlt hozzá, olyan finomsággal, hogy Oscar-t is kapott érte, de az írónő történeteiben van valami univerzális mondanivaló, amely kortól, nemtől és évszámtól függetlenül is aktuális, és megállja a helyét.  
A sztori bármelyik installációját azoknak ajánlom, akik már rongyosra nézték a Bridget Jones-t, de egy Mr. Darcy viszont nem elég ahhoz, hogy nyugodtan aludjanak.  

 

Gone Girl - Gillian Flynn

Forrás: Merrick Morton/20th Century Fox

Nem tudom kifejezni, mennyire imádom David Fincher-t. Nem tudom kellően szavakba önteni, hogy mennyire nagyra tartom Gillian Flynn-t, és még inkább bajban vagyok, hogy elmondjam mit is jelent számomra ez a film, a sztori, a könyv és az a borzongás, amit minden egyes alkalommal érzek, bármilyen formátumban is kerüljön a szemem elé a történet. Flynn 2012-es regénye alapvetően egy házasság szétbomlásának anatomiájaként is felfogható, gyilkossággal, hazugsággal és emberi romlottsággal tarkítva. A történetben nincs hagyományos értelemben vett pozitív szereplő, hiszen mindkét főhős a maga módján bűnös, és próbálja bebizonyítani ennek az ellenkezőjét, még ha az nem is igaz.  
Nick Dunne ötödik házassági évfordulójuk reggelén szembesül azzal, hogy felesége furcsa körülmények között eltűnik, a helyszínelés és a bizonyítékok gyűjtése során a hatóság pedig egyre inkább a férjre tereli a gyanút, miszerint köze lehet Amy Dunne eltűnéséhez. A néző szembesülhet a klasszikus problémákkal, amik egy házasság során előfordulhatnak, mint például a gyerek kérdése, a bizalmatlanság, a megcsalás, a pénz és a dominancia.  A csavaros történet előrehaladtával pedig rájövünk, hogy semmi sem az, aminek látszik, és meg kell kérdőjelezni mindent, amit eddig hittünk a szereplőkről.  
Flynn saját maga, zéró forgatókönyvírási tapasztalattal adaptálta saját könyvét a filmvászonra, azzal a feltétellel, hogy Fincher rendezi a filmet, és Ben Affleck lesz a főszereplő. Az író mindkét vágya teljesült, és a filmtörténelem legkifinomultabb thrillerét hozta össze, ami után nehéz szavakat találni Az ember mind a forgatókönyvet, mint a regényt élvezettel olvassa, a film pedig olyan katarzist nyújt, hogy a néző újra és újra alá akarja vetni magát, ezért újra és újra megnézi. A végén csak azt kívánja, bárcsak először láthatná.  
A film legnagyobb erénye persze maga Rosamund Pike, aki méltatlan módon Oscar-talanul távozott a jelölését követően a ceremóniáról, ám mindenképpen tanúbizonyságot tett arról, hogy elhisszük neki, ha átvágja a torkunkat, és színészként pedig még nagyon sok van benne.  
A darabot megfeneklett éjszakákra ajánlom, amikor nincs kedved nevetni, de még nem vagy elég szomorú a Titanic-hoz. 

süti beállítások módosítása
Kulturpunktúra